Minden kilencedik vásárló a kutyáját is magával hozza

Minden kilencedik vásárló a kutyáját is magával hozza
A budapesti AsiaCenter éppen egy évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a háziállattal vásárolni érkező látogatók előtt. A kezdeményezés annyira sikeresnek bizonyult, hogy már minden 9. vásárló él ezzel a lehetőséggel.

Tavaly Valentin-napon vezette be az AsiaCenter a jól nevelt kedvencekkel való vásárlás házirendjét. Az állatbarátok örültek az új szabálynak, ami pár hónap elteltével látványos változásokat hozott; a bundás kedvencek gyakori vendéggé váltak az épületben. Több oktató szervezet is jelentkezett, hogy a vakvezető- és segítőkutyákat közösségi területen képezhessék. A bevásárlóközpont felmérése szerint már minden 9. vásárló magával hozza kedvencét a bevásárláskor, ami az ősz elején mért 7%-hoz képest is jelentős növekedés.

 

allatbarat

 

Az AsiaCenter időközben az éttermeinél is létrehozott egy állattal látogatható részt, majd külön utcát is nyitott a gazdik számára, ami vélhetően szintén hozzájárult az állattartók gyakori látogatásaihoz. A Kedvencek Korzóján állatpatika, állateledel és felszerelés, valamint terrarisztika üzlet nyílt.

„Ahogy terjedt a hír, úgy érkezett egyre több és több látogató állattal hozzánk. Az oktató szervezetek elmondása szerint kevés helyen van lehetőségük a segítőkutyákat „élesben” képezni, így hálásak voltak a lehetőségért. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, miközben negatív tapasztalat alig érkezett. A gazdák nagyon odafigyelnek az állataikra és a többi vásárlóra, ami igazolja, hogy a magyar állattartási kultúra megérett az állatbarát helyekre és az igény is egyértelmű.” – számolt be tapasztalataikról Varga Kornélia, az AsiaCenter marketing és kommunikációs vezetője.

értékelés