Vásár, börze

Terra-Akva Börze

Budapest
2018.11.25 - 2018.11.25

A rendezvényünkön, 4 szinten, több mint 1000 m2-en, terráriumi és akváriumi állatokkal, felszerelésekkel, tanácsadással várjuk kedves látogatóinkat!

 

terraakva2018

 

Lélegzetelállító pókok, kígyók, békák, hüllők, teknősök, csigák és kétéltűek lesznek láthatóak szakszerű körülmények között, de vadászgörények, egerek, apró rágcsálók és díszhalak is feltűnnek majd a börzén. Egyszóval minden olyan érdekes és ritka állat, melyeket nem mindennap lehet megcsodálni!

Ismét megrendezésre kerül a Leopárdgekkó szépségverseny is, ami egy lélegzetelállító élmény lesz kicsiknek és nagyoknak egyaránt, hiszen gyönyörű, különböző színű, méretű és mintázatú hüllőket díjaznak majd a zsűri tagjai és a közönség is. A 10 órától kezdődő rendezvényen már a nyitástól megtekinthetőek lesznek a leopárdgekkók, délután kettőkor pedig az eredményhirdetésen kiderül, mely állatok kapják meg a legszebbeknek járó elismerést. Nevezni a www.terraakva.hu/szepsegverseny oldalon megadott információk alapján lehet.

A TerraAkva börze nem egy szokványos állatokkal foglalkozó rendezvény, hiszen a szervezők a legnagyobb hozzáértés mellett külön figyelmet szentelnek a családoknak. Éppen ezért több olyan kísérőprogramot is tartanak, melyek hozzájárulnak a helyes és biztonságos kisállattartáshoz, valamint minden lényegi információval ellátják az érdeklődőket. Lehetőség nyílik a hazai legrangosabb tenyésztőktől személyesen kérdezni, akik hosszú évek tapasztalatait tudják megosztani, továbbá Dr Sós Endre páratlan előadással is készül, Egzotikus- és állatkerti állatok orvoslása címmel.

Egy biztos, aki ellátogat november 25.-én a TEMI Fővárosi Művelődési Házba, életre szóló élményben részesül az állatvilág fantasztikus csodái között!

https://terraakva.hu

Helyszín: TEMI FŐVÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZ (1119 BUDAPEST, FEHÉRVÁRI ÚT 47.)

Bővebb információ: Beküldő: Szitás Endre Feladó: szitasendre@gmail.com Címzett: 2018-10-21 16:34:02

Eseménynaptár

« 2018 November »
HKSzeCsPSzoV
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930