Jó estét kedves Szakértő!
Van egy aranyhörcsög párom, egy rövid szőrű nőstény és egy hosszú szőrű kan. Mindegyik arany színű. A nöstény 3x ellett . Előszőr 8-at, de kettőt megevett akkor azt mondták, hogy azért mert hozzá nyultunk. Ez tényleg igy is volt, mert nem tudtuk, hogy 3 hónaposan leellenek .
Ellés után vettük ki a kant, és házat is azután kapott . A megmaradt hőrcsögöket egészségegesen felnevelte , a gond csak ezután jött . 2x-ra 11 kölyke lett, 3x-ra pedig 8 mindet felnevelte, úgyhogy a kicsiknek joformán nem is hallottuk a hangjukat.
Nem úgy, mint a barátnőmé ahol a picik állandóan nyüszögtek, sírtak. Azt hogy vakok csak akkor vettük észre mikor már kijöttek, a 2.-nál 2 kölyök a 3.-nál 3 kölyök lett vak, a szemhéjuk se nyilt ki. Ezenkívül 5 -nek nem arany hanem zsemle szine lett. Én arra gondoltam, hogy mivel a kölykök szülei és nagyszülei is testvérek talán azért lettek betegek. Azt szeretném kérdezni, hogy a vakság lehetett-e a szülők végett vagy egszerüen a két szülő közül valameiknek beteg génje van. Elég ha valamelyik helyett másikat veszek, akkor megoldódik vajon a problémám? A kan nagyon szelid a gyerekek is könnyen kitudják venni és simogatni. A nöstényt már egyszer megharapott, mégis sajnálom mert szépen felnevelte a kölykeit, ennek ellenére úgy gondolom őt kellene kicserélnem, mert ha együtt vannak mindig bánta a kant sehol nem hagyja békén, az ennivalóját is elveszi tőle. Szó szerint menekül a nőstény elől a kan, és szerintem egy fiatalabb kannal is ezt csinálná.
Várom válaszukat.
Előre is köszönöm.
Kedves Érdeklődő! Az aranyhörcsögöknél a nőstények nagyon hamar - 6-8 hetesen is akár - ivaréretté válhatnak, a hímek valamivel később 10-12 hetesen. Így ha tájékozatlan a gazdi, igen hamar rengeteg hörcsög "áll a házhoz". Az aranyhörcsögök a természetben magányosan élő állatok, kizárólag a párzási időszakra (csupán néhány perc vagy 1-2 óra) és az utódnevelés időszaka (4-5 hét) alatt "társas" élőlények. Ezen kívül akár életre-halálra menő harcokat is vívhatnak, így felnőtt egyedeket állatjóléti okok miatt sem érdemes együtt tartani, a folyamatos utódnemzésről már nem is beszélve. Sajnos igen sok problémát okoznak a szaporított hörcsögök ismeretlen génkészletei, tenyésztők(!) között 5 generációra visszamenően nagyon kirívó és (nem mellesleg) indokolt esetben történik meg a testvérek keresztezése, illetve a visszakeresztezés (backcross - Bc) a szülők és utódok között. Természetesen ezek is okozhatnak problémákat, sőt, messzemenőkig okoznak is(!), például: beltenyésztett depresszió, végtag hiány, agresszió, ideggyengeség, csak hogy a leggyakoribbakat említsem. Magyarországon sajnos még nincs nagy kultúrája a hörcsög tenyésztésnek, így nagyon sokan nem tudják, hogy 11 alapszínben, 5 mintában és 6 szőrtípusban léteznek aranyhörcsögök. Ezeknek összesen több mint 3000 kombinációja létezik. Az arany és a krém egy-egy alapszín. Azonban van egy olyan mintázat típus, amely letális (halálos), ha mind a két szülő rendelkezik ezzel a mintagénnel. Önmagában egy szép és kiállításokon kívánatos mintáról van szó, de ha mindkét szülő rendelkezik vele a születendő utódok 1/4-ére biztos, de legalábbis nagyon korai halál vár. Valószínűnek tartom, hogy erről a génről van szó jelenleg is, de szükségem lenne még néhány információra, hogy 100%-os biztonsággal meg tudjam mondani. De ebben az esetben a szülők csak együtt számítanak rossz párosításnak, külön-külön más egyeddel (amelyik nem rendelkezik az adott génnel!) az utódoknál nem jelentkezik a szemek hiánya. Ha mégis valamelyik szülő génje beteg, és nem a fentebb nevezett minta típusról lenne szó, akkor nem állítható biztosan egyik szülőről sem, hogy az ő génje volt befolyásoló, csak akkor lehet biztosra menni, ha mindkét szülővel fedeztetnek, és megnézik az almokat. Abból, hogy a nőstény már egyszer harapott, ne vonjak le messzemenő következtetéseket, a nőstények (ahogy a legtöbb fajnál) itt is kissé vehemensebbek, mint a hímek. A hímek általában csak egymás közt rivalizálnak, de ilyenkor nagy számban halállal végződik a harc; nőstényekre is ugyan így jellemző a fajon belüli rivalizálás, ahogyan már írtam is, célszerű őket egyedül tartani, egy lakhely (terrárium) egy hörcsögnek. Ha erről a mintagénről - és általában az aranyhörcsögök genotípusairól - többet szeretne megtudni, ezen az oldalon tájékozódhat: http://apromancs.hu. (a pontos cím: http://apromancs.hu/fenotipusok.html) Azonban a színek-minták-szőrtípusok rész elolvasásához regisztrációra van szükség. Vagy írhat közvetlenül nekem is az apromancs@hotmail.com címre, ahol ennél jóval pontosabb tájékoztatást tudok adni erről a génről is, és úgy általában az aranyhörcsögök (egyszerűsített) genetikájával kapcsolatban, ha még lennének további kérdései is. Üdvözlettel: Rózsa Nikoletta (Nitta)