Kisemlősök

Dzsungáriai hörcsögömet el kellett altattatnom. Nem tudom, mi okozhatta a tüneteit...

kategória Kisemlősök
Kérdező Anikó_45776

Kérdés

Dzsungáriai hörcsögömet tegnap el kellett altattatnom. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy mi lehetett vele. Semmi baja nem volt, egyszer csak nem mozdult, egy nagy vércsepp kezdett ereszkedni ki a szeméből, majd az orra is elkezdett vérezni. A száját nem tudom biztosan, lehet, hogy az orrából folyt oda is. Még a tengelye körül ment körbe-körbe, mintha valami idegrendszeri baja lett volna, vagy a fájdalomtól, nem tudom. Majd nem tudott többet már szinte egyáltalán mozogni. A másik szeme is vérzett. A légzése csak kínlódás lett. Annyira mérgezésnek tűnt, de semmi olyat nem evett. Pontosabban előtte karfiollevelet. Mikor több mint egy éve megkaptam, már akkor is kifejlett példány volt, éppen ezért nem tudom a korát, akkor aki nekem adta, az azt mondta, hogy karfiolt ne adjak neki, mert attól elpusztul. Ezt be is tartottam, de mostanába adtam neki átgondolva, hogy nem létezik, hogy abba legyen valami halálos adag. De most teljesen kétségbe estem, mert a tünetek előtt tényleg azt ette. 1 hónapja vettünk egy másik hörcsögöt is, annak is adtam, de abban nem voltam biztos, hogy az is ette-e, rögtön kidobáltam mindent a táljából. Megjegyzem, annak a mai napig semmi baja nincs. Az állatkórházban is sok mindent mondtak, hogy lehetett belső daganat, ami elpukkant. Hőguta, bár az itteni állatorvos azt mondta, látva az állatot, hogy itt a légzéssel is nagy gond van, az meg akkor nem hőguta, vagy nem tudom. Kizárt, hogy leesett, hogy valaki megnyomta, a másikkal soha nem találkozott, nem haraphatta meg stb. Az állatorvos is azt mondta, hogy annyira rossz állapotban volt a hörcsög, hogy ne hagyjuk szenvedni, mert lehet, hogy még napokig is eltart a haláltusája. Ezért döntöttünk nagy keservesen az elaltatás mellett, de a lelkiismeretem egyszerűen nem hagy nyugodni. Semmilyen előjele nem volt a dolognak. Előző nap is olyan élénken szaladgált, mert az előszobába esténként kiengedtük szaladgálni. Reggel olyan élvezettel bontotta a napraforgó magokat. Változatos, sokféle ételt kapott, mindig nagyon vigyáztam rá, az alvásidejétől kezdve mindent tiszteletben tartottam.

Válasz

A tünetek alapján traumás sérülésnek tűnik. A fejet ért sérülés következtében alakul ki vérzés a fejen, szem körül, az orrtájékon, illetve a fülből. A körbe-körbe járás is idegrendszeri tünetként mutatkozik, ami nagy valószínűséggel a belső fül sérülése következtében alakult ki. Ha a másik állat is evett a zöldségből, akkor a mérgezés kizárt. Esetleges mérgezésnél is hasonló tünetek mutatkoznak, de nem jellemző. Ha az állat hozzáférhetett patkányméreghez, akkor egyértelmű a diagnózis. Ahogyan a másik doktor is mondta, a daganat is lehetséges, de ezt csak boncolással lehetne megállapítani.
Vissza a kategória többi kérdéséhez »
Vissza a többi kérdéshez »