A fehér gólyák hamarosan hazatérnek
A madarak naponta tíz órát repülnek, és összesen 10.000 kilométer vár minden gólyára, amit Afrikától Magyarországig kell megtenniük.

Afrikában telelő fehér gólyáink ezekben a hetekben kezdik meg felkészülésüket arra az akár 10 ezer km-es útra, aminek célállomása a Kárpát-medence.

A madarak napi 10 órás repüléssel körül-belül két hét alatt teszik meg ez a távolságot, közben pedig mindössze néhány kulcsfontosságú pihenőhelyen állnak meg, táplálkozni és erőt gyűjteni. A március-április fordulóján hazaérkező gólyák időbeosztása igen „feszített”: alig több mint 4 hónapjuk van, hogy fészket találjanak vagy építsenek, párt találjanak, és felneveljék fiókáikat.

feher-golya-1
Tízezer kilométert repülnek

 

Őszi vonulásuk már augusztus 20-tól elkezdődik. A tavasszal megérkező szerencsés párok, akik találnak maguknak fészket, pár napos „tatarozás” után nekiállhatnak a tojásrakásnak, amelyek viszont költőhely nélkül maradnak, a lakosság segítségére szorulnak.

Hogyan szoktassuk hozzánk a gólyákat?

Azokon a helyeken, ahol szeretnénk megtelepíteni a fehér gólyákat, a madarak megérkezése előtt kell kihelyezni a fészektartó és magasító gólyakosarakat. A nagytestű madarak előszeretettel költenek a települési vezetékhálózat tartóoszlopain, ez pedig megfelelő talapzat nélkül számos veszélyt hordoz magában. Éppen ezért az eszköz nem csak új fészkelőhelyként jöhet számításba, ennél is fontosabb alkalmazási módja az áramütésveszélyes fészkek kiemelése, ami engedélyköteles és csak szakember végezheti. Ha a kosarat május-júniusban (vagy később) tesszük ki, akkor a madaraknak esélyük sem lesz ezen az új helyen a kirakás évében sikeresen költeni.

A lassan mögöttünk hagyott tél egy másik, szintén a gólyákkal kapcsolatos természetvédelmi problémára is felhívta a figyelmet: a fehér gólya ugyan vonuló madár, számos példánya dönt úgy, hogy a kimerítő repülés helyett inkább itthon vészeli át a hideg időszakot.

feher-golya-2
Fehér gólyák a fészekben

 

Ezek az állatok a be nem fagyó vizeket, a táplálékállatokban (pl. pocokban) gazdag földeket keresik, vagy ez emberek közelében húzzák meg magukat, így etetéssel bárki hozzájárulhat túlélésükhöz. A telelő gólyák hosszabb-rövidebb időszakokra el is kóborolhatnak megszokott helyükről. Fel kell készülnünk arra, hogy a klímaváltozás hatására egyre több gólya dönt majd a maradás mellett és az olyan hideg időszakokat mint amilyen az elmúlt két hétben is volt, csak a mi segítségünkkel élhetik túl.

értékelés