Miért kell neked éppen egy dagi degu?
Öt évvel ezelőtt egyik kollégám mesélt egy olyan kis rágcsálóról, aki sorban mindenkivel kikezdett a családban. Tudtam, nekem ilyen kell!

Öt évvel ezelőtt az egyik kollégám mesélt egy kis rágcsálóról, aki mindenkivel kikezdett a családban, még a német juhászkutyával is. Reggelenként a kutya bozontos farkát rágcsálta és pimaszul nézett rá. Tudtam, nekem ilyen állatka kell!!! Ahogy e degu megnősült, hamarosan bővült a család, hisz Bársonyka öt pici degut hozott a világra, köztük az én édes kis Fülöpömet, aki neve ellenére kislány volt. Kénytelen vagyok itt múlt időt használni, mert éppen egy éve Fülöp az örök degumezőkre költözött.

Miért kell neked éppen egy dagi degu?

De vissza Fülöp születéséhez! Bársonyka öt bébinek adott életet és köztük Fülöp volt a legbeszédesebb. Ez azt jelentette, hogy folyamatosan beszélt, csivitelt. Később az állatorvosa is mondta, hogy ilyen degut nem látott még, akinek mindenhez van hozzáfűznivalója. Imádtam, ahogy csicsergett, miközben a mutatóujjamat rágcsálta. Hathetes korában került hozzám és azonnal tudtam, ő az az állatka, akire vágytam. Rögtön a tenyerembe simult, annak ellenére, hogy a rágcsik nem éppen a bizalom bajnokai.

Miért kell neked éppen egy dagi degu?
Az akkori munkahelyemen lakott három hónapig, ahol mindenki őt kényeztette. Amikor hazahoztam - sajnos ma már tudom, nem volt jó neki - közel egy évig nem volt társa, de elhoztam neki Csipit, aki ma már négyéves kislánydegu, és anyukája, apukája Bársonyka és Bonifác, akárcsak Fülöpé. Azaz tesók! Azt is írja a szakirodalom, hogy össze kell szoktatni a degukat, ami akár 1-2 hét is lehet. Nálunk nem így történt! Fülöp a helyén, Csipi a kezemben, és azonnal beszélgetni kezdtek, betettem Csipit Fülöphöz, amikor is rögtön elkezdték egymást rágcsálni. Tudtam, szent lesz köztük a béke. Igaz, Fülöp lekevert néha egy-két taslit a kicsinek, hogy megtanulja, ki eszik először, ez alig két hét alatt bekövetkezett és nyugalommal tömték pici pocijukat. No és ebből az fakadt, hogy Fülöp kicsemegézte a legfinomabb falatokat, Csipinek maradt a vége. Érdekes, hogy amikor egyedül maradt Csipike (egy napra), akkor sem nyúlt az ételhez, várta talán, hogy jön Fülöp és utána következhet ő, de Fülöp nem jött...

Miért kell neked éppen egy dagi degu?
Összefoglalva tehát, a deguk csuda kis lényecskék. Reggelenként két lábon állva várják a csemegéjüket, és izgatottan mozog az orruk hegye, hogy mikor vehetik már el a kaját a gazditól. Amióta felfedeztem egy állatkereskedésben azt a hurka formájú, két végén és közepén lyukas zsákot, azóta abban alszanak, oda cipelik és dugják el a papírzsepit és minden egyebet. Persze egy ilyen alvóhely nem tart örökké, hiszen mégiscsak rágcsálók lennének a lakói. Ahogy belakták az új zsákot, elkezdik cibálni, rágni, ahogy ez egy jó degutól elvárható, így kb. fél év alatt le is amortizálják. És ilyenkor nincs más megoldás, a gazdi nekiindul és beszerez egy másikat.

Miért kell neked éppen egy dagi degu?
Minden degu külön-külön kis egyéniség. Fülöp egy nyugis, békés teremtés volt, Csipi már izgágább és nem olyan barátkozó, Mazsola pedig maga a kisördög, de róla picit később, hisz ő alig egy éve van Csipivel. Fülöp képes volt órákat is elüldögélni a nyakamban, a vállamon, ha elzsibbadt, akkor átült a másik vállamra és onnan nézelődött tovább. Reggelenként a tenyeremben elnyúlt és ott szunyókált tovább. Őszintén szólva alig egy évvel az elvesztése után is ez hiányzik a legjobban. Csipi nem egy bújós, Mazsi sem, s mint írtam, minden degu más és más, így nem is várom, hogy olyanok legyenek, mint Fülöp, de mégis hiányzik a finom bundája és a békés kis lénye.

A Fülöppel eltöltött több mint négy év azért sokkal inkább a kellemes, szép emlékek sokaságából áll és a történetekben ez lesz a több, mert se szeri, se száma a vicces és boldog történeteknek.

Folytatása következik!

értékelés