Pedigree Örökbefogadási Program 2011

Pedigree Örökbefogadási Program 2011
A tatabányai Tappancs lett az ország kedvenc menhelye a Facebook szavazás második fordulójában – Több mint 1000 kg eledel adományt kaptak a tatabányaiak, a szavazás pedig folytatódik.

Budapest, 2011. január 13. – „Egy tál eledel" néven indult 2010 májusában az a Facebook kampány, mely során a Pedigree® Örökbefogadási Program Facebook klub tagjai fejenként egy tál állateledellel járulhatnak hozzá a menhelyi kutyák helyzetének javításához. A klubtagok szavazással dönthetik el, hogy melyik menhely kapja az összegyűlt eledelt. A Mars Magyarország ­– a Pedigree® termékcsalád gyártója, és az Örökbefogadási Program ötletgazdája – a tavalyi év során több állatmenhelynek is komoly segítséget nyújtott a szavazással. Az „Egy tál eledel" kampány 2010. december 31-ig tartó második fordulójában a tatabányai Tappancs kapta a legtöbb voksot a klubtagoktól, ami több mint 1000 kilogramm szárazeledel adományt jelent.

pedigree-orokbefogadasi-program

Az „Egy tál eledel" elnevezésű Facebook kampány második fordulója a 2010. október 4-i Állatok Világnapja és 2010. december 31. között zajlott. A legtöbb voksot ezúttal a tatabányai Tappancs Állatotthon kapta. A menhely így 3600 tál állateledel adományban részesült a Pedigree® gyártójának, a Mars Magyarország felajánlásának köszönhetően. A Pedigree® Örökbefogadási Program eddig 4 kontinens 11 országában tett lépéseket a gazdátlan ebek helyzetének javításáért és a társadalmi szemléletformálásért. 2009-ben – a Közép-Európai régióban elsőként – Magyarország is sikeresen elindította a kampányt, 2010-ben pedig új elemekkel bővítette ki: a Mars Magyarország a programban részt vevő állatmenhelyek pályázatait zsűriző szakmai bizottság mellett az állatbarátok véleményére is kíváncsi volt. Ezért alakult meg az ország egyik legnépszerűbb közösségi portálján a Pedigree Örökbefogadási Program rajongói klubja, amely néhány hónap alatt rekordszámúra bővült – jelenleg több mint 13 ezer 700 tagja van –, és az első olyan rajongói klub Magyarországon, amely egy vállalat támogatásával áll ki az állatmenhelyek és örökbefogadásra váró, gazdátlan kutyák ügye mellett.

A kampány 2010. májusi indulásától az október 4-i Állatok Világnapjáig 10.000 ezer klubtag szavazott, így 4000 kg szárazeledel került a legtöbb voksot begyűjtő szegedi Tappancshoz, akik az adomány felét három rászoruló menhely számára ajánlották fel. Az év végéig tartó 2. fordulóban a tatabányai Tappancs Állatotthon toronymagas győzelmet aratva nyerte el a több mint 1000 kg eledelt.

„A klub interaktivitásának legfőbb jeleként minden tag jogot kap az egy tál eledel felett való rendelkezésre, így az általa kiválasztott állatmenhelyet támogathatja szavazatával. A tét nem csekély: a tatabányai Tappancs győzelme után a szavazás 20 ezer tál eledelig folytatódik, a harmadik fordulóban pedig a három legtöbb szavazatot kapott menhely nyeri el az adományt. A szegedi győzelemhez hasonlóan a tatabányai szavazatok is hónapokon át gyűltek, a menhelyek egy része saját maga kampányol a szavazatokért" – árulta el a kampány részleteit Peres Patrícia, a Pedigree® márkamenedzsere az adomány átadásakor.

orokbefogadasi-program

Háttérinformáció

Pedigree Örökbefogadási Program:

A gazdátlan ebek helyzetének javítását célzó mozgalmat eddig 4 kontinens 11 országában vezették be. 2009-ben – a Közép-Európai régióban elsőként – Magyarország is elindította a kampányt. Minden évben 5, pályázat útján kiválasztott menhely nyeri el az egyenként minimum 2 millió forintos garantált támogatást. A kampányban részt vevő állatmenhelyek pályázatait egy szakmai bizottság zsűrizi, melynek tagjai többek között Prof. Dr. Solti László, a Szent István Egyetem rektora és Pallós László országos állatvédelmi főfelügyelő is. A 2010-es kampány anyagi alapját a Pedigree® termékek értékesítéséből 2010. június 1. és november 30. között befolyt összeg képezte, melyből minimum 10.000.000 forintot garantált a Mars Magyarország. A kampány végére közel 10 millió 200 ezer forint gyűlt össze. A kezdeményezés sikerét az is jelzi, hogy a honlap (http://pedigreeorokbefogadas.hu/) segítségével két év alatt több mint négy ezer kutya talált gazdára, és a Magyarországon bejegyzett menhelyek több mint 70%-a megtalálható az oldalon. A kampány nagykövete a kezdetek óta Hegyi Barbara színművésznő, aki 2009-ben a kampány keretében maga is örökbefogadott egy komondort.

A 2009-es év nyertesei komoly segítséget kaptak az adománynak köszönhetően. Összesen több mint 300 kutya ivartalanítására, 550 darab kedvezményes áron megvásárolt, EU konform mikrochip beszerzésére, 10 darab új, fedett kifutóval ellátott kennel megépítésére, nyílt lehetőségük, de emellett idős állatok számára fűtött helység kialakítására, állandó munkaerő alkalmazására, állateledel megvásárlására, irodabútorok beszerzésére is futotta az összegből. A 2010-es kampány partner menhelyei is elsősorban hosszú távú fejlesztésekre, ivartalanításra fordítják az összeget. A vállalat hasonló eredményekre számít 2011-ben is: még több felelősen gondolkodó állatbarát csatlakozását reméli a programtól.

 

Mars Magyarország:

A MARS Inc. családi vállalkozás, 1911-ben alapítva, 65.000 munkatárs mintegy 230 egységben a világon, beleértve a 135 gyárat 68 országban. Közptja McLean, Virgina államban (USA) található. A Mars Incorporated a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata, évi 28 md USD bevétellel, hat szegmensben működve, melyek csokoládé, állateledel, Wrigley rágógumik és cukokrkák, élelmszerek, italok és a Symbiocience. Ezek a szegmensek gyártják a világ jónéhány vezető márkáit, mint: csokoládék – M&M'S®, SNICKERS®, DOVE®, GALAXY®, MARS®, MILKY WAY® and TWIX®; állateledelek – PEDIGREE®, WHISKAS®, SHEBA®, CESAR® and ROYAL CANIN®; Wrigley és cukorkák – ORBIT®, EXTRA®, STARBURST®, DOUBLEMINT® and SKITTLES®; élelmiszerek – UNCLE BEN'S®, DOLMIO®, EBLY®, MASTERFOODS® and SEEDS OF CHANGE®; italok – KLIX® and FLAVIA®; Symbioscience – WISDOM PANEL™, SERAMIS®, CIRKUHEALTH™ and COCOAPRO®.

 

A Mars Magyarországon:

Magyarországon a rendszerváltás óta jelenlévő MARS jelenleg két vállalatot működtet. A MARS Magyarország Értékesítő Bt. az édesség- és élelmiszeripari kereskedelemben tevékenykedik, olyan jól ismert márkákat forgalmaz, mint a Snickers®, a Twix®, vagy az Uncle Ben's®. Az állateledel gyártást, a MARS Magyarország Kisállateledel Gyártó Kft. 1993 óta a Csongrád megyében található bokrosi telephelyén végzi. A MARS két hazai vállalatának együttes bruttó árbevétele 2009-ben megközelítette az 60 millárd forintot. A bokrosi vállalat több, mint 800 embernek biztosít munkahelyet, valamint magyar beszállítóitól évente több mint 10 milliárd forint értékben vásárol fel a gyártáshoz szükséges hazai termékeket.

tappancs-allatotthon-alapitvany

Tappancs Állatotthon Alapítvány, Tatabánya:

A Tappancs Állatotthon Alapítvány 1998-ban jött létre, majd ezt követően hat évig Tatán, telephely nélkül, ideiglenes befogadók segítségével működött. Hat év elteltével az alapítvány átkerült Tatabányára és 2004 májusától itt működött tovább, még mindig telephely nélkül. Az alapítvány jelenlegi vezetője önkéntesek segítségével együtt elérte, hogy 2005 végén, a Komárom-Esztergom Megyei Mentálhygienes és Rehabilitációs Intézmény által bérbe adott földterület segítségével végre elkezdődhetett az állatotthon építése, kialakítása. Az Alapítvány jelenlegi célja egy olyan európai színvonalú állatotthont kialakítani és működtetni, mely elsődlegesen a kóbor, illetve magára hagyott állatok átmeneti elhelyezését, valamint felelősségteljes, szerető gazdához való kiközvetítését tűzte ki céljául.

Munkájukat több önkéntes segíti, ezt bizonyítják a Facebook közösség szavazatai is. Az önkénteseknek köszönhetően nemrég sikerrel építették ki ún. „mentorprogramjukat" is, amelynek lényege, hogy minden, örökbefogadásra váró kutyus előzetes „szociális" képzésben vesz részt a könnyebb örökbe adhatóság érdekében. Megtanítják őket pórázon sétálni, ülni, feküdni, és eközben találkoznak idegen emberekkel, autókkal stb. A tatabányai Tappancs összes, gazdát kereső kutyájáról és az alapítvánnyal kapcsolatos aktualitásokról minden információ megtalálható honlapjukon:

értékelés