Kisemlősök

Nyuszim szeme gyulladt és nem javul...

kategória Kisemlősök
Kérdező Meli72

Kérdés

Van egy tündéri nyuszim, akinek 4 hete lebénult a jobb oldala. Az első tünetei közé tartozott az is, hogy a szeme egyre többet volt csukva, bepirosodott. A bénulásból szépen felépült, egyedül a szeme csúnya még mindig. Nagyon sok orvosnál voltam vele, kötőhártyagyulladásra kapott tobradexet, illetve corneregelt. Két hétig csepegtettem, a szeme nem javult, szörnyen piros. Most azt mondta a drnő, hogy valami megszúrhatta a szemét, és nyugodtan használjam tovább a cseppeket. Nem igazán merem, mert a tobradex elég erős. Ön szerint mit tegyek? Már 4 állatorvosnál voltam, és a szeme nem javul. Nagyon aggódom érte! Köszönöm a válaszát, küldök egy fotót is!

Válasz

Igen sajnos ilyen előfordul. A bénulás is egyre gyakoribb tünet a nyusziknál- szerintem ez már a tenyésztés egyik hátulütője lehet.:( a szemét valóban megszúrhatta valami- a szénában is vannak olyan erősebb szálak amik okozhatnak ilyet. Sajnos sok esetben nem lehet sok mindent tanácsolni. Én kamillateát adnék neki a csepp helyett. Kis vattával mosogassad a szemét. Az fertőtlenít. És elvileg magától el kéne tűnnie ennek a pirosságnak. Az is lehet hogy magától a csepptől piros már, hogy irritálja a szemet. A természetes dolgok sokszor többet segítenek...

Hogyan kell játszani a nyuszival ketrecen kívül?

Tippek a nyúlápolásához

Vissza a kategória többi kérdéséhez »
Vissza a többi kérdéshez »