5
A hüllők terráriumának tisztítása napi, heti bontásban
A hüllők élőhelye különleges ápolást igényel. A terrárium rendszeres és gondos karbantartása szükséges ahhoz, hogy hüllőnk biztonságosan és egészségesen, nem mellékesen szagmentes és vonzó környezetben éljen. 

Mivel a hüllők bőre érzékeny a bakteriális fertőzésekre, a terráriumot lelkiismeretesen tisztán kell tartanunk. Mivel ürülékük olyan baktériumokat hordozhat, mint például az emberre is veszélyes szalmonella, a hüllők élőhelyét, annak berendezését és magukat a tisztítóeszközöket is rendszeresen tisztítani, valamint időszakosan fertőtleníteni kell.

 

 

hüllő, terrárium, tisztítás
A rendszeres tisztítással a fertőzéseket is megelőzzük

 

 

Kezdjük a terráriumi dekorációval

 

Bizonyosodjunk meg arról, hogy minden olyan természetből származó anyag, mint a kövek és ágak, melyekkel berendezzük a terráriumot, teljesen steril. A köveket a behelyezés előtt alaposan meg kell tisztítani, majd 30 percig vízben forralni. A homokot nagy mennyiségű vízzel lehet leöblíteni, hogy minden törmelék kimosódjon belőle, aztán tűzhelyen, 90-120°C-on melegítsük 30 percig. Ugyanígy az ágakat is meg kell tisztítani, majd 30 percen keresztül 90-120°C-on melegíteni.

 

Tisztítóeszközök

Állítsunk össze egy tisztítókészletet, kifejezetten a ketrec takarítására. Tartsuk ezt különválasztva a többi háztartási tisztítószertől és kellékektől. Az fertőzésveszély miatt ne használjunk olyan tálakat, eszközöket, melyeket fürdésre, főzésre vagy evésre használunk.

Mire lesz szükségünk?

  • átmeneti szállás - egy olyan tiszta, kényelmes, de kisméretű terrárium, melyet átmenetileg használunk arra az időre, amíg a hüllőt eltávolítjuk otthonából.
  • kefék - kicsi, vagy közepes méretűek, a terrárium méretétől függően. Egy fogkefe tökéletes a terrárium sarkaira és a dekoráció hasadékaira.
  • vödrök
  • biztonságos terráriumtisztító - feloldja a felületre kövesedett anyagokat
  • papírtörlők
  • fülpiszkálók, fogpiszkálók, kések és borotvapengék - arra szolgálnak, hogy a nehezen elérhető részekhez is hozzáférjünk, és eltávolítsuk az odaragadt anyagokat.
  • gumikesztyűk, esetleg maszk
  • homokszita - eltávolítja a székletet, törmelékeket a homokból és más finom részecskéből álló talajrétegből.
  • szappan, vagy edénymosószer - ne használjunk olyan termékeket, melyek karbolsavat, vagy fenyőillat aromát tartalmaznak.
  • szivacsok - külön külön a takarításra, az öblítésre és a fertőtlenítésre, azaz három darab.

 

Takarítási rend

 

A ketrec takarítási rutin időzítése és gyakorisága a hüllő méretétől és szokásaitól függ. Kezdjük a faj különleges szükségleteiről és igényeiről szóló leírások elolvasásával. A leguánok terráriuma például több munkával jár, mint egy kígyóé. Természetesen minden terrarista megfigyelésekből és tapasztalatból is tanulni. A takarítás rendje általában a következő:

  1. Naponta távolítsuk el a kiömlött, megmaradt táplálékot, levedlett bőrt, székletet; tisztítsuk és fertőtlenítsük az etető- és itatótálakat is.
  2. A terráriumot, a talajt és a dekorációkat hetente takarítsuk és fertőtlenítsük.

A takarításhoz ajánlott a gumi vagy latex kesztyű, valamint a védőszemüveg viselete. Minden, a hüllővel történő érintkezés után, vagy minden takarítási művelet után - függetlenül attól, hogy kicsi, vagy nagy volt - alaposan mossunk kezet; ajánlott kézfertőtlenítőt is használni.

 

hüllő, kígyó, terrárium
Tiszta terrárium, boldog hüllő

 

 

Napi takarítás

 

Amikor a terráriumot takarítjuk, figyeljük azokat a jeleket, amelyek a hüllő betegségére utalhatnak. Emellett, figyeljünk a terráriumi berendezések állapotára, nem veszélyesek-e az állatra. Ha igen, távolítsuk el, vagy javítsuk meg azokat. Figyeljük meg továbbá, hogy:

  • a hüllő normális mennyiségű eledelt fogyasztotta-e?
  • a ketrec hőmérséklete a megfelelő értékek közt van?
  • normális-e a széklet kinézete és mennyisége?
  • volt-e vedlés? Normálisnak tűnik?
  • van-e bármilyen jele valamilyen parazita jelenlétének?

- az atkák kicsi barna, piros, vagy fekete pöttyökként jelennek meg a hüllő szemei körül, a pikkelyei között, vagy mozognak az állat bőrén.
- a kullancsok enyhén nagyobbak, barna, fekete, vagy szürke színben jelennek meg
- a belső parazitás fertőzöttséget gyakran a girhesség, vagy az ürülékben történő változások jelzik

  • a berendezés nem törött, sérült, nem kell-e kicserélni?
  • egészében véve rendezett-e a terrárium?

 

Távolítsuk el naponta a székletet, az otthagyott ételt, és törölje fel a kiömlött vize. Ha homokos talajréteget használunk, homoszitával tartsuk tisztán, ezzel meghosszabbítjuk élettartamát.

Ha úgy véljük, hogy a terrárium belsejét tisztítószerrel szükséges kitakarítani, helyezzük át a hüllőt egy másik tiszta terráriumba, amíg ez ki nem szárad.

Az etető- és itató tálakat meleg, szappanos vízben kell megtisztítani, majd alaposan megszárítani. A nagyobb tisztítóerő érdekében használhatunk fertőtlenítőt is. Mindig alaposan öblítsük le, hogy biztosan ne maradjon szappan, vagy fertőtlenítő maradvány a tálakon. Jó alternatíva, ha több tálkészletünk is van, így addig, amíg az egyik készletet tisztítjuk, vagy fertőtlenítjük és szárítjuk, addig a másikat akár be is tehetjük a ketrecbe.

 

 

terrárium, takarítás, hüllő
Naponta takarítsuk a terráriumot - de ne így!

 

 

Heti takarítás

 

Egyszer egy héten, vagy amikor szükséges, helyezzük át a hüllőt a tiszta átmeneti otthonába, azután:

  • távolítsuk el az összes dekorációt a ketrecből;
  • folyóvíz alatt mossuk meg a terráriumi növényeket;
  • tisztítsuk meg, öblítsük le és fertőtlenítsük ki a vizes és ételes tálakat, a fent leírt módon;
  • zacskózzuk be és dobjuk ki az elhasznált aljzatot;
  • takarítsuk ki az egész terrárium felületét szappannal, majd alaposan öblítsük át;
  • lazítsuk fel a beszáradt vizet, aljzatot, ételmaradványt vagy ürüléket a kisállat-kereskedésekben kapható, kifejezetten erre a célra alkalmas tisztítószerrel egy fogkefe, vagy éles penge segítségével;
  • mossunk meg minden dekorációs elemet, mossuk át az aljzatot meleg szappanos vízzel. Kefével dörzsöljük fel a hulladékot és az odaszáradt folyadékot, és alaposan öblögessük ki;
  • miután kimostuk és leöblítettük a terráriumot és a kellékeket, használjunk fertőtlenítőt. Győződjünk meg kétszer is arról, hogy alaposan öblítettünk le mindent, és eltávolítottunk minden lehetséges takarítószer maradványt;
  • hagyjuk a terráriumot és a kellékeket alaposan kiszáradni, mielőtt visszarendezzük, hogy ne képződjön vízkő, és ne poshadjon be az aljzat;
  • helyezzük vissza a dekorációt, a nehezen száradó elemeket, mint például a faágak, a száradás idejére helyettesítsük másikkal;
  • tisztítsunk és fertőtlenítsünk minden eszközt, szivacsot, vödröt, kefét és pengét, amit a takarításhoz használtunk;
  • végül pedig mossuk meg a kezünket meleg, szappanos vízzel.

 

terrárium, berendezés, dekoráció
Várjuk meg, míg teljesen kiszárad a berendezés

 

 

Akklimatizáció

 

Ha a hüllőnk számára ajánlott a fürdés, jó ötlet azelőtt megfürdetni, mielőtt az újonnan megtisztított, száraz, szagmentesített terráriumba behelyezzük.

 

Fertőtlenítőszerek


kefe, körömkefe, tisztítás
Kefére is szükségünk lesz

A megfelelő fertőtlenítők kiválasztásakor legyünk óvatosak. A fertőtlenítőnek elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy elpusztítsa a betegségeket okozó vírusokat, baktériumokat és gombákat, de ugyanakkor nem tehetnek kárt a hüllőben. A hüllők érzékenyek a mérgező gázokra, így legyen gondunk arra, hogy egy másik szobába vigyük át, amíg a fertőtlenítőt használjuk.

Bár sokféle fertőtlenítő kapható az üzletekben, a legjobb mind közül az egyszerű háztartási fehérítő. Használjuk hígítva, körülbelül 1 rész fehérítőt,16 rész vízzel (1 kupak fehérítőt,1 gallon vízben) elkeverve. Az állatorvosnál olyat is találunk, ami teljesen biztonságos a hüllőre nézve, ellentétben a sima háztartási fertőtlenítőkkel.

 

terrárium, tisztító, szer
Speciális terrárium tisztító

Fontos eltávolítani az ételt, a székletet, a szappant, stb. mielőtt bármilyen fertőtlenítőt használnánk, mivel a szerves anyag korlátozza a szer hatóerejét. Először tisztítsuk meg edénymosószerrel a szennyezett területeket, a kellékeket is ideértve, öblítse át alaposan, és csak azután alkalmazzuk a fertőtlenítőt.

Használjuk nagyvonalúan, ne sajnáljuk se a terráriumtól, se a berendezési tárgyaktól. Hagyja a fertőtlenítőt 10 percig hatni; ha a tárgy lyukacsos, több időre lehet szükség. Ha letelt a hatóidő, öblítsünk át mindent sokszor, nagyon alaposan, folyó víz alatt, különös tekintettel a fából készült tárgyakra. A saját biztonságunk és kényelmünk érdekében jól szellőző helyiségben végezzük a műveletet, gumikesztyűben és ha kell, maszkban.

értékelés