5

A legtöbb állatfajjal szemben a beteg teknős sokszor kifejezetten semmitmondó és általános tüneteket mutat. Néha még a normális viselkedéstől is nehéz elkülöníteni ezeket. De mikor vigyük mindenképp állatorvoshoz?

Teknősbetegések: nehéz felismerni a tüneteket

A közhiedelemben elterjedt nézet szerint a teknősök rendkívül szívós, ellenálló állatok. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy mindent kibírnak. Sajnos ők is képesek megbetegedni. A legtöbb állatfajjal szemben azonban sokszor kifejezetten semmitmondó és általános tüneteket mutatnak. Néha nehéz elkülöníteni ezeket még a normális viselkedéstől is. Például étvágytalanság és csökkent mozgás hátterében egyaránt állhat „csak” a hidegebb környezet, de okozhatja akár egy életveszélyes hashártyagyulladás is. Ezek elkülönítéséhez mindenképpen alapos állatorvosi vizsgálat szükséges. Sok esetben nélkülözhetetlen egyéb műszeres vizsgálat (pl. röntgenfelvétel) vagy vérvétel is. Az alább felsorolt tünetek észlelése esetén azonban mindenképpen érdemes állatorvost felkeresni, ezek egyike sem természetes jelenség. Különösen érdemes odafigyelni a vastagon szedett tünetekre. Amennyiben ilyet tapasztalunk, haladéktalanul forduljunk hozzáértő állatorvoshoz.

Teknősök rejtett bajai: mikor rohanjunk orvoshoz?

 

Táplálkozási rendellenességek

  • A teknős étvágytalan
  • Megfelelő étvágy mellett csökken a testtömege, esetleg túl nehéz
  • Rendellenes a vizelete vagy a bélsara (szín, szag, állag, mennyiség) – pl. véres bélsár, bélsárürítés hiánya, hasmenés
  • Öklendezik, hány
ékszerteknős, teknős beteg
Vérszegénység: Súlyos vérzés, de elhúzódó betegségek következménye is lehet a vérszegénység. Ilyenkor a teknős normálisan rózsaszínű nyelve egész halvány, súlyos esetben porcelánfehér színű lesz. Mindenképpen azonnali ellátás szükséges, ha ilyet tapasztalunk.


Légzési problémák

  • Teknős buborékokat, váladékot fúj az orrán vagy a száján keresztül
  • Nehezen veszi a levegőt, zihál, tátott szájjal lélegzik

Mozgásszervi illetve viselkedésbeli problémák

  • Nem tud rendesen úszni, féloldalasan úszik, lebeg a vízben, körkörösen úszik
  • Keveset mozog, lassabban mozog, „depressziós”
  • Képtelen megmozdulni

Elváltozások a teknős testén

  • Szokatlan elszíneződés a teknős páncélján, vagy bárhol a testén
  • Bármilyen sérülés a testén vagy a páncélon (pl. kutyaharapás, lezuhanás)
  • Sérülésből, vagy egyéb okból keletkező vérzés
  • Páncélon különféle foltok, mélyedések jelennek meg
  • Páncéldarabok leválása, alatta vérzések
  • Duzzadt a szeme, nem tudja kinyitni
  • Bármilyen szokatlan duzzanat a teknős testén
  • Teknős testnyílásaiban (száj, kloáka) ismeretlen képlet látható

 

teknős, teknősbéka, betegség
Fültályog: Elsősorban vízi életmódot folytató teknősökben gyakori a középfülgyulladás. A teknős füle környékén keletkező bármilyen duzzanat mindenképpen figyelemfelkeltő jel. Ennek kezelését bízzuk állatorvosra.

 

A fenti lista korántsem teljes. Nem elhanyagolható szempont továbbá, hogy a fent leírtak sok esetben NEM TÜKRÖZIK A BETEGSÉG SÚLYOSSÁGÁT. Rengeteg múlhat azon a pár napon is, amíg az ember töpreng, esetleg az interneten próbál gyakran kétes eredetű információhoz jutni. Telefonos beszélgetés, email alapján legjobb esetben is csak tanácsot lehet adni. Éppen ezért fontos, hogy ha szokatlan dolgot veszünk észre kedvencünkön, esetleg bizonytalanok vagyunk, mihamarabb forduljunk szakemberhez.

teknős, ékszerteknős, betegség
Péniszelőesés: Hím teknősök sokszor elődugják a péniszüket. Ilyenkor ez könnyen megsérülhet (esetleg az akváriumban együtt lakó társ is megharaphatja), aminek következtében kiterjedt sebek keletkezhetnek rajta. A sérült párzó szervet a teknős képtelen visszahúzni, ami tovább súlyosbítja a folyamatot. Sokszor sebészi megoldás is szükséges a probléma orvoslása érdekében.


További információ:
Dr. Géczy Csaba, hüllőszakértő állatorvos

értékelés