Hogyan szüntessem meg kutyám "kutyaszagát"?
Állatpatikákban kapható a Deofil nevű "szagtalanító" tabletta és különféle samponokkal és spray-kel is lehet ápolni a kutyust, persze ezeket azért módjával szabad csak alkalmazni.
Tovább a kérdéshez »Melyik a kedvenc kutyafajtád?

![]() |
| Idővel úgyis mindent megtanul, hiszen okos állat |
A kiskutya mindenkinél próbálkozik a felugrálással, és aki nem tudja kellőképpen kifejezni nemtetszését, azzal egész életében ezt fogja játszani. Mindenkinek saját magának kell elérnie, hogy kutyusa ne ugráljon rá. Meg kell tanítanunk kutyusunknak, hogy mit szabad és mit nem.
A nevelésben legyünk MINDIG következetesek, tehát amikor koszos ruhában vagyunk, vagy éppen játszunk vele, akkor sem szabad engedni vagy ölben simogatni, mivel ebünk nem tud majd különbséget tenni az alkalmak között. Így, ha azt szeretnénk, hogy ne ugráljon, akkor azt soha nem szabad engednünk.
Hogyan szoktassuk le?
Ha már felugrál a kutyus, akkor erről a következőképp tudjuk leszoktatni. Amikor a kutya éppen készül felugrani, akkor meg kell állni biztosan fél lábon, a másikat pedig térdben behajlítva magunk elé kell tartani.
Elég csak addig a pillanatig, amíg a kutyát megakadályozzuk, hogy hozzánk közelebb érjen. Így a mellkasával fog ütközni a térden, ami elég kellemetlen számára (de vigyázzunk arra, hogy ne üssük meg nagyon, csak éppen annyira, hogy ne érjen el minket). Érdemes mindig egy tiltó parancsot is alkalmazni ilyenkor (pl. rossz, nem szabad, fúj stb.). Ha továbbra is próbálkozik, a lábemelés legyen kicsit határozottabb, így a kutyát, már nem csak távol tartjuk, hanem kicsit meg is lökjük a térdünkkel, így a kellemetlen hatás miatt hamarosan abbahagyja az ugrálást.
Ha a felugrálás ruhatépéssel vagy rágással párosul, akkor kézzel csapjunk az orrára, amihez használhatjuk ugyanazt a parancsot, mint az ugrálásnál. Ha olyasvalaki érkezik a családhoz, aki nem tud elég határozott lenni a kutyához (pl. idős, beteg vagy kisgyerek), akkor ne hagyjuk felügyelet nélkül, illetve fogjuk meg vagy zárjuk el a kutyakölyköt. Idővel úgyis mindent megtanul, hiszen okos állat.
![]() |
| Légies kutyapuszi |

nekem is ugráltak a kutyáim de van tuti tippem:)
amikor felugruk a kutya akkor csapj az orrára,nem hagyja abba egyre erösebben(ezt nem ugy értem hogy agyonvered)és közbe parancsszó:pl NEM!és ezt jo mély hanglejtéssel.utána megállsz mélyen a szemébe nézel és mondod és mutatod nkei hogy ül.megcisnalja simogasd meg.ezután ált. felugruk megint és ezt csinald meg 4X5X és egy-két hét alatt le fog szokni/elvileg xD/ de ezután soha nem szabad engedni h rádugorjon és ha rádugruk sose hagyd szo nélkül mert akkor a kutya nem érti hogy akkor most egyszer lehet egyszer meg nem...? na szoval nekem bejött remelem nektek is;) gOOd Luck!
Nekem is van egy kiskutyám és folyton rám ugrik.pedig nekem sz nem tesz jót mert műtve volt a mellkasom. :S
de most már így tuodm h hoyg szoktassam le róla. (:
szaisztok!
Előre is köszönöm!
A sétáltatás azzal kezdődik, hogy jól felturbózzuk ebünket: elővesszük a pórázt és mondjuk neki, megyünk sétálni! Erre persze kutyus örül, elkezd ugrálni, nyüszögni, gazdi meg belegabalyodik kutyába, pórázba, alig lehet felcsatolni ebre a pórázt, aztán amikor mégis sikerült némi küzdelem után, akkor huss ki a kapun és már húz is a kedvencünk, amerre ő akar!:))))))
Na ez felejtős!
Kezdjük még egyszer:)
A séta azzal kezdődik, hogy szólunk ebünknek, gyere megyünk sétálni, és elővesszük a pórázt.
Ugrálni fog, nyüszögni, stb. És akkor megint "kegyetlenek" leszünk. Visszatesszük a helyére a pórázt és csinálunk valami mást.Pl. visszamegyünk kakigyűjtő zacsiért. Aztán megint elővesszük a pórázt és ha nyugodt, a kutya, akkor felcsatoljuk rá.
Amennyiben még mindig ugrál, stb. akkor várunk. Meg fogja érteni, hogy csak akkor indulunk el, amikor én akarom! Megint az a fő kérdés, hogy ki a falkavezér, kinek az akarata érvényesül:)
Az ajtón, a kapun a gazdi lép ki először! Mindig! Ő a falkavezér, ő mutatja az utat, az ő akarata érvényesül.
A séta: húz a kutya? Gazdi megáll. És vár. Kutyus majd megfordul egy idő után, gazdira néz és szinte megkérdezi: mi van?:)) Ekkor magunkhoz hívjuk és megsimogatjuk. Vezényszót is alkalmazhatunk: mellettem, hozzám, lábhoz... Elindulunk, megint húzni fog:) Megismételjük az előbbieket. Többször, lehet sokszor. Közbeiktathatunk olyat is, hogy húz és mi megfordulunk és másik irányba indulunk. A lényeg az, hogy azt érezze, arra megyünk amerre én akarom és nem ő. Gyakorlással, ismétléssel, következetességgel és nagyon sok szeretettel rövid idő alatt kellemessé tehetjük sétáinkat.:)
Próba-cseresznye:)
Még nem mondtam, egy 5 hónapos korában talált magyar vizslám van, aki olyan mint húsz marék zsizsik:) Volt kin gyakorolnom:)) Mára már megtanultuk egymást. Igaz, idén 6 éves.