Kutyák

Mi okozhatja egy daganat kifakadását, illetve belső vérzés okozhat-e sokkot?

kategória Kutyák
Jelleg Egyéb
Kérdező R.Adrienn

Kérdés

Tisztelt Dr.Háziállat, 3 sheltie tulajdonosa vagyok. Sajnálatos módon a legidősebb 2015.08.26.-án meghalt. Korától függetlenül igen aktív és eleven volt, sokan inkább kölyöknek hitték mint idősnek. Pár hónapja a hasán egy nagyobb csomót találtunk, amit állatorvos is megvizsgált, és azt javasolta folyamatosan figyeljük változik-e, mert 10 év fölött kockázatosabb egy műtét. Változás nem történt, a kutyám ugyanolyan jól volt mint előtte. Halála előtti napon is semmi problémára utaló jel nem volt, ugyanúgy játszott, evett. Másnap viszont a kertben a kerítés mellett feküdt reggel és alig bírt hozzánk odajönni. Szédelgett majd lefeküdt, reakciói lassúak voltak. Elvittük rögtön az orvoshoz. Az első kérdés az volt, hogy érhette-e a kutyát bármiféle trauma? Ezt nem feltételeztem. Testhőmérséklete 37 volt, de nem hallottak nála bélhangot és megállapították sokkos állapotban van. Infúziózt kapott majd hasi ultrahangot. Sajnos a hasürege tele volt folyadékkal így a kép nem volt tiszta, azonnal műteni kellett. Amint felnyitották rengeteg vér ömlött belőle. Bő 1 órás operáció után megtalálták honnan indult a belső vérzése, és egy hátsó érfali daganat fakadt ki. Sajnos annyi vért vesztett, a keringése is összeomlott, hogy a műtét közbeni euthanasiat javasolták,hogy nem tudják megmenteni. Közben egy érdekes dologra figyeltem fel. Aznap hajnalban édesanyám sokáig hallotta őt ugatni, de mivel máskor is előfordul így nem nézett ki. A másik két kutyám viszont nem ugatott, ami ritka. Ma pedig észrevettem, hogy a kertnek abba a felébe ahol a kutyámat megtaláltuk nem mernek menni, zavartan néznek,és elkerülik. Az egyiket sikerült odacsalogatnom,de mintha félt volna és rögtön az ölembe mászott majd visszafutott. Kertünk zárt, közvetlen utcával nem érintkezik, csak szomszédos telkekkel. Bár kertünknek azon az oldalán sajnos olyan ember él aki gyűlöl minden állatot, és évekkel ezelőtt pár utcabeli lakó kedvencét elintézte, és a mi kutyáinkat is folyamatosan piszkálta. Így egy olyan kérdésem lenne,hogy egy olyan eset amikor a kutyát megijesztik, esetleg kerítésen át bármit csinálnak - annak a hatása okozhatja-e egy daganat kifakadását? Vagy minden további ok nélkül egyik pillanatról a másikra kifakadhat, belső vérzést okozva? Illetve a belső vérzés okozhat-e sokkot? A kérdés nem fogalmazódott volna meg bennem ha a másik két kutyám nem félne a kertnek abba a részébe jönni, ahol valami történt. Válaszát előre is köszönöm, Adrienn

Válasz

Igen, a nagyfokú vérvesztés sokkot okoz. Az érdaganat megrepedése nem valószínú az ijedtségtől. Ha kisfokú vérnyomás emelkedés ezt kiváltja, akkor az a daganat már egyébként is a kifakadás határán állt. Sajnos a hemangiómák többnyire már csak ekkor kerülnek diagnóztizálásra, mert míg fejlődnek, semmi problémát és fájdalmat nem okoznak. Sajnálom a kikskutyát.

Vissza a kategória többi kérdéséhez »
Vissza a többi kérdéshez »