A szemtanúk szerint azért ugrott rá a hattyúra a férfi, hogy szórakoztassa a hajón lévő társaságot.

A szomorú és mérhetetlenül felháborító eset a horvátországi Skradinban történt, amit az Index szemlézett Sibenik város online lapja alapján. A történéseket körülbelül 20 szemtanú látta, amit a helyi rendőrség szóvivője is megerősített, de a férfit mégsem büntették meg.

Az egyik szemtanú elmondta a lapnak, hogy a férfi 6-7 méter magasról, a hajóról ugrott rá a hattyúra, és az egész úgy tűnt, mintha a jachton lévők szórakoztatására történne. A hajón lévő gyerekek nevettek, és a jachtól fel is vették a történteket.

Az ugrás után a szerencsétlen madár néhány percig még küzdött, de már nem tudta felemelni a nyakát, a helyszínen meghalt.

A rendőrségen feljelentették a férfit, az ügyet azonban nagyon gyorsan le is zárták mondván a hattyún a vizsgálatok nem állapítottak meg idegenkezűséget, nem tudták bizonyítani, hogy az állat az ugrás következtében halt volna meg.

A rendőrség az államügyészséggel is egyeztett, és úgy állapították meg, hogy nem történt bűncselekmény. A horvát közvélemény azonban nem akarja ennyiben hagyni a dolgot.

értékelés