4591. Előzzük meg a kutya szívférgességét! Mutatjuk, hogyan!
A szívférgesség a kutyák életét fenyegető megbetegedés, amelynek során súlyos panaszok léphetnek fel, és halállal is végződhet. Tippeket adunk a halálos betegség elkerülésére!
A szívférgesség a kutyák életét fenyegető megbetegedés, amelynek során súlyos panaszok léphetnek fel, és halállal is végződhet. Tippeket adunk a halálos betegség elkerülésére!
A Némó nyomában mesét nagyon szerettük, mától mozikban a következő rész is. Az első film szereplői visszatérnek a folytatásban, de újabb tengerlakókat is megismerhetünk.
Közel egy időben született meg három dámszarvasborjú a Szegedi Vadasparkban, kettő közülük a Kárpát-medencében is élő európai dámszarvas (Dama dama), a harmadik azonban a különleges természetvédelmi helyzetű mezopotámiai dámok (Dama mesopotamica) közé tartozik.
A hazánkban felcseperedő görög teknőcök kevés kivételtől eltekintve magukon hordják a súlyos tartáshibák jegyeit. Torz páncél, papagájcsőr szerű szarukáva, beteg ízületek. A legtöbbjük az ivarérett kort sem éri meg, pedig jól tartani őket ugyanolyan könnyű, mint rosszul.
A fajkutyatenyésztők legnagyobb amerikai szervezete, az American Kennel Club (AKC) június 22-én bejelentette, hogy az ősi magyar pásztorkutyát, a pumit a 190. fajtaként felvette a hivatalos kutyafajták legrégebbi amerikai jegyzékére.
Nagyon nehéz ilyen esetben véleményt mondani, mert a kapott információk nem elégségesek ehhez. Az operáló állatorvos tudja csak, hogy mit talált a hasüreg megnyitása során, ill. az észleltek összefüggésbe hozhatóak-e a jelenlegi tünetekkel. Az ilyen típusú beavatkozások rendszerint életmentő jellegűek (pl. egy gennyes méhgyulladás esetén), és nem nagyon lehet mérlegelni, hogy az állat hogy fogja bírni a műtétet, mert műtét nélkül elpusztul. Ha pedig a gennyes méh perforálódott, akkor a műtéttel sem biztos, hogy életben tartható a beteg. A felsorolt leletek kapcsán akár olyan toxikus (belső mérgezéses) állapot is lehet, amely a tapasztalt tüneteket is okozhatja. Mindenesetre az jó, hogy a beteg állandó felügyelet alatt van, és állapotának megfelelően azonnal megkaphatja a szükséges kezeléseket, táplálást.
Kedves Angi! Nagyon szép a nyuszid.:) A tüsszögést okozhatja esetleg a por is. Amit akár a kutyatálból beszippant, ahogy belekotor.:) Ha orvos is látta, akkor biztos, hogy nem megfázásról van szó. Azonban ezt a folyadékot megmutatnám orvosnak, illetve elmesélném. Attól nem lesz baja a nyuszinak ha nem eszik répát- az is lehet, hogy most egy ilyen korszakába ért, ők is változnak, mint mi emberek, ízlés kérdésében is- azonban lehet, hogy összefügg a száján megjelenő fertőzéssel. Az emberi étellel azért vigyázni kell, mert az emésztése nem erre van kialakulva. Azonban tényleg vannak olyan nyulak, akik az emberi táplálékon is nagyon jól eléltek, minden baj nélkül. (ettől függetlenül, azért nem ajánlom, ha nem muszáj). Ha orvos sem mond semmit a fertőzésre, akkor várj egy kicsit. Azért kínáld őt szénával, az legyen mindig neki. Majd újra fog belőle enni. A répa helyett most adhatsz almát, káposztát, - amit Ti nem esztek meg zöldséget megkínálhatod vele, nyersen (kivéve a krumplit, azt nem szabad, és persze a déli gyümölcsöket sem ajánlott). A répát pedig pár hét múlva próbáld meg újra.:)
A deguk nagyon hajlamosak a cukorbetegségre és az elhízásra is. Inkább ne etessük keksszel! Rostigényük nagy, így mindig legyen előttük friss széna. A magvakat nem helyes túlzásba vinni, mert könnyen elhíznak. A kevés rost, sok mag a bélflórájukra nézve káros, ami immunzavart okozhat, így leggyakrabban a légzőszervrendszerük károsodik, ami igen érzékeny. A helytelen rostarány a fogazat rossz kopásával jár, ennek következménye a széna megtagadása, mivel fájdalmas a rágás. Végül rendszeresen vágni kell a minduntalan túlnövekvő fogaikat. Az állandó állatorvosi gyötrés tovább rombolja immunrendszerüket. Stressz érzékenységük kifejezett, a rágcsálók közül a leggyengébb tűrőképességűek. A rosszul nőtt fogazat fájdalma miatt gyakran idegrendszeri eredetű betegségekben szenvednek. Fontos még megjegyezni, hogy nagyobb cukortartalmú gyümölcsöt nem kaphatnak, sem édes süteményt, vagy más nyalánkságot, mert anyagcsere folyamataik nagyon érzékenyek a cukorbevitelre. Zöldségeket mindig jól mosottan kaphatnak, mert a földben lévő baktériumokra érzékenyek.
Igen az első számú kiváltó ok a tüzelés, illetve az ezzel összefüggő un. 'álvemhesség' tünete lehet. Szerencsére ma már az ivartalanítás egy rutin művelet, az álvemhesség tünetei pedig homeopatiás szerekkel jól kezelhetőek.
Üdvözlöm! Csak idő kérdése, hogy mikor akad el majd egy műanyag darab a kutyus bélrendszerében. Semmiképpen ne hagyja szétrágni a játékait. Lehet kapni jó minőségű játékokat, amiket nem tud szétrágni, illetve vannak emészthető játékok is.