Szumik, avagy a pontyfélék egy családja

Az akvaristák, csak egyszerűen „szuminak” nevezik, a nagyon régóta akvarizálók még említhetik régebbi nevén is: szumátrai öves díszcsík, de abban mindannyian egyetértünk, hogy az egyik legismertebb akváriumban tartott halunkról beszélünk. Igen szép színezetű hal, mely jó ideig talán a legszínpompásabb akváriumi hal címet is birtokolta, addig, amíg a mostanság már teljesen megszokott hatalmas méretű díszhal-import nem vette kezdetét. Ekkor ugyanis számos, hasonlóan érdekes mintájú és rikító színű újdonság érkezett, és érkezik a mai napig. Ez a tény a szumátrai díszmárna (Puntius tetrazona) hatalmas népszerűségét visszaszorította, de igen sok haltartónak még mindig a kedvencei közé tartozik ez az egyszerűen tartható, könnyen és olcsón beszerezhető hal.

A szakirodalom szerint közepesen nehezen tenyészhetőnek titulált hal korábbi tudományos neve (Barbus tetrazona), ma (ahogy ez általában szokás), szinonima névként használható, és valamennyi akvarista, akivel beszélünk, ennek alapján is tudni fogja, hogy melyik akváriumlakóról van szó.

Elnevezésének érdekessége, hogy rendszertanilag a pontytfélék (Cyprinidae) családjába tartozó, fajokban gazdag nemeknek az elnevezése körül – leírásuk időszakában, az ezernyolcszázas évek első felében –­ némi zavar keletkezett. Ugyanis a Puntius-faj tipikus jellemzőjeként a német Cuvier a rózsás díszmárnát, ma nevén a Puntius conchoniust (akkor: Cyprinus barbus) választotta. de nem sok tagja annyira nagyra nőtt meg, hogy a felállított rendszertani besorolási egységet már nem lehetett ebben a formában megőrizni. Ezért 1922-ben Hamilton és Buchanan bevezette a Puntius nemet. Ennek jelentése: bajusz nélküli, tehát ennek a nemnek egyik jellemző tulajdonságának a bajusztalanságot tekintették. Az idők folyamán azonban kiderült, hogy a P. nemzettségbe tartozó fajok nagy részének mégis van bajusza. Ezt az ellentmondást úgy hidalták át, hogy Schultz javaslata alapján, mely lényegében Bleekertől származik 1863-ból, három alnemet (subgenus) hoztak létre, melyek a következők voltak: Puntius, Capoeta, Barbodes. Azonban ez sem oldotta meg véglegesen a problémát, mert aztán kiderült, hogy a bajuszszálak száma mégsem megbízható meghatározó jellemző.
E kis érdekesség után azonban beszéljünk ismét a szumátrai díszmárnáról.

Mint a márnák többsége kitűnő akváriumi hal, alkalmazkodóképessége, gondozhatósága, mozgékonysága nagyon hálás akváriumlakóvá teszi őket.  Ez utóbbi tulajdonsága azonban néha gondokat is okozhat, hiszen a túl nyugodt viselkedésű halakat zavarhatják. Sohase tartsuk szumijainkat, vitorláshalakkal, vagy más olyan halakkal, melyek úszói megnyúltak (gurámik, guppik stb.), hiszen néha nagyon kötekedőek tudnak lenni, és alaposan megcsipkedhetik a fátyolos uszonyokat, és ezzel komoly sérüléseket okozhatnak.

Szumi videón

Eredeti élőhelyük Szumátra, mely megközelítőleg kétezer kilométeres hosszban nyúlik el a Maláj partok előtt. Területe hazánkénak az ötszöröse. Területén mostanság tíz nemzeti park található, melyek közül három a világörökség részének tekintendő.

Testük csillogó, sárgás, melyen négy keresztsáv húzódik végig, melyek fekete színűek. Az úszók töve vöröses, de az úszók is lehetnek hasonló színűek.  A nőstény alakja teltebb, mint a hímeké. Gondozásukkor vegyük tekintetbe azt, hogy szeretnek bukdácsolva úszkálni, miközben a talajon és a talajban eleséget keresnek. Emiatt a sok mulmmal szennyezett talajt könnyen felkavarhatják, ami nem tesz jót a finomszálú növényeknek, hiszen a felkavart iszap, rátelepszik a leveleikre, ezáltal tönkretéve azokat. Akváriumuk mérete lehetőleg ötven liternél nagyobb legyen, és ha lehet, sötét talajt terítsünk az aljára, mert így szép színei sokkal jobban tudnak érvényesülni. A víz keménységére nem kényes, általában 5–12 nk° közötti érték teljesen megfelelő a tartásukhoz A pH-t 6,5-7,8 közé állítsuk, míg a hőmérsékletet 21–25 °C között tartsuk. Vizük legyen tiszta. A zavaros vizet nem bírják. Elméletileg bármilyen eleséget elfogad.

Tenyésztésükhöz lágy, és megközelítőleg neutrális víz szükséges (2–5 nk°, ph 6,8–7). A tenyésztőmedence aljára tegyünk ikrarácsot, arra egy adag perlonvattát. Miután a hőmérsékletet megemeltük kb. 26 °C-ra, a reggeli napfényben ikráznak a tenyészállatok. Az ikrák száma nagyon változó lehet, a pár korától függően 50–800-ig. Az ivadék első eleségének a sóférget ajánlják, később a mikro, és planktoneleséget is szívesen fogyasztják.
Ahogy pestiesen mondják: „nem semmi” látvány egy ilyen nagyszámú ivadékcsapat!