Házikedvenceink harci sérülései
Nagyon sokféle módon sérülhetnek társállataink. A sérülések következtében sokszor gyulladások, tályogok, testűri vérzések vagy gyulladásos folyamatok alakulhatnak ki. Érdemes keletkezésük szerint sorra venni a sérüléseket, mivel ellátásuk, súlyosságuk megítélése is e szerint történik.

Harapások

Húsevő állatok lévén a macskák és kutyák viselkedésének része az agresszió. A nyugodt habitustól, illetve a jó neveléstől függ, hogy mennyire kerül felszínre ez a tulajdonság. Egymással civódva szereznek leggyakrabban sérüléseket házi húsevőink. A verekedési kedv fokozódik az ivarzási időszak alkalmával, mint például most, tavasszal. A harapott sérülések mindig súlyos beszámítás alá esnek, mert szinte mindig fertőzöttek. Az állat szájüregében (de az emberében is) temérdek kórokozó él, amely semmiféle károsodást nem okoz addig, amíg nincsen sérülés, ahova bejutva szaporodásnak indulhatna. A harapott sebek többsége után csak egy szemfognyi nyílás marad a bőrön, amely rendszerint alig észrevehető. Ennek a sebnek a környéke pár nap alatt jelentősen megduzzad, lötyögős tapintatúvá válik, környéke meleg és nagyon fájdalmas lesz. Ez tályog, amelynek az üregében genny van. A tályog azért alakul ki, mert a behatoló szemfog a szájüregből baktériumokat visz a sebbe. A sebszélek rögtön összezáródnak, és a szövetek közé bekerült baktériumok elkezdenek szaporodni.

Sokszor az ilyen harapott sebek már látszólag meggyógyulnak, alig észrevehetőek, különösen a szőr között nem fedezhetők fel. A baktériumok nagy része oxigénszegény környezetben szaporodik jól, tehát ideális körülményeket találnak a gyorsan összezáródott sebszélek alatt. Az ilyen tűszúrásnyi harapott sebek - amelyeket a húsevők szemfogaikkal ejtettek - egy injekciós tűvel bőr alá bejuttatott baktériumtelepre hasonlítanak, s ha ezeket nem kezelik, nagyon gyakran tályogosodnak. Macskáknál sokkal gyakrabban fordulnak elő - a kandúrok közötti verekedések során - a tűhegyes szemfogakkal ejtett sebek, amelyek egy-két nap alatt a bőrön láthatatlanokká válnak, és szinte a semmiből alakulnak ki pár nap elteltével a bekerült baktériumok szaporodása miatt a gennyes gyülemek. Ezek leggyakrabban a mellső lábakon és a pofatájékon keletkeznek. A kandúrok verekedései során kialakult karmolások is hasonló gennyes tályogok keletkezését vonhatják maguk után, mert a macskák tűhegyes karma igen fertőzött, veszedelmes fegyver. Elég az, ha egy kis pontban szúrja a karom át a bőrt, oda kórokozókat juttat be, kezeletlen esetben 3-4 nap alatt már ki is alakul a tályog. A gennyes tályogok érési folyamaton mennek keresztül, amelynek során a szervezet eleinte a szövetek közé jutott kórokozókkal küzd, ekkor fájdalmas duzzanat alakul ki, és szövetközi gyulladásról beszélünk.

 

sebesult-weimari-vizsla
A tölcsér megakadályozza, hogy kedvencünk hozzáférhessen a sebhez

 

Később, ha a kórokozókat nem sikerült maradéktalanul elpusztítani, akkor ezt a gyulladt területet a szervezet elhatárolja magától, egy fallal - ez a tályogfal- veszi körül és az ún. falósejtek az egész elhatárolt területet beolvasztják, elfolyósítják, ebből lesz a gennyes gyülem, azaz a tályog. A szövetek közé jutott baktériumok a szervezet egésze számára is veszélyt jelentenek, mert fertőző áttétet képeznek, és így távoli helyekre tudnak eljutni a kórokozók. A szervezetben van pár szerv, melyeket nagyon kis átmérőre szűkült vérerek látnak el. Ilyen jelentős szerv például a vese. Nagyon gyakran itt akadnak el ezek a fertőző áttétek. A nem ivartalanított, emiatt sokat verekedő kandúrok veséje az állandóan jelenlévő fertőző anyag terhelése miatt megy tönkre. Itt is kis tályogok alakulnak ki, végül elfogy a működőképes veseszövet.

Mit kell tenni, amikor kutyánk verekedett, vagy támadás érte? Legtöbbször a gazdik úgy érkeznek a rendelőbe a megharapott kutyájukkal, hogy az 3-4 nappal ezelőtt verekedett, akkor csupán egy kis sebe volt, de lekezelték Betadinnal, rendbe jött, majd egy nagy gennyes gyülem alakult ki a harapás helyén. A friss harapott sebek helyi kezelése szinte sohasem elégséges! Általános antibiotikum kezelés, illetve a harapott seb váladéktartalmának, a bejutott szennyeződésnek, szőrnek a kiürítése és fertőtlenítőszeres átöblítése is elengedhetetlen. Az antibiotikumot eleinte injekcióban, később tablettában kapják az állatok. Fontos, hogy a kezelés során több napig tartó rendszeres gyógyszerbeadás legyen. Gyakran pár napig sebtisztításra kell járni, még akkor is, ha időben történt az elsősegélynyújtás.

A már betályogosodott sebeket először a tályogüreget felvágva lecsapolással ki kell üríteni, utána az ott maradt - gyakran tetemes méretű - üreg öblögetése következik, ami napokig tart. Ezt addig kell folytatni, amíg a nyitva hagyott sebből a tályogüreg váladékozik, és lassan összehúzódik. Sokszor a kialakított nyílás előbb záródik, mint ahogy a váladéktermelés abbamaradna, ebben az esetben rendszeresen tágítgatni kell a sebet. Antibiotikum kúra természetesen ilyenkor is szükséges.

 

bekotott-labu-kutyus
Bibis lábbal nem lehet egész nap szaladgálni

 


Mélyebb területeket ért harapásos sérülések

Ezek a legveszélyesebb sérülések. A húsevők tőrszerű szemfogai kis sebet ütve nagyon mélyen behatolhatnak, és az ott lévő szerveket, szöveteket súlyosan károsíthatják. Ha véreret ért a harapás, az jól láthatóan vérzik. Nagyon súlyos vérveszteség is kialakulhat rövid idő alatt nagy ér sérülésekor. Alattomosabb a testüregbe, vagy szövetek közé történő vérzés, ami sokszor később derül ki.

Ha nagyobb eb támad kisebbre, akkor gyakori, hogy a nagy tépőfogak ütötte seb mellkas, vagy hasüregbe hatol. Ez nagyon veszélyes állapot, mert külsérelmi nyom gyakran alig látszik, mégis súlyos következmények lehetnek. Ezek: a hasüregbe történő harapás esetén a bekerült kórokozók súlyos beszámítás alá eső, gyakran halálos kimenetelű hashártyagyulladást okozhatnak. A hasüreg mechanikai roncsolódása sok esetben máj- vagy léprepedésre vezethet, ezek a gyors elvérzés veszélye miatt esnek súlyos beszámítás alá, azonnali műtétet igényelnek. Diagnosztikájában elengedhetetlen a nagy teljesítményű ultrahangos vizsgálóberendezés. A mellkas áthatoló harapásai a légmell kialakulását okozhatják. Ez kezeletlen esetben életveszélyes állapot.

 

kutyaklinika
Olykor nehezen bekötözhető helyen keletkezik a sérülés

 


Végeredményben azt lehet kijelenteni, hogy a hason, vagy mellkason esett harapásokat sürgősen mutassuk meg állatorvosnak. Az orvosi ellátás során ezen sebek jó része műtéti feltárással kezelendő, mert az orvosnak is meg kell bizonyosodni a testüreg érintettségéről, ha ez bebizonyosodik, akkor mind mellkas, mind hasüreg esetén hosszú, komoly műtét következik. Ebben az esetben is, a gyors ultahangos vizsgálattal pár perc alatt pontos diagnózishoz jutunk. Nagyon fontos szót ejteni az olyan kiskutyát ért marásokról, ahol semmi külsérelmi nyom nem látszik néhány lila foltot kivéve. Ez is lehet súlyos probléma, mivel sokszor elszakad a megmart eb hasfala, de a bőre még nem, így a hasűri szervek sérvként a bőr alá türemkednek ki. Tehát ilyenkor is érdemes állatorvost felkeresni, hogy ellenőrizze a hasfal sértetlenségét, ultrahanggal vizsgálja meg a szervek épségét, zárja ki a testűri vérzést.

 

Karmolásos sérülések

A macskakarmolásra, amennyiben az a bőrt átszakította, ugyanaz jellemző, mint a harapott sebekre. Ha nem szakította át a bőrt - elsősorban a kutyák karmolása ilyen -, akkor elégséges a helyi fertőtlenítés. Ha begyullad, vagy nehezen gyógyul a hámhiány, akkor antibiotikumos vagy hámképző kenőcsök alkalmazása is szükséges lehet.

 

Gyere Fórumozni >>>

értékelés