A 6 legugatósabb kutyafajta

5

Nem árt tudni, hogy mennyire szereti hallatni a hangját kedvencünk, ha panelben vagy akár kertes házban élünk. A szomszédok ugyanis nagyon mérgesek tudnak lenni, ha ugat (tényleg sokat ugat) a kutya. Persze kellő tanítással, mozgatással sokat tehetünk az ugatás ellen, de vannak olyan fajták, amik kifejezetten hangosak tudnak lenni.

Ez egy igazán fogós kérdés, mivel minden kutya másképp viselkedik a különféle helyzetekben és azt is nehéz megmondani, hogy mi számít gyakorinak. Ezer oka is lehet annak, hogy kedvencünk legerősebb hangját fogja hallatni. Lehet, hogy valami baja van, csak unatkozik, vagy egyedül érzi magát és így akarja magára felhívni a figyelmet, esetleg éhes. Hangadással jelezheti, kikívánkozik a szabadba, azért, hogy szükségét elvégezhesse. Lehet, hogy az idegen embert, állatot jelzi vagy valami furcsa szokatlan dologra, tárgyra akarja felhívni a figyelmünket. Az ugatás önmagában nem rossz dolog, vannak olyan munkakutyák, amelyeknek ez egyszerűen a kötelességük. Ugatásukkal jelezhetik a zsákmányt, ijeszthetik meg a „csibészt”. Az persze nem túl jó dolog, ha a postást is rendszeresen annak nézik. Sok ember az egészen kistestű kutyák folyamatos ugatását tartja a legkellemetlenebbnek, mivel nekik általában „élesebb a hangjuk”, míg a nagytestű társaik általában öblösebben „kommunikálnak”.

Ha mégis megpróbáljuk az  ”átlagos ugatási szint” alapján kiválasztani a legtöbbet ugató fajtákat, akkor a beaglet, a drótszőrű foxterriert, a West Highland White terrriert, a törpe schnauzert és a törpe uszkárt említenék a legtöbben. Bizonyára akadnak olyanok, akik ezzel hevesen vitatkoznának és első helyen természetesen a szomszéd kutyáját említenék...

A beaglet eredetileg hajtóvadászatok munkakutyájának tenyésztették, ezért a „vérében van”, hogy mindent megugat, ami mozog.

beagle vidám, gyerekszerető kutyafajta

A foxterrier is igazi csaholós kotorékkutya. Különösen akkor ugat sokat, ha hosszú időre egyedül hagyjuk őt odakint és unatkozni kezd.

Akármennyire is bájos és megnyerő külsejű a West Highland White terrier, vagy népszerű rövid nevén a westie, bizony fel kell készülnünk alaposan kutyaneveléstanból, ha nem akarunk miatta állandó konfliktusba kerülni a szomszédsággal. Megnyugtató hír, hogy folyamatos, kitartó neveléssel és tanítással azonban sokat javíthatunk ezen a nem kívánatos szokásán.

westie

A törpe schnauzer annyira aranyos, hogy könnyen elnézzük neki, ha ugatásával próbál minket rábírni arra, amit ő szeretne. Vigyázzunk vele, mert könnyen és gyorsan megtanulja, hogyan tud minket manipulálni ezzel!

A törpe tacskó egy éber, bátor, független, élénk, és játékos fajta. Apró termetét szereti nagy hanggal ellensúlyozni.

A törpe uszkárt tartják sokan a világ egyik legtanulékonyabb kutyájának, ezért nem véletlen, hogy a cirkuszok legkedveltebb munkakutyája. Sajnos eme jó tulajdonsága a legtöbbször fokozott ugatási kedvvel párosul.

foxi

Függetlenül attól, hogy milyen fajtába tartozik, figyeljünk arra, ha kedvencünk ugatási szokásai megváltoznak. Próbáljunk meg rájönni, hogy miért teszi ezt, és ha lehet, szüntessük meg a kiváltó okot. Tanítsuk meg arra, hogy kevesebbet ugasson, vagy akár parancsunkra képes legyen azonnal abbahagyni ezt a nem mindig kellemes szokását.

royalcanin.hu

értékelés