Elképesztő állati testfestések Daniele Guidotól

Elképesztő állati testfestések Daniele Guidotól
Az állatok világával egyes művészek is kiemelten foglalkoznak. Na de úgy, mint Daniele Guido, úgy senki. A testfestő hihetetlenül élethűen ábrázolja állatait - nem akárhol - az emberi kézen, ezért is nevezik műveit angol nyelvterületen "handimals"-nek, hiszen az állatok vonalaiban elvész az emberi kéz, és az az avatott szemnek is figyelmesen kell kutatnia utána.

A testfestés szépségét ismerjük, de ritkán akad olyasvalaki, aki teljesen el tudja varázsolni az állatbarátokat is.
Daniele Guido 1990 óta foglalkozik testfestéssel, és a művein egyszerűen megelevenednek a szavanna nagytestűi és a házi kedvencek is.

Első műve egy gepárd volt, azóta igen sok alkotása született. Dolgozott cégeknek, reklámkampányokat készített, és WWF figyelemfelkeltő akcióiban is szerepet vállalt- természetesen kézre festett állataival.

"3-4 óra alatt készül el általában egy ilyen alkotás. De nem is ez a nehéz benne, hanem az, amikor végig kell nézni, hogyan folyik le az egész a lefolyóban" - mondja  Daniele Guido.

Szerencsére van egy másik művészet, amit fotózásnak hívnak, így nem vesznek el munkái.

Íme válogatásunk Daniele Guido munkáiból!
KÉPGALÉRIA

értékelés