A biztonságos kutyasétáltatás 5 kelléke

A rutinos kutyások jól tudják, hogy akár esik, akár fúj, akár tűz a nap, a sétáltatás a mindennapok elengedhetetlen része. Ez a gyakorlat ugyanis nem kizárólag egészségügyi kérdés, legalábbis nem a kifejezés klasszikus értelmében. Persze, a négylábú kis kedvencünk ennek során végzi el a kis- és nagydolgát is, ám a mentális és érzelmi jólléte szempontjából is kulcsfontosságú a kint eltöltött idő, a testmozgás és a szocializáció.

Azzal azonban már kevesebben vannak tisztában, hogy hogyan is kell tudatosan felkészülni ezekre a közös korzózásokra. A következőkben ezt a témát járjuk körbe.

Kezdjük az alapokkal!

Ahhoz, hogy a kutyasétáltatás valóban biztonságos legyen, először is nem kellékekre lesz szükségünk. Sokkal inkább egy magabiztos, felkészült gazdira, egy benne feltétel nélkül megbízó, jól tréningelt kutyára és a közöttük fennálló kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatra. Ezt persze mondani könnyebb, mint kialakítani, hiszen egyes esetekben ez akár évek kemény munkájába is telhet. Mindegy, hogy kutyaiskolába megyünk vagy magántrénert fogadunk, minden esetben elengedhetetlen a rendszeres, önálló gyakorlás is – lehetőleg napi szinten, a kutyánk viselkedésétől, a feladat „nehézségétől” függően.

Az első tehát, hogy a kutyánk elsajátítsa az alapvető engedelmességi feladatokat, hogy a behívás gond nélkül menjen, és hogy az se okozzon fennakadást, ha bejön néhány zavaró külső tényező. Innentől aztán nyugodtan továbbléphetünk az összetettebb feladatokra, például elmehetünk együtt futni, nyáron egy kutyás strandra, vagy felpattanhatunk a trekking kerékpárunkra és miközben a kutyánk mellettünk szalad, felfedezhetünk egy jó kis túraútvonalat. De addig is, vegyük sorra, hogy a napi gyakorlatozásra, a sétákra, mi mindennel kellkészülnünk!

5 kellék, amit magunkkal kell vinnünk

Ha az alábbiakat bepakoljuk, illetve ráadjuk a kutyánkra, nagy baj már nem történhet. Ez pedig már csak azért is előnyös, mert magabiztosabban indulhatunk neki a napi sétáknak. Hám vagy nyakörv? Kutyás körökben egészen megoszlanak a vélemények annak kapcsán, hogy mi a biztonságosabb, megfelelőbb a kutya számára: a hám vagy a nyakörv. Vannak, akik inkább hámmal tréningezik a kutyájukat a sétára, hiszen az kevésbé szorítja a nyakukat, amikor még erősen húznak – ugyanakkor mások épp emiatt inkább nyakörvvel gyakorolnak. Ebben most nem is szeretnénk ítéletet hozni. Általánosan viszont azt mondhatjuk, hogy a kisebb testű kutyák esetében jobb ötlet a hám, mivel az ő nyelőcsövük kisebb és érzékenyebb, így rosszabbul reagálhatnak a nyakörvön keresztül érzett rántásokra.

Ugyanez igaz azokra a négylábú kedvencekre is, akik légzőszervi problémákkal küzdenek, nekik a nyakörv kevésbé előnyös, egészséges.

Egy kulcsfontosságú apróság

Akár hám, akár nyakörv mellett döntünk, elengedhetetlen, hogy a kutyusunk bilétája rákerüljön. Nem kell nagyon menő vagy divatos darabot választani, a lényeg, hogy szerepeljen rajta a kutya a neve és a mi elérhetőségünk. Így, ha ne adj’ Isten valamilyen előre nem látott gikszer miatt elszalad tőlünk, könnyebben visszajuthat.

Póráz-kérdés

Vannak, akik tökéletesen megbíznak a kutyájukban, és pontosan tudják, hogy bármilyen körülmények között, minden szituációban vissza tudják hívni. Sajnos ez még nem elegendő indok arra, hogy póráz nélkül induljunk sétálni, ugyanis ha közterületen tesszük ezt, az jogszabályba ütközik. Mindig vigyük tehát pórázon a kiskedvencünket!

Zacskókkal az egészségért

Szintén nem indulhatunk útnak a bizonyos egészségügyi zacskók nélkül. Ezek nemcsak azért fontosak, hogy ne kelljen mocsokban élnünk – sem nekünk, sem másoknak –, hanem azért is, mert a széthagyott ürülék különböző betegségek melegágya. Fontos tehát, hogy ne csak vigyük magunkkal ezeket a zacsikat, használjuk is őket! (És ne csak akkor, ha valaki épp lát minket!)

Egy figyelemelterelő eszköz

Minden kutya más és más: van, amelyik jutalomfalattal – vagy gyakorlatilag bármilyen étellel – motiválható, de olyan is akad, amelyiket inkább a különböző játékok hajtják. Azt már jó eséllyel kitapasztaltuk, hogy a saját kutyánkánál mi működik, így eszerint érdemes magunknál tartani egy labdát vagy éppen egy zacskó jutalomfalatot. Ezek jól jöhetnek, ha bármilyen veszélyforrást veszünk észre, amiről szeretnénk elterelni a figyelmét, vagy ha azt látjuk, hogy a kutyánk valami miatt kezd idegessé válni. Ilyenkor a kezünkben lévő eszközzel – és némi ráhatással – kizökkenthetjük a szituációból és elkerülhetjük a bajt.

Néhány hasznos extra

Persze emellett számtalan más kütyüt is bevethetünk, a határ szinte a csillagos ég! Ott van például a klikker, amit rengeteg gazdi használ a kutya oktatására, nevelésére – ha mi is közéjük tartozunk, a sétákról sem maradhat el. Amennyiben a séta mellett egy kis futást is be szoktunk iktatni, akkor célszerű beszerezni egy rugalmas, kifejezetten erre kifejlesztett pórázt. De már létezik biciklis kutyapóráz is, amit könnyen csatlakoztathatunk a városi vagy a trekking kerékpárhoz. Fontos még megjegyezni, hogy a nyári meleg közeledtével mindig legyen nálunk víz, ha nagyobb sétára indulunk, és nem árt gondoskodni a tappancsok védelméről sem, ha betonon sétálunk.

Összességében, figyeljük a kedvencünk változó igényeit, és tegyünk meg mindent azért, hogy mindketten biztonságban élvezhessük a sétákat!

értékelés