Kutyák

Golden retriever kutyánk mindentől rettenetesen fél.

kategória Kutyák
Jelleg Viselkedés
Kérdező Dóri

Kérdés

Februárban hoztuk haza az akkor 5 hónapos golden retriever kutyánkat. Kertes házban lakott, de csak egy kicsi, elzárt helyen. Mikor behozta a gazdája, egyből bepisilt, remegett, folyt a nyála, nagyon félt. Hiába simogattuk, közeledtünk felé kedvesen, nem reagált. Nagyon megsajnáltuk, nem tudtuk otthagyni. Első nap lábra sem állt, nem pisilt többet, nem evett, nagyon megijedtünk. Aztán szépen lassan hozzászokott, hogy mi nem bántjuk, már játékos, jól meg is hízott. Sokat foglalkozunk vele, minden nap sétáltatjuk, fésüljük, játszunk, sokat visszük kocsival, hogy szokja. Ám sajnos még mindig rettenetesen fél. Az állatorvoshoz nem tudjuk bevinni, egyszerűen leül, és nem mozdul. Ha étellel akarjuk csalogatni, akkor se jön, ha húzzuk pórázzal, kihúzza magát, és elszalad, erre egyszer volt példa, azóta próbáljuk ezeket a helyzeteket elkerülni. Autóba ültetni szinte lehetetlen, eddig mindig úgy tettük be, de lassan már nem bírjuk el. Pár perc kocsikázás után egyből hány, még ha előtte direkt nem is adtunk neki enni. Még álló autó mellett se mer elmenni, mindentől retteg. A városban nem tudjuk sétáltatni, mindig az erdőbe visszük, ahol már póráz nélkül is okosan sétál. A tanulás is nehezen megy, egyszerűen nem figyel, bárhogy próbálom felkelteni az érdeklődését. A legnagyobb baj mégis az, hogy mindentől fél. Ilyenkor tényleg az egész teste remeg, elkezd folyni a nyála, megdermed, nem mozdul. Tanácstalan vagyok, nem tudom, mit kellene tennünk. Elnőheti még a félénkségét?

Válasz

Amennyiben nem próbálják szakszerűen kezelni a kutya félelmi tüneteit, - csak nagyon kevés javulás várható. A félelmi jelek megfigyelése, a tartási körülmények és a kutya adatainak ismeretét követően, a gazdival közösen megbeszélt lehetőségekkel jelentősen lehet a kutya félelmét csökkenteni. Erre ma már nagyon jó hatékonyságú tréning módszerek és alternatív-állatgyógyászati terápialehetőségek állnak rendelkezésre. Ajánlom figyelmébe a http://www.4tappancs.hu honlap referenciáit és a "félős kutyák" tréningprogramot.
Vissza a kategória többi kérdéséhez »
Vissza a többi kérdéshez »