Különleges madárral gyarapodott a debreceni állatkert

Honduras nemzeti madarával, két sárgaszárnyú arával gazdagodott a debreceni állatkert, a papagájok a csehországi Ostrava állatkertjéből érkeztek a Nagyerdőbe - közölte az intézmény igazgatója az MTI-vel.

Nagy Gergely Sándor tájékoztatása szerint a fiatal hímek érkezésük óta megtekinthetők a papagájröpdesoron, amely immár 4 arafaj 14 egyedének ad otthont. Reményeik szerint az arák tenyésztése terén rendszeres sikereket elérő park a későbbiekben tojót is fogadhat, és e faj megőrzéséhez is szaporulattal járulhat majd hozzá.

A Közép- és Dél-Amerika síkvidéki esőerdőiben és szavannáin őshonos sárgaszárnyú ara, más néven arakanga vörös-sárga-kék tollazatával és 120 centiméteres szárnyfesztávolságával az egyik legimpozánsabb megjelenésű papagájfaj.
Immár Debrecenben is megtekinthető déli alfaja (Ara macao macao) részben zöld szárnyfedőtollai alapján különböztethető meg ritkább északi rokonától (A. m. cyanoptera).

Az arákra jellemzően monogám párokat alkot, amelyek gyakran tömörülnek nagy csapatokba. Magvakból, gyümölcsökből, bogyókból és nektárból álló táplálékát nappal keresi, míg éjszaka csapatosan pihen.

A párok fészküket pálmafák üregeibe rakják; a tojások kiköltése főként a tojó feladata, a fiókák 3-4 hónapon át tartó gondozásában azonban mindkét szülő részt vesz.

Nagy Gergely Sándor hozzátette: élőhelyének pusztulása és az orvvadászat miatt a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján és a nemzetközi kereskedelem ellen védelmet nyújtó washingtoni egyezmény (CITES) I. mellékletében.

A mai Honduras területén élő őslakosok nagy értéket tulajdonítottak neki, ennek nyomán a sárgaszárnyú ara az ország nemzeti madara. A magyarországi állatkertekben viszonylag ritkának számít, Debrecen mellett csak két intézményben találkozhat vele a nagyközönség - jelezte Nagy Gergely Sándor.

értékelés