A mosdó egy olyan helyiség, ahol a kórokozók hihetetlen mértékben képesek elszaporodni, ha a takarítás nem megfelelő időközönként és nem maximálisan odafigyelve történik. Ugyanakkor a takarításhoz használt tisztító- és fertőtlenítőszerek mellett vannak olyan termékek is, melyek segítséget nyújthatnak abban, hogy csökkenjen a fertőzések esélye.  

A mosdók takarítása

Az első és legfontosabb dolog egy mosdó takarításánál a terület teljes és gyakori fertőtlenítése. És ez alatt nyilvánvalóan nem pusztán azokat a részeket értjük, melyeket cipővel (padló) vagy kézzel (csaptelep, kilincs) érintünk, hanem a WC-csésze belső takarítása és a WC-ülőke szintén rendszeresen alapos fertőtlenítést igényel. Természetesen ehhez először meg kell tisztítani az adott felületet a szennyeződésektől, majd ezt követően fertőtlenítőszerrel lefertőtleníteni. Ezzel a lépéssel megszabadulhatunk a mosdókban gyakran megjelenő baktériumoktól, vírusoktól és gombáktól is, ezáltal pedig elkerülhetjük az esetleges fertőzéseket.

Ugyanakkor tisztában kell lenni azzal is, hogy a személyi higiénia szintén kockázatot jelent a mosdóban megjelenő kórokozók szempontjából, hiszen gyakorlatilag annyi is elég, hogy egy fertőzött személy a tenyerébe tüsszentsen, amivel végigfogdossa a kilincseket, a csaptelepet és a kézmosó adagolóját is.

Kézmosó folyadékok és adagolók

A legtöbb mosdóban szilárd szappan helyett folyékony kéztisztító szerek találhatóak, melyeket adagolókból tudunk a kezünkre juttatni. A folyékonyszappan-adagolókat, mivel folyamatosan fogdosásnak vannak kitéve, jobb nem kézzel érinteni, hanem lehetőleg valamilyen tiszta papírdarabbal.

Viszont folyékony szappanból sem mindegy, hogy milyet használunk, hiszen sok olyan termék van, ami bár hatékonyan tisztít, de rettenetesen szárítja a bőrt. Ezért érdemes olyan készítményt előnyben részesíteni, ami hatékonyan távolítja el a kézről a szennyeződéseket, de ugyanakkor bőrbarát.

Olyan területeken viszont, ahol higiénés kézfertőtlenítésre van szükség (pl. egészségügyi intézmények), kézfertőtlenítő szappan beszerzése javasolt.

Papírtermékek a mosdókban

A bidé nálunk nem túlságosan elterjedt, errefelé inkább a toalettpapír a népszerű. Azonban nem túl higiénikus kitenni egy tekercset önmagában, hogy azt kézbe véve kelljen a használójának letekerni a szükséges mennyiséget. Ehelyett toalettpapír-adagolót célszerű a mosdóban elhelyezni, hogy biztosítani lehessen az egészségügyileg megfelelő hozzáférést.

Emellett a mosdói textilek szintén veszélyforrásnak tekinthetőek, éppen ezért jobb választás az adagolókból kivehető hajtogatott papír kéztörlő, melyet használat után a kukába dobhatunk.

Amennyiben te is szeretnéd a mosdót a lehetőségeidhez mérten fertőzési kockázatoktól mentes helyiséggé varázsolni, nézz szét a Delta Clean Kft oldalán, és rendeld meg a szükséges termékeket!

 

értékelés