A macskák álma
Nagyon sokunkat érdekel, hogy a macskák álmodnak-e. Nagyon egyszerű rá a válasz – persze, hogy álmodnak. A macskák emlősök, mint mi, nekik is szükségük van alvásra, hogy pihentessék az agyukat és a testüket.

Azt tartják, hogy a test természetes állapotban alváskor van. Csak a folyamatos, agyon belül történő ideg-tevékenységeknek köszönhetően - amit úgy hívunk, hogy "hálózati aktiváló rendszer - vagyunk teljesen éberek. Amikor fáradtak vagyunk, lefekszünk, egy csendes, sötét szobában, becsukjuk a szemünket és elalszunk. Ez azért történik, mert bezárjuk a belső "bombázás" 50%-át, ami az izom feszülés eredménye, és jelentősen csökkentjük a hallási és látási stimulációt. Más szóval, amikor nyugalmi állapotban vagy, és nem hallgatsz vagy nézel semmit, elalszol. Ezt mindenki tudja, ezért is fekszünk le este, kikapcsoljuk a rádiót, elhúzzuk a függönyöket és lekapcsoljuk a villanyt.

Magamon kívül vagyok

 

 

Az alvás szakaszai

Az első szakaszt, amelyen az ember és a cica kersztül megy, úgy hivjuk, hogy lassú hullámú alvás (LHA). Ezalatt a szakasz alatt az elektroencefalogram (EEG) lassú, hullámzó agyhullámokat produkál, de a cica nincs teljesen nyugodt állapotban és könnyen felébredhet. Ezután következik a mély, lassú hullámú alvás (MLHA), amikor is az EEG érzékelője tovább csökken, és a cica fokozatosan ellazul, ebben a szakaszban már sokkal nehezebb felébreszteni. Végül beszélhetünk paradox, vagy gyors szemmozgású alvásról (REM), amikor az EEG megint aktív lesz, mintha a cica ébren lenne és mégis a test teljesen relaxált.

Az utóbbi alvást a "test alvásának" is nevezik. Természetesen az agy nem pihen. Ebben a fázisban következik be az álmodás. Emberek, akiket felébresztettek a REM alvásból, emlékeztek arra, hogy álmodtak. Az a tény, hogy a test izmai el vannak lazulva, még nem jelenti azt, hogy időnként izomrángások nem fordulhatnak elő , és eléggé gyakran lehet látni a cicák lábujjait rángatózni REM alvás közben, mintha valaki üldözné őket álmukban.

A cicák alvási sémái nagyon hasonlítanak a mieinkre. Egy átlagos macska körül-belül napi 10 órát tölt el alvással, általában este és ez alatt az idő alatt  az LHA és a REM alvás váltakozik. Az LHA alvási szakasz az egész alvási időnek mintegy 80%-át teszi ki.

Nagyon mélyen alszom


A szerotoninnal való összefüggés

Habár a szerotonin mint hangulat szabályozó, mégis a legfontosabb funkciója az izomtevékenység összehangolása. LHA során, amikor az EEG lassan hullámzik és a test némiképp még mindig éber állapotban van, a szerotonin neuronok még mindig aktívak. Nem éppen annyira, mint  amikor a cica ébren van, de aktívak. Amikor bekövetkezik a REM alvás, az EEG aktív lesz, az izomtónus hiányzik és a szerotonin neuronok csendesek. Felteheted magadban a kérdést, hogy vajon, hogy tud a cica gyors szemmozgást vagy végtag megrándulást produkálni ezalatt az alvási fázis alatt. A válasz eléggé egyszerű; a szerotonin neuronok azokat az izmokat látják el, amelyek a gravitáció-ellenes izmokat ellenőrzik, és nem azokat, amelyek a mozgató központot ellenőrzik.

 

A szunyókálás

A szunyókálás az, amikor a cica a lassú hullámú alvási szakaszban van, és a szerotonin idegsejtek elég aktívak ahhoz, hogy az izomtónust nagymértékben megtartsák. Ekkor a cica elméje üres, és az EEG mintegy "érzésteleníti", bár megtartja a csukott szem, végtagok behajlítása pozíciót. Ezt "elme alvásnak" nevezzük, és ezalatt nincs álom. Ha elalszunk egy széken, azt mondják szunyókálunk, ez a legmegfelelőbb kifejezés. Pont ezt csináljuk.

Egész nap csak aludnék

Aludni talán álmodni

Noha a cicák főként éjjel alszanak, az alkonyatot is szeretik, velünk, emberekkel ellentétben, akik nappal-pártiak vagyunk. Alkonyatkor és pirkadatkor a legaktívabbak, ugyanis a zsákmányuk is ekkor bújik elő. A két említett napszak közötti periódust pedig lelkiismeretesen átalusszák.

És ha mi, vagy a cicánk teljesen ellazulunk, a szemünk pedig ide-oda mozog, akkor több, mint valószínű, hogy álmodunk. Ami pedig az álom témáját illeti, nagy valószínűséggel a cicák is a napi eseményeket és élményeket dolgozzák fel.

értékelés