Az első kutya, aki szerető otthonra talált a Pedigree Örökbefogadási Programban

Az első kutya, aki szerető otthonra talált a Pedigree Örökbefogadási Programban
Dundikára a tatabányai Tappancs Alapítvány csapata talált rá egy lépcsőházban. A védtelen kis kutyakölyköt természetesen azonnal elvitték a menhelyre, és feltették fotóit a Pedigree Örökbefogadási Program weboldalára.

Dundikának szerencsét hozott négy fehér zoknija – hamarosan jelentkezett érte egy fiatal pár. Látták a TV-ben a Pedigree® Örökbefogadási Program reklámját, és az abban látható weboldalt böngészve találtak rá jövendőbeli kedvencükre.

Ezután személyesen keresték fel  a tatabányai Tappancs Állatotthont, ahol szerencsére megfeleltek az örökbefogadási követelményeknek, és az Örökbefogadási Szerződés aláírása után hazavihették  Dundikát Budapestre, a XI. kerületbe.

Az első kutya, aki szerető otthonra talált a Pedigree Örökbefogadási Programban

Dundikával, mióta igaz szerető gazdijai vannak, rengeteg minden történt: először is nevet váltott, ma már a Dixie nevet viseli. Megtanult a nevére hallgatni és egyre szófogadóbb kutyus. Összebarátkozott a környéken lakó kutyákkal és azok gazdijaival sétáltatás közben.  Tud már vonaton és buszon utazni, sőt, már a a villamosra is fel tud szállni. Sok-sok játékot kapott, és lett egy saját, kényelmes kuckója is a lakás erkélyén, amely be van építve, így biztonságos is a számára.

És ami a legfontosabb: Dundika – bocsánat, Dixie – végre boldog , mert szerető és felelősségteljes gazdikra talált. Ön is szeretne segíteni az olyan kutyusokon, mint Dundika? A Pedigree® Örökbefogadási Program számos lehetőséget kínál a kutyabarátoknak a segítségnyújtásra:  az örökbefogadás mellett a menhelyeknek nyújtott adományokkal vagy önkéntes munkával is rengeteget tehetünk. Sőt, a kutyagazdik most egyszerre szerezhetnek örömet kedvencüknek és segíthetnek a menhelyi állatokon, hiszen a Pedigree® 2009. április 1. és szeptember 30. között minden eladott Pedigree® eledel után kilogrammonként5 Ft-ot ajánl fel a menhelyi kutyák megsegítésére.  A www.pedigreorokbefogadas.hu weboldalon Ön is felfedezheti, hogy milyen sokféle módon segíthet a menhelyi kutyákon.

Az első kutya, aki szerető otthonra talált a Pedigree Örökbefogadási Programban

értékelés