CÍMKÉK nők egészség szex

Ahogy a férfiak és a nők különböznek egymástól, úgy igaz ez a nemi vágyra is. Míg a férfiak esetében a kamaszkor végén és a fiatal felnőttkor beköszöntével tetőzik a nemi vágyuk, addig a nőknél ez a harmadik X idejére esik, és úgy 10 év múlva kezd csökkenésbe. Ennek hatására nagyjából beéri egymást a két nem egy idő után. Ezenkívül persze más is okozhatja a női nemi vágy csökkenését. Lássuk, hogy mik is ezek!

A csökkenés lelki okai

A női nemi vágy csökkenése egyrészt lelki okokra vezethető vissza. Másrészt fizikaira, de most az előbbivel foglalkozunk. A legnépszerűbb ok a libidó csökkenésére a túlterheltség, a sok stressz és persze akár az állandó otthonlét frusztráltsága. Bármennyire is rózsaszínnek és babaillatúnak tűnik a gyereknevelés, koránt sem habos torta. Ilyenkor a nők jellemzően rosszul alszanak, és nem tudják kipihenni magukat, ami egy igazi ördögi kör. Ha pedig az alvás is nehézséget okoz, akkor óhatatlanul is kevesebb kedvük van a szexhez.

Ha inkább stresszesnek érzed magad, akkor egy kis relaxálás, egy kis meditáció rengeteget segíthet rajtad. A kikapcsolódás is ide tartozik, így legalább heti 1, de inkább 2 napon próbálj olyat csinálni, ami kikapcsol. Szeretsz filmeket nézni vagy inkább olvasnál? Beülnél valahova a barátokkal vagy elmennél edzeni? Tarts néha egy kis szünetet, és töltődj fel, ahogy neked a legkényelmesebb!

A párkapcsolati stressz, gyanakvás is okot adhat a libidócsökkenésre. Ha van ok, ha nincs, mindenképp jót tesz egy egészséges és kiadós beszélgetés, ami segít megállítani a féltékenységet, és talán még a nemi vágyat is kedvező irányba terelgetheti.

Testi, fizikai okok

Te is hallottad már a változókor fogalmát? Ez a leggyakoribb ok a női vágy megváltozására és csökkenésére. Mivel ilyenkor számos tünetegyüttes jelentkezik a hölgyeknél, így nem meglepő, hogy nehezen tolerálják a szexuális közeledést, és inkább hárítanak. Ezért is írtuk, hogy 40 környékén a libidó hanyatlásba kezd.

Persze az is előfordulhat, hogy a lelki tünetek nem igazak rád, és még a változókornak nyomát sem érzed, de a libidód nem igazán tör az egekbe. Ilyenkor mindenképp érdemes felkeresni egy szakorvost, aki képes megtalálni a felmerülő okokat. Ilyen lehet egy hosszúideje tartó orális fogamzásgátló szedése, de akár egy terhesség megelőző spirál is, ami hormont tartalmaz. Ezeket viszonylag könnyű orvosolni, de mondjuk igen gyakori ok egy kezeletlen pajzsmirigy betegség is. Ha ez bújik meg a háttérben, akkor jó hír, hogy egy jó endokrinológus és dietetikus segítségével, ha nem is könnyedén, de változtatni lehet a felálláson.

Ha a végső megoldás elérése előtt szeretnéd, hogy a libidód újra érezhető magasságokban szárnyaljon, akkor rengeteg variációban elérhető női tablettát találsz a Szexvitál.hu webáruház kínálatában. Ezek segítenek, hogy az adott alkalomra helyreálljon a nemi vágyad.

értékelés