Akváriumi harcsák: Corydorasok

A halat tartók döntő többségének akváriumaiban szinte bizonyosan találunk "házmestereket" és "algázókat" (általában: Corydoras, Ancistrus fajokat). Azonban erős túlzás lenne azt állítani, hogy ezek bizarr formájú, nem egyszer csúnya kinézetűnek mondott, de sikkesnek egyáltalán nem nevezhető halak, azért találhatók meg ilyen sok medencében, mert az akváriummal rendelkezők többségének kedvencei közé tartoznának. Az igazság az, hogy ezek a halak látszólagos népszerűségének fő oka, hogy a legtöbb pontyfaj tartása senki számára nem jelent megoldhatatlan feladatot.

A különféle szakirodalmak nagyon gyakran az "igénytelen" jelzővel illetik. Ez a kifejezés természetesen nem igaz a harcsákra éppen úgy, ahogy más fajokra sem. Valódi akvarista számára igénytelen hal nem létezik. Valamennyinek meg vannak a saját elvárásaik gondozóiktól, azonban egyes fajok sokkal jobban tolerálják az akvaristák hozzá nem értését, feledékenységét, mint az "igényesnek", "nehezen tarthatónak" leírt ún. problémahalak, akár azzal is, hogy egyáltalán életben maradnak. Nos, ilyen élőlények a harcsák, legtöbbjük igényeiket bármelyik haltartó nagyobb erőfeszítés nélkül ki tudja elégíteni, melynek eredményeképpen, ezek a sokkal több odafigyelést megérdemlő állatok nagyon hosszú életű lakói lesznek az akváriumnak.

Az akváriumokban tartott harcsák a harcsaszerűek népes családjainak tagjai. A többi alrendtől azonban könnyen megkülönböztethetők, csontos pajzsaikról, kinövéseikről, esetleg teljesen csupasz testükről, amit adott esetben csak durva nyálkás bőr takar. Sokan zsírúszóval is rendelkeznek, hát- és mellúszóikon az első sugár gyakorta erős. A kétrészes úszóhólyagot és a füllabirintust összekötő "Weber-készülék" náluk is fellelhető. Ez a halak gerincének nyaki részén a csigolyák oldalán található csontlemezek elnevezése. Feladatuk, hogy az úszóhólyag rezgéseit a belső fülhöz továbbítsák. Lehetséges, hogy a szerv a hallást is javítja. Néhányan kemény ragadozók, míg mások a talajban található kisebb organizmusokkal táplálkoznak, és vannak kifejezetten növényevő fajok is. Általában szívesen tartózkodnak üregekben, kövek takarásaiban, egyéb rejtekhelyeken, gyakran éjszakai életmódot élnek. Egyesek szaporítása egyszerű, azonban vannak szép számmal olyan fajok, melyeket eddig nem sikerült akváriumokban továbbtenyészteni. Az újonnan felfedezett halak között szinte mindig akadnak képviselőik, és ezek közül sokat már sikeresen tartanak akváriumokban is. A döntő többségében édesvízben élõ, eddig felfedezett fajok száma 2000 felett van, a családok száma 30. (Franke 1985. után)

Bemutatásukat kezdjük az akváriumok klasszikus harcsáival, a páncélos harcsákkal (Callichthydae). Ezen belül is a Corydoras nembe tartozó halakkal. Valamennyien Dél-Amerikából származnak testméretük 2-2,5 cm-tõl (C. pygameus) a 10-12 cm-ig (C. barbatus) terjed. Nevük jelentése: sisakos és dárdás, mely a görög korys (páncél, süveg) szóból származik.

Páncélos harcsa

A Callichthydae család többi tagjától főként a hát páncélozatlanságában különböznek. A halak hátvonala erősen ívelt, míg a hasvonal egyenes, alakjuk szinte bunkószerű, testük viszonylag rövid. A különféle fajok álló- és áramló vizekben egyaránt fellelhetők, ahol a sekély eliszaposodott területeket részesítik előnyben. Kiegészítő béllégzésük miatt a biológiailag kedvezőtlenebb vizekben is életben maradnak, azonban a környezetükhöz való nagymértékű alkalmazkodásra nem minden faj képes olyan nagymértékben, mint a mindenki által közismert foltos páncélos harcsa (C. paleatus). Hőmérsékleti elvárásaik fajonként változnak, azonban elmondható, hogy nagyok sok akváriumban tartott fajuk gond nélkül megél, sőt adott esetben szaporodik a lelőhelyén mértnél akár sokkal alacsonyabb hőmérsékleten is. Állítólag egy 20 cm vastag jéggel borított kerti tó iszapjából januárban, élő páncélos harcsákat szedtek (Frey 1970. után)

Hogyan rendezzük be az akváriumot?

Akváriumukat a fentiek figyelembe vételével kell berendezni. Ezek szerint a talaj finomra szitált sóder legyen, de néhány nagyobb követ, gyökeret, növényt is tegyünk medencéjükbe, amik mellett, alatt szívesen fekszenek, bujkálnak. Ezek a dekorációk a harcsák komfortérzetének kielégítésén felül nagymértékben javítják az akvárium esztétikumát is. A megvilágítást úgy tervezzük, hogy legyenek árnyékos részei is tartóedényüknek. Ezt könnyen elérhetjük, ha különféle kartonból készült takarásokat alkalmazunk. Vegyük figyelembe, hogy halacskáink állandóan turkálni fogják a talajt, mint megannyi kedves buldózer jönnek-mennek szinte folyamatosan. Ezért szükséges a jó hatásfokkal működő, lehetőleg külső filter alkalmazása, mely kiszűri az általuk kavart mechanikai, lebegő szennyeződéseket. Ha csak páncélos harcsákat tartunk külön légporlasztásra nincsen szükség. Eleségben nem válogatósak, de azért néhány fontos szempontot figyelembe kell venni. Az állatok alakjáról, szájállásából világosan kiderül, hogy ezek a halak szinte kizárólag csak a talajon és a talajban található táplálékot fogyasztják. Ebből logikusan következik, hogy az eledelt számukra a talajszintre kell lejuttatni. Ennek főként olyan társas akváriumokban van nagy jelentősége, melyekben felszínről étkező, falánk fajokat is tartunk. Az etetés idejére a külső szűrőt tanácsos kikapcsolni (Ez egyébként szerintem nemcsak a harcsák etetésékor ajánlott!).

Mit esznek?

Szívesen fogyasztanak bármilyen eledelt, azonban feltételezhető, hogy detrituszt csak járulékos eleségként eszik. Ezek alapján élő- és száraz eleséget is adhatunk nekik, azonban az elő tápláléknak döntő többségben kell szerepelnie étrendjükben, mely különösen a továbbtenyésztésre szánt állatoknál fontos. Ha száraz eleséget adunk nekik, akkor annak nagyon jó minőségűnek kell lennie. Nálam kitűnően beváltak a Tetra tápok (Tetra Min, Rubin stb.) Érdekes, hogy annak ellenére, hogy gyakorlatilag a talajról esznek, nagyon szeretik a fenék közelében, kis idő után összegyűlt különféle Daphniákat is. Amikor lemezes eleséggel etetünk, ne szórjuk azt közvetlenül a víz tetejére, hanem mintegy 5-10 percig áztassuk meg egy kis műanyag edényben, majd ezután apránként öntsük be a medencébe. Ezt a módszert alkalmazhatjuk más halaknál is, elkerülve ezáltal azt, hogy levegőt nyeljenek az etetés során.

Hogyan tenyésszük?

Az ikrázás szinte minden fajnál közel azonosan megy végbe. A hímek megpróbálnak a nőstény elé kerülni, majd leszorítani annak bajuszszálait. Amikor ez sikerül a nőstény a hasúszóból képződött zsákocskájába enged néhány ikrát, miközben a hím a vízbe engedi ivarsejtjeit, megtermékenyítve azokat. Ezek után a nőstény növények levelére, kövekre, vagy az akvárium falára felragasztja az megtermékenyített petesejteket (Frey 1970. után). Az 1-2 mm átmérőjű ikrák száma fajonként nagyon eltérő. Míg egyes fajok 20-30 db-ot raknak, addig mások petéinek száma akár 400-600 db is lehet.

Tenyésztéskor 1 nőstény mellé 3-4 hímet kell telepíteni, mert így sokkal jobb lesz az ikrák megtermékenyítési aránya. Tenyésztőakváriumukba berendezés nem szükséges. Elegendő egy teljesen üres edény, melyben egy légpumpával üzemeltetett belső szivacsszűrőt használunk. Jelen esetben a külső szűrő alkalmazása nem célravezető, mert az kikelt, gyenge ivadékot egyszerűen kiszippantja a medencéből. Ha befejeződött az ívás vegyük ki a halakat az akváriumból. Az órák múltán "megmattult" ikrákat csippentsük ki a többi közül, nehogy a későbbiek folyamán elkezdődő penészedés az egészséges ikrákat is megtámadja, véleményem szerint ezen a penészesedést gátló szerek sem igazán segítenek. A kishalak kelési idejét ez esetben is nagymértékben befolyásolja az akvárium vizének hőmérséklete. Ez az idő általában 2-6 nap között változhat, hőfoktól, és fajtól függően. Kikelés után még további kb. 2-3 napot kell várni az elúszásig, majd meg kell kezdeni etetést. Erre gyakorlatilag minden olyan eleség alkalmas, mely szájukon befér, és le tudnak nyelni. Így az élők közül a sórák naupliuszai, a mikro, a grindál, kisebb planktonok, melyek lehetnek élők, vagy fagyasztottak, és a jó mesterséges tápok (Tetra Min Baby, Mini Min) stb. Felnevelésük kis odafigyeléssel gyakorlatilag problémamentes. A széles körben elterjedt fajok akváriumi tenyésztésének kulcsszava: friss víz. Szaporodásokhoz a legkedvezőbb időszak augusztustól, február végéig, márciusig terjed.

Corydoras videón

Ismertebb fajok: C. adolfoi, C. aeneus, C. agassizii, C. arcuatus, C. axelrodi, C. barbatus, C. blochi blochi, C. blondi blondi, C. caudimaculatus, C. copei, C. delphax, C. hastatus, C. imitator, C. melini, C. metae, C. nanus, C. ornatus, C. paleatus, C. panda, C. pulcher, C. punctatus, C. rabauti, C. reticulatus stb.

Ejtsünk néhány szót a Corydorasokhoz nagyon hasonló, de akváriumainkban nagyon ritka harcsákról, a Brochisokról is. Nevük jelentése: hurokszerű, mely a bajuszszálak alakjára vonatkozik. Közeli rokonságban állnak a fent tárgyalt halakkal, alakjuk, testfelépítésük azokéhoz nagyon hasonló. A két nem között a legnagyobb eltérést a Brochisok erősebben lapított, magasabb teste és "páncélozott orra" adja. Valamennyi faja rendelkezik akcesszórikus légzéssel. Lélegzetvételnél több faj gyakran az egész fejét kiemeli a vízből. Tartásuk nagyjából megegyezik a Corydorasokéval. Ismertebb fajok: B. britskii B. multiradiatus, B. splendens.

Az Aspidorasok is nagyon hasonlítanak az előző két nem halaihoz, azoktól többek között páncélozottságban térnek el. De őket a következő cikkben mutatom be.

További információ:
www.aquad.hu