A burmai piton (Python molurus bivittatus)
Kétszer is gondoljuk át, mielőtt egy burmai piton beszerzésére adnánk a fejünk. Ez a kígyófaj nem gyerekjáték!

A burmai piton mérete

Óriási! 4,5-6 méter közötti a hosszúsága, testtömege 45-90 kg. Nemrégiben a floridai Everglade-ben szabadjára engedett pitonokat lehetett megtekinteni, ameylek továbbszaporodnak, és azóta súlyos bonyodalmakat okoznak. Nagyon sok eset volt már arra is, hogy a helytelen tartás miatt, a kígyókedvelő gazdik megjárták, szóval ez a kígyó nem gyerekjáték.

 

burmai-piton
Óriási vagyok!

 

Természete

Könnyen kezelhető, főleg más hasonló méretű kígyókhoz viszonyítva. Az újszülöttek  nagyon mozgékonyak lehetnek, de gondozásuk egyszerú. Mindemellett, ezek a kígyófajok nagyok és agresszívak, komoly sérüléseket, persze a legtöbb haláleset mind emberi hibának, vagy figyelmetlenségnek tudható be. Ha a kígyó két méternél is hosszabb, ajánlott egy második személy segítsége etetés közben.

Tartása

Egy 200 literes terrárium elegendő a kicsiknek, viszont ahogyan nőnek, úgy erősödnek is, és egyre több helyre lesz szükségük. Az első 2 év után ajánlatos egy saját építésű plexiből és fából készült helyiség a kígyó számára, esetleg egy szekrény, vagy egy különálló szoba átalakítása sem árt. A nagyobb példányok könnyen kiszabadulnak, és nagyon erősek, ezért egy minimum 2,5 m hosszú, 1,2 m széles,  1,2 m magas erős és biztonságos helyiség szükséges.

 

burmai-piton-tartasa
Kösd fel a gatyádat!

 

Mit tegyél a terrárium aljába?

A kicsiknek papírtörlő ajánlott, így könnyebb tisztán tartani őket. A nagyobb példányok alá tehetünk szőnyeget vagy linóleumot is.

Búvóhelyek

A  fiatal egyedeknek megteszi egy dobozhoz hasonló hely is, de ahogyan nőnek, kreatívabb megoldásokat kell kitalálnod. A műanyag ételhordók például tökéleteen megfelelnek erre a célra, csak vágj rajta egy lyukat neki, hogy könnyen bemászhasson, ugyanakkor vigyázz, hogy a doboznak ne legyenek élesek a szélei! A nedvesség  is rendkívül fontos, ezért tegyél nedves földet, vagy mohát a dobozába!

Hőmérséklet

Nappal 32-34 C fok ajánlott. Az esti hőmérsékletnek 25-27 C fokra kell leesnie. Több típusú melegítő eszközt, égőt használhatsz, de vigyázz, hogy ne legyen túl forró sem!

Vízigény

Mindig ügyelj arra, hogy a kígyónak legyen friss vize (ihat belőle, vagy akár meg is mártózhat benne). A vizet gyakorta cserélned kell, és mindig a méretével arányos edényt tegyél oda neki, hogy amikor megnő, akkor is  tudjon megmártózni benne.

 

sarga-kigyo
Nem ssszeretem a ssszárazssságot

 

Etetése

A Burmai piton jó étkű kígyó, szóval ne etesd túl, mert egy elhízott kígyóval ébredhetsz egy nap. A kicsiknek kisebb rágcsálókat adj, majd patkányt és ha már nagy, akkor a nyulakkal is próbálkozhatsz (de ne legyen élő a préda). Semmiképp se legyen nagyobb, mint amilyen széles a kígyód. A kicsiket heti 1-2 alkalommal etesd, a nagyokat viszont csak 2 hetente. Etesd úgy, hogy megtartsa az optimális testméretét, és, hogy semmi esetre sem hízzol el!

Kezelése

Ezeket a kígyókat kiskoruktól kezdve kézben kell tartsd, ráadásul gyakran, ha azt akarod, hogy felnőtt korában is megengedje ugyanezt. Legyél gyengéd, de határozott, ha nem engedi elsőre, akkor se add fel, próbálkozz tovább! Etetés után 2-3 napig hagyd békén, különben felöklendezheti amit megevett. Ha köréd tekeredik, feltétlenül szedd le magadról. Kezdd a farkánál! Ha felnőtt példánnyal van dolgod, mindig legyen melletted még valaki, amikor a kezedbe veszed és símogatni akarod!

értékelés