- -
5
Akváriumi harcsák: az algaevők
Sok kezdő akvarista azzal a titkolt céllal telepíti az algázókat, hogy ezekkel a halakkal megoldódnak az algák elleni küzdelemmel járó állandó gondjaik. Persze tévednek…

Aki harcsatartásra adja a fejét, és egy kicsit érdeklődik az általa gondozott állatok életmódja, szokásai, szaporodása felől, az idő múltával a kommerszebb halak után olthatatlan vágyat érez arra, hogy akváriumába telepítsen, a már megszokottól eltérő életmódot élő fajokat is. Ezt nem azért teszi, mert a régieket megunta, hiszen azok a továbbiakban mindig lakói maradnak medencéinek, hanem azért, mert megkedvelte e fura, érdekes életmódú lényeket, és új fajok tartásával, megismerésével, esetleg szaporításával kíván foglalkozni.

 

harcsa

Ancistrus sp.

A korábbi ismertetésben beszéltünk a harcsák mindenki által legismertebb családjáról a Corydorasokról és a kevéssé tartott, de hozzájuk igen hasonlatos Brochisokról. Most szóljunk néhány szót a harcsák szintén nagyon sok akváriumban megtalálható csapatáról, melyet a szakzsargon "algázóknak", algaevőknek hív.

Kezdők kedvence az algaevő

Nagyon kevesen vannak azok a kezdő akváriumtulajdonosok, akik nem vásárolnak belőlük. Azzal a titkolt céllal telepítik őket, hogy ezekkel a halakkal megoldódnak az algák elleni küzdelemmel járó állandó gondjaik. Aztán persze általában kiderül, hogy ez az elképzelés hiú ábránd, annak ellenére, hogy harcsáink nagyon sok algát elfogyaszthatnak, ha az akvárium biológiája nem megfelelő sem ezekkel a halakkal, sem pedig nélkülük nem fog rendesen működni. Azonban ha adott esetben a képződő algamennyiség nem elegendő, megeszegetik drága féltett növényeiket is. Ekkor népszerűségi mutatójuk persze jelentősen csökken. Előző harcsákról szóló írásomban már utaltam rá, hogy e halak feladata nem az, hogy az akvaristák kötelező feladatait megoldják, és mentesítsék a haltulajdonost az akvárium helyes és lelkiismeretes gondozásától.

akvariumi-harcsa

Ancistrus sp.

Ezzel nem állítom, hogy az "algázók" nem eszik az algát, csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ezeket a halakat ne csak a saját feladataink terheinek könnyítése miatt tartsuk! Hazánkban az a vélemény alakult ki az évek folyamán, hogy az "algázók" igen ronda állatok. Ebben azért van némi igazság, de ahogy elnézzük az újonnan importált fajokat, a fenti megállapítással ellentétben találunk közöttük kifejezetten szép színezetű (pöttyös, csíkos stb. mintázatú), már-már vonzó, tetszetős kinézetű harcsákat is.


A tepsifejű harcsafélék


Akváriumainkban leggyakrabban tartott "algázóink" a tepsifejű harcsafélék (Loricariidae) családjához tartoznak, s valamennyien Dél-Amerikából származnak. Legfőbb jellemzőjük - mely először a leginkább szembetűnik -, hogy a döntő többségük bőrét teljesen beborítják a csontpajzsok. Testük igen lapos, első részük szélesebb magasságuknál. Nem minden fajnál találunk zsírúszót, azonban, ha az adott faj ezzel rendelkezik, azt erős tövis támasztja meg. Tiszta, gyors folyású vizekben élnek, de néha fellelhetők álló vizekben is. Nagyon kényesek a víz tisztaságára, zavaros, infuzóriumokkal dúsult vízben nem sokáig maradnak életben, nagyon rövid idő alatt elpusztulnak. Szájszervük hatékony tapadókoronggá alakult át, melynek segítségével a nagyon erős áramlás sem képes elsodorni őket. Olyan nagy szívóerőt képesek kifejteni, hogy szinte leválaszthatatlanok az aljzatról. Táplálékuk döntő hányadát a növényi eredetű eleségek alkotják. Ezért rendszeresen juttatnunk kell nekik zöldeleséget. A spenótot szívesen fogyasztják fagyasztva, vagy frissen, de nagyon kedvelik az üzletekben kapható gyorsfagyasztott parajpürét is. Ha a spenót-, saláta-, reteklevelet nyersen szeretnénk etetni velük, akkor kővel kell a leveleket az akvárium talaján, vagy tapadókorong segítségével az oldalfalon rögzíteni. Kedvelik még a növényi eredetű eleségtablettákat is. Persze a legjobban az alga felel meg számukra.

A Loricariidae család négy alcsaláddal rendelkezik, melyek a következők: Hypostiminae, Ancistrinae, Hypoptopomatinae, Loricariinae. Ezekben összesen 35 genust találunk (Franke 1985. után)

A felsorolt alcsaládok közül számunkra legismertebbek az Ancistrinae, és Loricariinae tagjai. A kereskedelemben ezek a leggyakrabban kaphatók. E fajok szállításakor ügyeljünk arra, hogy a nejlon zacskó sarkai is össze legyenek gumizva, mert ellenkező esetben főként az ivadékok beszorulnak, és könnyen elpusztulhatnak. Betelepítéskor egyesek szeretnek feltapadni a zacskó oldalára, ezért akváriumba való behelyezésük némi odafigyelést, gyakorlatot igényel.

 

csikos-harcsa

Panaque sp.

 

 

Anci a legkedveltebb


Az első, és máig talán legtöbbek által vásárolt "algázó" a mindenki által csal csak "ancinak" hívott harcsa, az Ancistrinae alcsalád Ancistrus nemének képviselője. Ha jól emlékszem talán1976-77 körül jelent meg hazánkban, s kezdte meg diadalútját, mely a mai napig töretlen. Hogy egészen pontosan melyik fajról is van szó, azt még senki nem tudta meghatározni, ezért a hazai leírások, az Ancistrus sp. (spec.) elnevezést használják. Néhány szakíró szerint valószínű, hogy több faj keveredéséből létrejött állatokról van szó (Hirmetzl 1993. után). Testét sok, bonyolult formájú csontlemez takarja. Ezekre az állatokra valóban igaz a fent említett megállapítás, ami a csúnyaságra vonatkozik Tartásuk sem nehéz, csak arra kell vigyázni, hogy medencéjüket jól fedjük le, mert főként a fiatalabbak szeretnek kimászni az akváriumba belógó csöveken, vezetékeken, s ez természetesen pusztulásukhoz vezet. A hím egyedek a fejükön mindenféle, nem is tudom minek nevezhető kinövéseket, antennákat, tarajokat növesztenek. Ez "dísz" a nőstényekről teljesen hiányzik, tehát az ivarérett példányok nemének meghatározása igen könnyű.

Tenyésztésükhöz nem kell semmiféle extra felszerelés. Elegendő egy nem túl kisméretű akvárium, melynek térfogata 30-50 liter közötti. A kristálytiszta víz alapvető követelmény, a budapesti csapvíz, vagy ahhoz hasonló megfelel. Berendezésnek elegendő egy jó kis odú, barlangféleség stb., mely lehet egy kitört oldalú virágcserép, vagy egy viszonylag nagy lyukakkal rendelkező tégladarab. Egyszerűbben leírva: valamiféle búvóhely, melyet úgy alakítsunk ki, hogy az lehetőleg a víz sodrában legyen. A hím őrzi az ikrákat, rászívja magát a "barlang" falára, a hasa alatt lévő peték így megfelelő védelmet kapnak. A kb. 6 nap után kikelő, majd további 5-6 nap után szétúszó kishalakat felnevelni nagyon könnyű, azokat a szülők nem eszik meg. Ebbe az alcsaládba tartozók közül a legismertebbek még: Pekoltia, Panaque stb.

narancs-harcsa

Rineloricaria lanceolata

Loricariinae alcsalád


A másik - bár nálunk kevésbé ismert és kedvelt - alcsalád a Loricariinae. Az utóbbi időben ezekből a fajokból is néha fel-feltűnnek az állatkereskedésekben, a "harcsacsemegékre" vágyók nagy örömére. Aki egy kicsit is jártas a harcsák világban annak sokat mondanak a következő nemek: Sturisoma, Loricaria, Rineloricaria, Dasyloricaria stb. Ők a nevezett alcsalád talán legismertebb képviselői. Valamennyire jellemző, hogy testük nagyon vékony, különösen a farktő keskenyedik el szinte "hajszál vékonyságúra", karcsú, fejük viszonylag nagy és páncélos. Szemeik kicsik, fejük nagy, szájuk alsó állású, előre tűrhető, s rajta gyakran rojtok, dudorok találhatók. A hímek fejének oldalain bajuszszerű bőrkinövéseket lelhetünk fel, melyek igazán ikrázáskor lehetnek feltűnőek. Ekkor ezeket felfedezhetjük a mellúszókon is. Az ikrázási időszakon kívül a nemek állítólag könnyen megkülönböztethetők. A hímek fejformája bunkószerű, míg a nőstényeké inkább háromszöget formáz (Franke után).

Este és éjszaka aktívak, világosban a kövekre, akváriumban esetenként az üvegfalra szívják rá magukat, és azokon függenek. Nem nagyon szeretik a túl meleg vizet, ezért a hőfok ne emelkedjék 25 °C fölé, légporlasztásról gondoskodjunk számukra. A vízzel szemben ezen kívül különösebb igényt nem támasztanak a 10 NK° keménységű, pH neutrális körüli megfelelő. Mivel csak éjszaka esznek, ügyelni kell arra, hogy társas medencében maradjon elég eleség számukra a késői időszakra. Ha nem díszmedencében tartjuk őket, ragasszunk egy 15 cm-es PVC csövet egy vastagabb üvegcsíkra, melyet fordítsunk a víz áramlásának irányába. Ezekbe a mesterséges búvóhelyekbe ikráznak (ha ikráznak) majd. Tenyésztésükhöz a szakirodalom szerint 6-8 NK° keménységű és 6,2-6,5 pH-s víz megfelelőbb.

Gyakrabban tartott fajok: Dasyloricaria filamentosa, Rineloricaria lanceolata, R. hasemani, Sturisoma panamense, S. barbatum.

Akváriumi harcsák: az algaevők

További információ:
www.aquad.hu

értékelés