Minden állatnál azt kell figyelembe venni, hogy az eredeti élőhelyén mit ehetett. A csincsillák az Andokból származnak, így nagyrészt fűféléket esznek, az alaptakarmány a széna.

A csincsilla alaptakarmánya a széna

Minden állatnál azt kell figyelembe venni, hogy az eredeti élőhelyén mit ehetett. A csincsilla az Andokból származik, szóval nagyrészt fűféléket eszik, így az alaptakarmány a széna. Ebből mindig legyen előtte, ahogy önitatóban víz is. A golyós vagy szelepes itatóban mindennap cseréljük a vizet, akkor is ha nem fogy el.

A csincsilla alapvetően fűevő faj, az egész szervezete erre rendezkedett be. Folyton növő fogait a hosszú szálas rost (szénában, fűben van) tartja röviden, emésztése is ettől működik. A gyümölcstől, zöldségtől, magvaktól és gabonáktól hamar beteg lesz a mája, gyomra és tönkremennek a fogai is - olvasható az Együtt a Kisállatokért alapítvány Facebook oldalán.

Fontos, hogy jó minőségű, helyes összetételű tápot adjunk a csincsillának

A boltokban kapható tápok nagy része nem adható csincsillának. Persze akad jó táp boltban is: ezeknek legyen minimum 20 százalék a rosttartalma, és legyen pelletált azaz minden szem egyforma.

34845517_618083801899950_2901538093947420672_n

Milyen nasit adjunk a csincsillának?

"Zöldutas" nasik: gyógyfüvek (kamilla-, bodza-, köröm-, hársfa-, levendula-, akácvirág, csalánlevél, kakukkfű, citromfű, fűzfakéreg, galagonyavirágos ágvég, borsmenta) esetleg almaszirom, hibiszkuszvirág, csipkebogyó, szentjánoskenyér, lóhere, (vad)rózsavirág (szárítva!), pitypang, répacsipsz, céklaszirom, drops.

Mit eszik a csincsilla?
Mit eszik a csincsilla?

48177237_749834058724923_2318354382090928128_n

Tilos nasik: mézes rudak, joghurtos-tejtermékes valamik, mézeskarikák, és persze szotyi, kukorica, csoki.

Mi a helyzet a zöldséggel?

Sokan etetnek zöldeleséget a csincsillákkal, ahogy azt a hörcsögök, egerek, nyuszik, egyebek tartása során megszokták. A csinek azonban az Andokban meglehetősen száraz körülmények között élnek, kevés friss, lédús zöldeleséghez jutnak. Ezért csincsilláknak nem érdemes friss zöldséget adni. Szárítva, ropogtatni répaszirom, céklaszirom stb. formájában természetesen mehet. Amúgy is csak hasmenést okoz (pláne, ha nincs hozzászoktatva a csincsilla), és a megfelelő minőségű csincsillatáp tartalmaz elegendő vitamint.

értékelés