A jelenlegi helyzetben a személyes találkozások is háttérbe szorultak. Ez az állásinterjúk esetében sincs másképp. A legtöbb cég ezt a helyzetet úgy oldotta meg, hogy az interjúkat online tartották meg. Amit azonban nem szabad elfelejteni, hogy az online állásinterjút is komolyan kell venni, és megfelelően kell felkészülni rá. Ehhez adunk most néhány tippet.

Keress egy ideális helyszínt!

Amikor online állásinterjú zajlik, jó, ha a felek rendesen látják egymást. Ehhez pedig érdemes egy olyan helyszínt, szobát, termet választani, ahol jók a fényviszonyok. Mindazonáltal fontos az is, hogy a hely, amit választottál, csendes legyen, és ne zavarjon meg semmi. Emellett nagy hangsúlyt kell fektetni a háttérre is. Igyekezzünk olyan helyszínt választani, ahol a háttér is tökéletes. Ugyanis egyes tárgyak rendkívül árulkodóak lehetnek. Ezenfelül persze a helyiségben legyen rend, hiszen mindez a személyiségedet is tükrözi.

Kelts jó benyomást!

Nem csupán a személyes találkozóknál fontos az öltözék, hanem az online interjúk során is. Az első benyomás pedig rettentően fontos. Tehát viselkedj úgy, mintha személyes találkozóra készülnél, és húzd fel a legszebb öltönyödet vagy a legcsinosabb ruhádat. Meg persze a frizura és a rendezett megjelenés sem elhanyagolható.

Sőt ide tartozik az is, hogyan festesz a profilképeden. Ugyanis bármelyik felületről is legyen szó, a hívó fél látni fogja a profilképedet. Így érdemes azt frissíteni és egy olyat választani, ami előnyös.

Viselkedj természetesen!

Ügyelj arra, hogy pihend ki magad előtte rendesen, hiszen csak így tudsz koncentrált lenni. Emellett légy határozott és nyugodt, ne zavarjon, hogy nem személyesen történik az interjú. Tarts szemkontaktust és nyugodtan gesztikulálj is. Hidd el, ez csak jó fényt fog rád vetni. Fontos, hogy ha szemkontaktust szeretnél, ne a másik fél arcát nézd, hanem a kamerába nézz és úgy beszélj, hiszen csak így tűnik úgy, mintha a szemébe néznél. Ha érdekel, mitől válhatsz még hitelesebbé, és hogyan kell értékes kapcsolatokat kiépíteni, segíthetnek a különféle online kurzusok. Ha etikett képzést keresnél, nézz körül a MOE Rendezvényakadémia oldalán!

Ellenőrizd a technikát!

Amit azonban sosem szabad figyelmen kívül hagyni, az a technika működésének ellenőrzése. Ugyanis e nélkül nem jöhet létre az interjú. Kapcsolj ki minden olyan eszközt, amely zavarhatná a jelet, vagy elterelhetné a figyelmed. Továbbá viszont ügyelj arra, hogy a kamera és a mikrofon be legyen kapcsolva, a wifi jelerőssége megfelelő legyen és az eszközöd töltöttsége is.

Készíts be segédeszközöket!

Könnyen előfordulhat, hogy az interjúztató belekérdez vagy rákérdez valamire. Ekkor jól jön, hogyha nálad van a jegyzettömböd, az önéletrajzod (digitális formában is) vagy a motivációs leveled. Továbbá ha készítettél lehetséges interjúkérdéseket, amelyeket magadnak már meg is válaszoltál, jó, ha az is melletted van.

értékelés