Kisemlősök

1,5 éves mini nyuszimnak rohamai vannak ritkán, Félek epilepsziás

kategória Kisemlősök
Jelleg Egyéb
Kérdező mimi0920

Kérdés

Kedves Doktor Urak, Doktornők, Szakértők,

1,5 éves mini nyuszimnak rohamai vannak ritkán, Félek epilepsziás. (3 v. 4 alkalommal voltak rohamai) Ő fehér szőrű, kék szemű, sajnos genetikailag is nagyobb az esélye, ha jól tudom. Ivaros bak. Kérem tanácsukkal erősítsenek meg ebben, vagy épp ellenkezőleg, ill. hogy milyen vizsgálatot kérjek erre vonatkozóan, ami kizárja, vagy alátámasztja ezt. Tünetei 2012.dec. 25-én kezdődtek, karácsony éjszaka. Lefekvés előtt bolhairtó spot-ont csepegtettünk a nyakára. Ezt a típust már előtte is használtuk, nyusziknak való, előzőleg semmi baja nem volt tőle. Kapott egy pici körtét este. Természetesen a széna a fő tápláléka, gyümölcsöt keveset kap, talán épp azért tudtam megjegyezni, hogy mit evett. Már este furcsa volt, hogy hihetetlenül megnőtt az étvágya, és rengeteg szénát megevett. Majd éjfél után elkezdett körbe körbe rohangálni maga körül, mint amikor a kutya kergeti farkát, de tudtam hogy nem játszik, mert ilyet még sosem csinált. Ehhez pár másodperccel később egyensúlyzavar is társult. Ahogy körbe körbe forgott csetlett botlott is, mert elvesztette az egyensúlyát, majd társult hozzá a fejrángatózás is. Szörnyű volt látni, de nem volt ügyeletes állatorvos, főleg karácsony éjszaka. Egy központi telefonszámot hívtam, ahol egy nagyon kedves hölgy azt javasolta, hogy széntabletta, majd algopyrin és no-spa, úgy gondolta ételmérgezés. A rohamok pár percesek voltak, utánna pedig a nyuszi ugy viselkedett, mintha semmi nem történt volna, de pár perc elteltével kezdődött ismét a roham pár percig, majd pár percig szünet. A rohamok eleinte gyorsan követték egymást, majd az idő elteltével egyre több szünet volt a rohamok között. Reggel öttől hatig kb. 4 rohama volt "csak". Hét körül abbamaradtak teljesen, 9 órakor, amikor nyitott az állatorvos, mentem rögtön, megvizsgálta, de azt mondta, nincs baja a nyuszinak, de azért egy vitamininjekciót kapott. Fél év múlva, 2013 június végén volt a második rohama, kb egy óra volt a teljes lefolyása és kb 3 rohama volt, ugyanúgy, mint az első alkalommal. pár percesek. Ekkor is kapott bolhairtót, ugyanazt mint előzőleg, de mivel ugy gondoltuk, hogy ételmérgezés volt, nyugodtan használtuk.Előtte egy pici szelet répát kapott. Lehete a cukornak is köze van a folyamathoz? Orvoshoz vittük természetesen, aki lemosta a bolhairtót, szerint ez lehetett a bűnös. A rohamok után és a rohamok közti "tiszta" időben is ugy viselkedett, mint aki nem elékszik semmire, mintha minden rendben lenne. Harmadik alkalommal 3 hónappal később, tehát a napokban is volt egy rohama, kb 1-2 percig, de nem volt olyan súlyos mint az első kettő alkalommal. Csak egyszer jött a roham, de fejrángatózás sem társult hozzá. Pici görögdinnyét evett kb. egy órával előtte. Ezeket a gyümölcsöket már máskor is kapta, akkor nem volt semmi baja. Lehet hogy a cukor és a bolhairtóban valami közösen okozza nála az epilepsziát? De akkor mi a magyarázat az utolsó esetre? (Tulajdonképpen volt egy alkalom még, az is nagyon gyenge volt, megszédült egyszer, de semmi több nem volt.időben a 2 és 3 roham közé tudnám tenni, de hogy mit adtunk neki szénán kívül, azt sem tudnám megmondani, ez volt a leggyengébb épp csak pár másodpercig tartott) Kérem szépen adjanak valami támpontot, kapaszkodót, mi lehet ez, merre vizsgálódjunk Nagyon szépen köszönöm előre is. Üdvözlettel

Válasz

Sajnos előfordulhat a nyuszinál is ilyen. Én egy klinikára vinném, ahol jobban meg tudják vizsgálni...Mert gyógyszerrel ezt is kordában lehet tartani, de kell a pontos diagnózis...

Vissza a kategória többi kérdéséhez »
Vissza a többi kérdéshez »