Kutya-, macskakiállítás

CAC Nemzeti Kutyakiállítás

Salgótarján
2017.03.26 - 2017.03.26

A 2017-es év első mindenfajtás CAC nemzeti kutyakiállításának rendezési jogát az Ebtenyésztők Nógrád Megyei Egyesülete nyerte el a MEOE Szövetségétől. A nemzeti CAC kiállítás 2017. március 26.-án kerül megrendezésre Salgótarjánban, az idei évben is hagyományosan a Tó-strand területén.

Az Ebtenyésztő Egyesület az 1990-es évek első felében rendezte első kutyakiállítását. E kiállítást követően hosszú idő után kerülhetett sor a következő megrendezésére. A 2008-as évben megrendezett Tájjellegű kutyakiállításon a kutyák fajtánként a Salgótarján Szépe és Salgótarján Bajnoka címért versenghettek a ringekben. A Szervezet egy eredményes kutyakiállítást tudhatott maga mögött. Ennek reményében bíztak benne, hogy hamarosan egy CAC kutyakiállítás rendezésének jogát is megkaphatják. Ez az idő a 2010-es évben érkezett el, így a tavaszi idény legszebb hónapjában, májusban egy színvonalas CAC kiállítást rendeztek a Tó-strandon sok szép felvezetett kutyával. A sikeres 2010. évi kiállítás után a Szervezet a 2012-es, a 2013-as, a 2014-es, a 2015-ös és a 2016-os években is rendezhetett kutyakiállítást. A tavaly őszi sikeres CAC kiállítás után, az idén egy reményeik szerinti, szintén sikeres tavaszköszöntő CAC kutyakiállítással látják vendégül újból a tenyésztőket/kiállítókat.

Salgótarjánban aktív kutyás élet működik. Az Ebtenyésztők Nógrád Megyei Egyesülete a jól működő kutyaiskolával együtt sokat tesz a környék állattartási kultúrájának jobbításáért. A kutyakiállítás egy nagyon jó lehetőség arra, hogy e nagyszerű kutyás sportnak hódoló kiállítók a kutyák szeretetétől vezérelve találkozzanak és megosszák egymással tapasztalataikat.

Eseménynaptár

« 2017 Március »
HKSzeCsPSzoV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031