5
Áprilisban kezdődik a bajba került „panelrécék” szezonja
Az elmúlt évtizedben új madárvédelmi problémaként jelentkezik a fővárosi épületeken, erkélyeken és lapostetőkön, városi parkok fáinak ágvilláiban, odúiban vagy akár a bokrok között, sövények tövében a talajon költő tőkés récék április-májusi kelési időszaka. Ilyenkor találkozhatunk „úton mászkáló”, „tetőn szaladgáló” és „udvarban elhagyott” récefiókákkal.

Szerencsére ezeken a bajba került családokon viszonylag egyszerűen lehet segíteni. A fiókák kikelését követően a család akár lábon is kiterelhető az épületből, vagy a fiatalokat és a tojót külön szállítódobozba téve (a madarak legtöbbször kézzel is könnyen befoghatók) a közeli Dunához, nagyobb vízhez lehet vinni, ahol nyugodtan elengedhetjük őket.

 

rece1

 

A többnyire talajon fészkelő ludak récék és bukók egyes fajai rendszeresen költenek vízközeli sziklafalak párkányain, erdők fáinak odvaiban is, ahonnan a frissen kikelt fiókáknak a mélybe kell vetniük magukat. Ezt azért tudják megtenni, mert a fészekhagyó fiatalok testét olyan vastag és tömött, levegővel teli tollazat borítja, mely nemcsak az azonnali úszóképességet biztosítja számukra, de a sok méter magasan lévő fészekből kiugró fiatalok testi épségét is nagy százalékban megóvja a becsapódás végzetes sokkjától. Balesetek természetesen ennek ellenére is előfordulnak, de összességében a tortúrát mindig túléli annyi fióka, hogy a kockázat megérje a szülőknek, a fajnak.

 

rece2

 

Madaraknál is ismert a szupernormális viselkedés, amikor az erős motivációs (többnyire a fajfenntartáshoz kapcsolódó) hatás alatt álló élőlény bizonyos kulcsingerek hatására a szemlélő számára megdöbbentő, többnyire a rekorddöntési kísérletnek tűnő dolgot tesz. Úgy tűnik, hogy a városok magas épületei ilyen szupernormális kulcsingert jelentenek a költési izgalomban lévő tőkés réce tojók számára, melyek egyre gyakrabban építik fészkeiket a majdan kikelő fiókák számára nem megfelelő helyekre. Ezeknél a fiókák vagy nem tudják elhagyni a fészek környezetét és ezért emberi segítség nélkül éhen és szomjan pusztulhatnak, vagy a nagy magasságból betonra, aszfaltra esve halálra zúzzák magukat.

Bővebben a récékről>>

 

Erős idegzetűek ezen a felvételen megnézhetik, hogy egy apácalúd-fészekalj
fiókái milyen elképesztő tortúrát élnek túl (nem mind), amint több száz
méter magas sziklafalról leugorva, a köveken pattogva indulhatnak
el a vízhez (Forrás: YouTube / BBC Earth).

értékelés