Mikor szoptat malacot a tacsi kutyus? Itt és most, fotókon!
Malacot szoptat és nevel saját kölykeként egy tacsi kutyus. A képeket e-mailen kaptuk, így nem tudjuk, hogyan került a kismalac a kutyacsaládba, de az biztos, hogy jól érzi magát. 

Malacot szoptat és nevel saját kölykeként egy tacsi kutyus. Tink tacsikutya egy farmon lakik gazdáival, akik malacokat nevelnek. Az egyik kocájuk 12 kismalacot ellett, ami igen nagy szám, ezért néhányuk gyengének született. Különösen az egyik (Pink, Rózsaszín) volt nagyon fejletlen, nem tudott lábra állni, szopni és még a szemét sem tudta kinyitni. A gazda megpróbálta lábra állítani és belespriccelni az anyatejet a szájába, de nem járt sok sikerrel.

Pinknek meg voltak számlálva az órái. Ekkor a családnak eszébe jutott, hogy megpróbálják Pinket Tink kutyusuk gondjaira bízni. Tink nemrég ellett, nagyon jószívű és gondoskodó kutyus. Nem csalódtak, Tink azonnal gondjaiba vette a picit, szoptatta, tisztogatta. Pink ennek köszönhetően gyorsan fejlődik, cseperedik és már a szemét is kinyitotta.

malac-kutyakkal

Apró összecsapások azért biztosan vannak, hiszen a malacok ellentétben a kutyákkal egy csecsbimbót választanak ki, és a későbbiekben csak abból hajlandóak szopni. De ki tudja, lehet, hogy kiskutyatestvérei hamar megtanulták, hogy melyik csecs Pinké, és azt nem háborgatják. :)

idegen-malacka-a-tacsik-kozott

Néha egyébként előfordul, hogy egy állat természetbeni ellenségét veszi szárnyai alá. Erre talán a legjobb példa a thaiföldi Chonburi tartományban működő állatkertben Sai Mai, a 26 hónapos nőstény tigris malacgyerekekeivel: A tigris és a malac...

tacsko-malacot-szokptat

értékelés