Mókusokat idomít a kutyám!

Még mielőtt Tuxcitto hozzánk került volna már velünk lakott Svindli egy idősebb kutya, akit kölyökkora óta mi neveltünk. Svindli nagy kedvteléssel kergette a mókusokat és fiatalabb korában majdnem el is kapott egyet-kettőt közülük. Manapság azonban már nem olyan fürge és a mókusok csak kötekednek vele, ha pedig utánuk szalad egyszerűen felfutnak a legközelebbi fára.

Tuxcitto érkezésével azonban minden megváltozott. Már az első hetekben rájöttem arra, hogy Tuxcitto egy tapasztalt “szabadulóművész”. Mindaddig, amíg hozzá nem szokott új környezetéhez, össze-vissza rohangált a környéken és a szomszédságban. Csak akkor került elő, ha megéhezett, de ilyenkor azt is megengedte, hogy megsimogassam. Ebben az időszakban rendszerint egy hosszú lánccal fához kötöttem, főleg akkor, ha nem volt senki otthon. Mivel egy idő után megnyugodott és nem rohangált eszeveszetten, megengedtem neki, hogy szabadon kószáljon Svindlivel és a két macskával Blackie-vel és Baby-vel. Amikor még a fához kötöttem, akkor is érdeklődve figyelte hogyan kergetőzik Svindli a mókusokkal, de tudta, hogy a lánca nem elég hosszú ahhoz, hogy ő is részt vegyen a játékban. Most utólag legalábbis ezt gondolom.

A környékünkön lakó mókusok nem jelentek meg minden nap. Azért elég gyakran láttam őket, amint kifosztják a madárfészkeket és kötekednek Svindlivel. Egyelőre még sok a kutya és a madárfészek a szomszédságban is, tehát előfordult, hogy megkíméltek minket a zaklatásuktól. Így az első néhány alkalommal is, amikor Tuxcitto már szabadon mászkálhatott nem voltak mókusok a közelben.

Tuxcitto a skót juhászkutyához hasonlító border collie, erről a fajtáról pedig köztudott, hogy kitűnő terelőkutya, mozgékony és gyors. Láttam, amint helyből átugrott egy körülbelül 2 méter magas kerítést. Aktív és tanulékony, méltán irigyelt sztárja a versenyeknek is. Természetes, különleges képességei rendkívüli értelemmel párosulnak és ennek nem egy alkalommal tanúbizonyságát is adta.

Egyik reggel észrevettem, hogy a kutyák és a macskák délelőtti tevékenységében változás állt be. A szomszédom, aki a kertjében dolgozott arra lett figyelmes, hogy a négy állat elrohan előtte, intett nekem és együtt követtük őket. Rövid időn belül látjuk, hogy mindnyájan közönyösen sétálnak vissza az udvaron. Beszélgetés közben felfigyeltünk arra, hogy a fák között és a fákon nyüzsögnek a mókusok. Svindli is hegyezi a fülét és felborzolja szőrét. Készen állt a kergetőzésre. A mókusok még nem sejtették, hogy a régi játékszabályok drasztikusan megváltoztak. Úgy tűnt, mintha a mókusok tanakodtak volna egymás között, majd lemerészkedtek egészen a fatörzs aljáig. Csak Svindlire összpontosítottak és bemérték a szomszédos fa távolságát is, amely mintegy 12 méternyire volt tőlük. Tudomást sem vettek Tuxcitto-ról, feltehetően azért, mert ő sohasem vett részt a játékban.

Feltehetően úgy számítottak, hogy még Svindli előtt elérik a másik fát és felfutnak rá, hisz az öreg és kövér kutya már nehezen mozgott. Tehát a mókusok felkészültek Svindli ugratására, Svindli pedig támadóállásba helyezkedett. Tuxcitto csak nézte őket, ahogyan máskor is. A mókusok hirtelen leugrottak a fáról és nekiiramodtak, át a füves részen a következő fa felé. Svindli utánuk, de persze jócskán lemaradva. Hirtelen Tuxcitto is felugrik és szélsebesen a mókusok által kiszemelt fa felé rohan. Nem, ő nem kergeti a mókusokat, mint Svindli, hanem megelőzve őket, lecövekel a célpont előtt.

Tuxcitto 3-4 másodperccel volt gyorsabb a mókusoknál, akik rémülten próbáltak fékezni, nehogy a kutya „karjaiba” rohanjanak. Tuxcitto elállta a menekülés útját, nem volt hova menniük. Tuxcitto ugrásra készen várakozott és kajánul figyelte mitévők lesznek a kis garázdák. Svindli pedig felbuzdulva a lehetőségen teljes sebességgel rohant feléjük reménykedve, hogy végre egyet legalább elkap közülük.

A mókusok sarkon fordultak és visszainaltak az első fához. Tuxcitto viszont ismét a tettek mezejére lépett és villámgyors futással megint a mókusok előtt ért a célhoz. Svindli is megérkezett, de jóval később, mert neki meg is kellett állnia, majd megfordulnia az ellenkező irányba. Nem is beszélve arról, hogy jóval lassúbb mindnyájuknál. Nem hiszem, hogy Tuxcitto bántani akarta volna a kellemetlenkedő állatkákat, csak meg akarta leckéztetni őket. Kétszer is lett volna alkalma elkapni a kis fickókat, de nem tette. A szomszédom szerint, ha Tuxcitto nemcsak játszott volna, akkor már két mókussal kevesebb lenne a környéken. Mindkét kutya nyugodtan ült és nézte a mókusokat, majd pár perc múlva unottan továbbálltak.

Ez a kis kaland rávilágított Tuxcitto értelmi képességeire. Amíg nézte Svindli és a mókusok kergetőzését rájött arra, hogy az üldözés nem a legjobb stratégia. Mivel Tuxcitto természetes ösztöne a terelés, kitalálta, hogy mi a legjobb módja az öntelt mókusok megleckéztetésének. Ki is használta az adott lehetőséget, mert ismerte Svindli és a mókusok játékának jól bejáratott forgatókönyvét. Én viszont meggyőződtem arról, hogy a fiatalabb kutya tanul az idősebb tapasztalatából és az a helyes, ha összeszoktatjuk őket. Tuxcitto később csatlakozott a családhoz, de úgy tanult az idősebb kutyától, hogy figyelte a közte és a mókusok közt mindig ugyanúgy lezajló akciót. A kutya effajta otthoni képzése csak előnyökkel járhat, úgy az állat, mint a gazdi számára.

A történet epilógusa, hogy a mókusok ezek után már soha nem másztak le a fáról. A látogatásokat nem szüntették ugyan be, de csak a biztonságos magasságból csettintgettek a kutyáknak és természetesen a madárfészkeket továbbra is kifosztották.