Vidám Mancsok Állati Nap

Vidám Mancsok Állati Nap
Október 11-én, szombaton, Egerben a főiskola előtti téren állati napot rendez a Vidám Mancsok Álltavédő Egyesület. Gyere el Te is!

A Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület elsődleges célja az utcán kóborló állatok mentése, gazdához kerülése, a bántalmazott, rosszul tartott állatok sorsának javítása, abból a környezetből való kimenekítése. Ha az utcán kevesebb a kóbor állat, a környezet is biztonságosabb lesz.
Eddigi működésük során számtalan kutyának, macskának találtak új otthont, sok gazdinak előkerült az elveszett kedvence, kimentettek egy lovat és nyuszikat. Az állatmentésen kívül a későbbiekben több, az állatokkal kapcsolatos témával foglalkoznak majd.
Az első Állati Napot tavaly decemberében tartották, közel kétezer érdeklődő volt sok-sok kutyával. Ezzel is szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy az állatok velünk élnek, nekik is vannak jogaik.

Vidám Mancsok Állati Nap

Az október 11-én, szombaton, Egerben a főiskola előtti téren a következőkkel várják az érdeklődőket, a programok természetesen ingyenesek:

10.00 Babszem Jankó Gyermekszínház műsora
10.30 MEOE Gyöngyösi szervezete őrző-védő bemutatója Czene Tibor vezetésével
11.00 Miskolci Spidermentő Csoport, Lehoczki László irányításával, Mancs utódai - Radar és Negró és az Agria Speciális Mentő- és Tűzoltó Csoport
12.30 Mancsos Segítőtársaink Alapítvány (Budapest) Gál Görgyi és csapata terápiás kutyáikkal
13.30 Vadászkutya és agility bemutató Eszenyi Andrea vezetésével - Fajtabemutató: drótszőrű magyar- és németvizsla
14.30 Színjátszócsoport: Márta asszony (vásári komédia) - Borissza férj esete (Balogh András rendezésében)
15.00 Magyar Pásztorkutyás Bemutató Csoport (Budapest) Pischon Ferenc vezetésével 12 magyar kutya showműsora
16.00 Szépségverseny fajtatiszta és keverék kutyusoknak. Várjuk a (felnőtt) LEGnagyobb, a LEGkisebb és a LEGöregebb kutyust

  • Egész nap kézműves-foglalkozás gyerekeknek
  • Emlékfalnál mécses gyújtható az elhunyt kedvencek emlékére
  • Az Imperial Állatkórház orvosai 10 és 12 órfa között macskainfluenza-elleni védőoltást és kutyachipelést végeznek kedvezményesen
  • Tea, limonádé, édesség, gyümölcs
  • Tombola

Mindenkit szeretettel várunk!

A 10 órakor kezdődő gyermekszínházi produkciót bemutató szinészek Heves megye kedvencei a gyerekek, sőt a felnőttek körében is. Előadásukkal gyorsan és hatékonyan bevonják a gyerekeket és felnőtteket is a programba.
A fél 11 órakor fellépő gyöngyösi csoport szórakoztató show-műsor keretében mutatja be a kutyás őrző-védő tevékenységet.
A nap várva várt fénypontja lesz a miskolci életmentő csoport produkciója, hiszen őket nemcsak hazánkban, hanem a világon igen sok helyen ismerik. Tervezik olyan terület felépitését, ahol szimulálni lehet például a földrengés utáni helyzetet, amikor a kutyusok a még élő emberek után kutatnak. Ezen a ,,pályán" a rendezvényre kilátogató, bármelyik gazda kutyusával megmutathatja, hogy ők ketten mire képesek. A Mancsos Segitőtársaink terápiás kutyák gyerekeknek bemutatót tartanak, amikor is a játékos formában tapasztalhatják a kutya segitségét. A szinjátszócsoport produkcióján a nevetőizmokat lehet majd próbára tenni. A Magyar Pásztorkutyás csoport az október 3-5. közötti Európa Kutyakiállitáson mindhárom napon már bemutatta, hogy a közönség nagy kedvencei. A felvezetők népviseletbe beöltözve és a kutyák népzenére betanult produkciója igencsak elbűvöli majd a közönséget. Meglepetés is várható: a kutyusok égő karikán ugranak majd át. A szépségverseny keretében belül lesz fajta- és keverékkutyus dijazás. A LEG-eken belül remélhetőleg mindegyik dij gazdára talál.
Ott lesz az  Európa-győztes kan és a legszebb fiatal angolbulldog cimet elért kutyus és gazdája is.
A délelőtti órákban az egri Imperiál Állatkórház orvosai kedvezményesen macskainfluenza-elleni védőoltást, illetve kutyachip-beültetést végeznek. Aki nem tudja kedvencét ide kihozni, az a helyszinen kapott kuponnal még egy hétig igénybe veheti ezt a szolgáltatást.
Az egész napos rendezvény minden programja ingyenes. A gyerekek szórakoztatására lesz még kézműves-foglalkozás. Természetesen nem kell fizetni a frissitőkért és az egyéb nassolni valókért sem.

További információ:
Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület
 

értékelés