Brutus, az óriás krokodil
Ausztráliban sok turista megy krokodil nézőbe, de Brutusnál nagyobbat aligha látnak. A gigaszörny két tonnás és közel öt és fél méteres.

Kenguru hússal csalogatta a csónak közelébe a szakavatott idegenvezető a Brutus nevet viselő óriás krokodilt, aki jól dolgozik a turisták pénzéért, a krokodil lesre igyekvők biztos nem láttak még ekkora szörnyet. Brutusnak amúgy hiányzik az egyik mellső lába, egyesek szerint egy cápával bunyózót, úgy rövidült meg egy végtaggal. Bár, hogy ha Brutus ekkora, mekkora lehetett a cápa, amelyik nekitámadt?Ausztrália északi részén népszerű turista látványosság a krokodil ugratás, sőt annak idején itt forgatták a Krokodil Dundee című filmet is. Vízi szörnyek ezrei élnek Darwin körzetében, ami a környék legnagyobb kikötővárosa és a régió egyik központja. Az önkormányzat ugyan próbálja figyelmeztetni különböző táblákkal az odaérkezőket, hogy még véletlenül se fürödjenek a vízben, mossák benne kocsijukat és eszükbe se jusson a víz mellett közvetlenül sátrazni.

orias-krokodil-kep


Ennek ellenére a környéken, az elmúlt években több ember is krokodilok áldozatául esett, csak 2009-ben három – köztük egy 11 éves kisfiú – embert gyilkoltak meg krokodilok. Brutus a bordás krokodilok közé tartozik, akik édesvízi társaitól jóval nagyobb termetűre nőnek. Vannak feljegyzések 7 méteres hím egyedekről is és nem ritka a másfél tonnás példány. Ha esetleg Ausztráliában járna és van elég vér, ott ahol lenni kell, ugrasson krokodilt, az adrenalin löket garantált.

Forrás: Magyar Online

értékelés