Ritka bagoly Aggteleken: Törpekuvikok vendégeskedtek Magyarországon
Egy ritka bagolyfaj példányát figyelték meg február 27-én az Aggteleki-karszton, Szádvár környékén. A közelben túrázó madarászok az esti órákban hallották a különösen apró termetű madár jellegzetes hangját a közeli túraútvonal mentén. Egy második példányt is láttak március első napján, a madarak párba álltak!

A törpekuvik kistestű bagolyféle, a zárt, háborítatlan fenyvesek madara, a hazánkkal szomszédos országok mindegyikében fészkel. Így a szlovák határhoz közel, a Szlovák-érchegységben is költ, onnan kóborolnak egyes példányai hazánk északi és észak-keleti területeire.

bafoly, madár, kuvik
Törpekuvik, az aprócska bagolyféle

 

A törpekuvik főként rágcsálókkal táplálkozik, de mivel nappal is vadászik, ezért a kisebb termetű énekesmadarakat is zsákmányul ejti.

bagoly, kuvik, madár
Törpekuvik (Glaucidium Passerinum).

 

Magyarországon a megfigyelések zöme a Kőszegi-hegység és az Aggteleki-karszt területére korlátozódnak, melyek közül kiemelkedő, hogy az Aggteleki-karszton 2001-ben és 2002-ben egy pár sokáig revírt is tartott, de költésüket nem sikerült bizonyítani. Az elkövetkező években talán megtelepedése is várható a határ mentén fekvő, sűrű erdőkkel övezett hegygerincek közelében, biztató, hogy a most látott pár költésre készül, új fészkelő fajjal is bővülhetne a hazai madárfaunánk!

A törpekuvik védett faj, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 50.000 Ft!

értékelés