5
JÖN: Hétvégén Európai Madármegfigyelő Napok
Az október első hétvégéjére meghirdetett rendezvény célja immáron két kontinenst érintő információgyűjtés az őszi madárvonulásról a lakosság segítségével.

Európai Madármegfigyelő Napok ( 2019. október 5-6.)

Az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította 1992-ben. Az eseményhez néhány éve közép-ázsiai partnerszervezetek is csatlakoztak, így az október első hétvégéjére meghirdetett rendezvény célja immáron két kontinenst érintő információgyűjtés az őszi madárvonulásról a lakosság segítségével. A program magyarországi koordinátora hazánk BirdLife képviselője, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Madrámegfigyelő Űrlap

madarmegfigyeles2

 

Legyünk idén is dobogósok!

Az EMN egyben játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország általában előkelő helyen, az első ötben szokott szerepelni. Az összesített eredmények évről évre elképesztő számokat mutatnak; az összesített eredmények alapján Európában és Közép-Ázsiában a tavalyinál is több, legalább 956 helyszínen, több mint 5,2 millió madarat figyelt meg a 25 ezer résztvevő!

Hol lehet megfigyelni a madarakat?

Az MME országszerte 19 megyében és Budapesten, 62 helyszínen (ezek száma még emelkedhet a hét folyamán) várja az érdeklődőket a hétvégén, ezekről a ITT lehet tájékozódni.

A programok között távcsöves madármegfigyelés, a helyszínek felén pedig madárbefogás és -gyűrűzés is szerepel.  Az összesített magyar eredmények gyarapításához nem csak a szervezett helyszíneken lehet hozzájárulni!

Bárki megszámolhatja a kert, az utca, a közeli park madarait. Aki így szeretne hozzájárulni Magyarország minél sikeresebb EMN részvételéhez, az jegyezze fel: a megfigyelés helyszínét (település + MEGYE!), a résztvevők számát, a megfigyelt madarak összlétszámát, a három leggyakoribb madár nevét és példányszámát (ha nem ismeri a fajokat, csak a számukat), esetleg a ritka vagy érdekes madarak felbukkanását. Ezeket az adatokat az MME központi e-mail címére (mme@mme.hu).

 

madarmegfigyeles1

 

Jó program kisgyerekes családok is!

Az Európai Madármegfigyelő Napok rendezvényhelyszíneinek fő programja többnyire egy könnyű séta, hogy kisgyerekes családok és idősek is részt tudjanak venni. A terepi vezetők a kézi távcső mellett lehetőség szerint erős nagyítású állványos teleszkópot is visznek magukkal a madármegfigyelésekhez, de akinek van saját távcsöve, annak érdemes magával vinnie.  Aki nem szeretne túrázni, választhatja a madárgyűrűzést is kínáló helyszínek valamelyikét. A szakemberek itt a vendégekkel közösen óránként ellenőrzik a közelben álló hálókat, a befogott madarakat pedig mindenki testközelből csodálhatja meg. A túra résztvevői sem maradnak le a madárgyűrűzésről, mert a séták többnyire a gyűrűzési helyszínről indulnak és oda térnek vissza, így az érdeklődők a négy-öt órás rendezvények időtartama alatt mindkét élménynek részesei lehetnek.  A programokra nem szükséges előzetesen jelentkezni, elég a választott helyszínre menni a megadott időpontban.

A három leggyakoribb megfigyelt madárfaj:

nemzetközi viszonylatban

  • erdei pinty (1,15 millió példány)
  • seregély (1,03 millió példány)
  • apácalúd (590 ezer példány)

Magyarországon

  • seregély (572 ezer példány)
  • örvös galamb (27 ezer példány)
  • nyári lúd (25 ezer példány)
értékelés