5
Afrikai ecsetfarkú pele
Olyan, mintha több állatfajból lenne "összegyúrva". Hörcsög-test, gekkó-láb, mókusfarok, egérfej. Az afrikai ecsetfarkú pele kevésbé ismert kisemlős, a kereskedésekben is csak ritkán találkozhatunk vele. Ketreces tartása nem javasolt, hiszen már fél centis résen is képes kipréselni magát!

Az afrikai ecsetfarkú pele (Graphiurus murinus) a múkusalkatúak alrendjébe, azon belül a pelefélék családjába tartozó rágcsáló. Egész Afrikában elterjedt. A szavannán a talajszinten él, de előfordul erdőkben is, ahol 6-8 méter magasan épít fészket. Az erdei változat sötétebb színű, mint a szavannai. Kongó banánültetvényeinek gyakori lakója: sok kárt okoz, ugyanis nem csak étvágyát csillapítja: kedvtelésből is rág, tönkretéve így a termést.

Megjelenés

Kisebb a házi egérnél, testhossza maximum 10 cm, s majdnem ugyanilyen hosszú impozáns, ecsetre emlékeztető farka, melyről nevét is kapta. A kifejlett példányok testtömege mindössze 20-30 gramm. Bundája sűrű és puha, szürke színű. Élettartama 4-6 év, mely igen hosszúnak számít a kisemlősök között!

Afrikai ecsetfarkú pele
Szereti az odúkat

Mit eszik a pele?

Az afrikai ecsetfarkú pele ugyan rágcsáló, de előszeretettel fogyaszt rovarokat is, sőt gyíkokat és más rágcsálókat is, s kedveli a gyümölcsöket és a nektárt is.

Táplálékuk élő rovarokból, többféle gyümölcsből, olajos magvakból álljon. Kiegészítésképp adhatunk neki mézes-virágporos natúr joghurtot, amelyet tovább gazdagíthatunk gabonapehellyel, búzacsírával, szőlőcukorral. Ez a keverék hamar megromlik, ezért egyszerre csak nagyon keveset tegyünk a terráriumba, s egy napnál tovább ne maradjon ott. Ha a pele nem eszi meg mindet, a maradékot legkésőbb másnap távolítsuk el! Az ecsetfarkú pele anyagcseréje igen gyors, ezért a terráriumot gyakran kell takarítani!

Afrikai ecsetfarkú pele
Sűra bundája igen tetszetős

A pele nem szeret egyedül lenni!

A természetben az afrikai ecsetfarkú pele kolóniákban él, ezért magányosan tartva könnyen depressziós lehet. Legalább 2 pelét tarts együtt! Ha nem szeretnél szaporulatot, akkor inkább nőstényeket tarts együtt. Két hím összezárva esetleg konfliktusokhoz vezethet!

Hőmérséklet és anyagcsere

A 23-24 fokos szobahőmérséklet ideális a pele számára. Ha ennél hidegebb helyen tartják, a kóros lehűléstől akár el is pusztulhat. Ha nem kap elegendő, számára megfelelő táplálékot, akkor is ebbe az állapotba kerülhet. (Gyors anyagcseréje miatt csak rövid időt vészel át táplálék nélkül!) Ha testét hideg tapintásúnak érzed, tenyeredbe véve azonnal melegítsd fel.

Afrikai ecsetfarkú pele
Építsünk lugast neki!

Éjszakai mászóműsor

Mint minden pele, az ecsetfarkú is éjszakai állat. Rendkívül mozgékony, ezt fogságban tartásnál is figyelembe kell vennünk! A terrárium mérete legalább 90x30x60 cm legyen (a 90 cm a magasságot jelenti!). Ha egynél több állatot tartunk, mindenkinek legyen külön odúja. Tegyünk a terráriumba gallyakat, faágakat, odút, s némi papírt, ezeket ugyanmis előszeretettel aprítják, szaggatják, s fészek-építéshez használják fel. Tulajdonképpen egy mini-lugast kell berendeznünk a pelének, mert csak így fogja lakóhelyét otthonosnak érezni!

Az ecsetfarkú pele nappal nem túl aktív, éjszaka viszont igen szórakoztató. Ha már sötét van, egy vörös fényű zseblámpával (ezt te is elkészítheted: csak helyezz egy pirosra festett üveg- vagy műanyag lapot a normál zseblámba elé) világítsd meg terráriumát, és kezdődhet a műsor. A vörös fény nem zavarja őt, így remekül megfigyelheted, ahogy szaladgál és játszik.

 

 

Az afrikai ecsetfarkú pele éjszaka aktív! (VIDEÓ)

A pele nem szereti a babusgatást

Az ecsetfarkú pele kézhez szoktatható, de nem kifejezetten élvezi a babusgatást, inkább fel-le mászkál kezünkben, karunkon. Ha van zsebe a ruhhánknak, pelénk biztosan megtalálja és belebújik! A már otthonunkban született, általunk felnevelt pele sokkal szívesebben hagyja magát megérinteni, mint a felnőtt korukban vásárolt példányok. Nem kifejezetten gyerekeknek való házikedvenc, de ha mégis egy kisgazdi a pele tulajdonosa, akkor el kell magyarázni neki, hogy a pelét inkább nézni kell, és nem fogdosni. Soha ne emeld fel a farka tövénél fogva, nehogy letörjön!

Mit tegyünk, ha megszökött?

Ha kiszabadul a terráriumból, és meglóg, ne próbáld kergetni, ugyanis igen félénk! Inkább tegyél ki neki a szobában jól elérhető helyre egy kis csemegét, ezzel csalogasd elő, majd egy kis méretű halászhálóval már viszonylag könnyedén fogva ejtheted. Ha nincs hálód, egy másik trükk: Helyezz a padlóra egy hosszú papírgurigát, s mellé egy finom falatot egy darab alufólián, melynek vége belelóg a gurigába. Sötétítsd el a szobát és várj csendben, türelmesen! Ha a pele megérzi a finomságot, hamarosan odajön, és megeszi. Ekkor gyorsan kapcsold fel a villanyt! A pele ijedtében beszalad a gurigába, melyet két végén letakarhatsz kezeddel, és máris elkaptad a szökevényt!

Afrikai ecsetfarkú pele
A picinyeket és az anyukát legalább 14 napig ne zargassuk!

A pele szaporodása

Az ecsetfarkú pele vemhességi ideje 24 nap, egy alomban 2-5 kölyök születik. A vemhesség 4egyik jele, ha a nőstény egyre többet tartózkodik a terrárium talaján - tehát kevesebbet mászkál a neki berendezett lugasban. A kicsinyek akár egy hónapon keresztül is a fészekben tartózkodnak. A picik születése után legalább 2 hétig ne háborgasd a kis családot: ha az anyaállatot felzaklatod, a stressz következtében akár meg is eheti kicsinyeit!

 

 

Angol elnevezés: Woodland dormouse, African Pygmy Dormouse

Latin név: Graphiurus murinus

értékelés