Kisemlősök

Tengerimalacom egy hete nem eszik magától, azóta fecskendőből etetem, itatom.

kategória Kisemlősök
Kérdező Nellli

Kérdés

Tengerimalacom egy hete nem eszik magától, azóta fecskendőből etetem, itatom. 3 nappal ezelőtt elvittem állatorvoshoz, aki azt mondta nagyon túl vannak nőve a metsző fogai, és levágott belőlük. A hátsó fogait is megvizsgálta, azt mondta azokkal nincs probléma. De még most sem eszik, kéri az ennivalót, és túrja is, de nem tudja bevenni a szájába, ha kisebb falatot beteszek a szájába azt megrágja és megeszi, fecskendőből is megeszi. Nem hagyja el magát, ugyanúgy futkározik, és más problémát nem is vettem észre rajta. Viszont így sokkal kevesebbet tudok vele megetetni, mint amennyit enni szokott. Előfordulhat, hogy túl rövidek lettek most a fogai? Vagy más oka lehet hogy nem eszik magától?

Válasz

Kedves Gazdi!

Javasolnám, hogy vigye el a malackát egy másik állatorvoshoz, vagy kérjen még egy alapos kivizsgálást a malackánál. Az nem normális, hogy az állat túrja az ételt, de magától nem tud enni. Ha más szervi baja lenne pl. bélrendszeri vagy megfázás, nem túrná az ennivalót, mert alapból étvágytalan lenne, ezért továbbra is a szájában keresném a probléma forrását.

A metszőfogak rövidítése, ha az lett volna a gond, megoldotta volna a dolgot, újra magától enne. Nem csak fogtúlnövés lehet, hanem ínygyulladás, vagy tályog (pl belül megszúrta valami toklász az ínyét), ha a száraz táppal van gond, még esetleg állkapocssérülés. Amíg a malacka eleven és próbál magától enni, jó eséllyel kezelhető a problémája, ki kell deríteni, mi okozza. Otthon óvatosan meg lehet nézni a metszőfogak környékét, hogy milyen színű az íny, rózsaszínes, vagy gyulladt piros.

A fogak körül ha fehéres lepedék van, az nem lepedék, hanem kórokozók megtelepedtek a szájában (szájpenész jellegű), ha ilyen tapasztal, feltétlen nézesse meg még egyszer állatorvossal. Illetve ha kis falatokat be tud venni a malac, de kiszórja a felét rágás közben, az a hátsó fogak túlnövésének a jele. Amíg magától nem eszik a malacka, szükséges fecskendőből etetni, mert ha kevesebb tápanyaghoz jut, mint kellene, ettől gyengül le és felborul az emésztése. Napközben ha nem megoldható a fecsiztetés, zöld füvet, búzafüvet, reszelt zöldséget lehet neki otthon hagyni, ebből remélhetőleg magától is eszik, és esti, kora reggeli időpontokra belőni a fecskendős etetést legalább 4-szer naponta. A fecskendős etetés 3-4 hétig is eltarthat pl. állkapocssérülésnél: amíg ezzel a kondíciója fenntartható, nem szabad abbahagyni. Nagy Nóra tengerimalac tenyésztő

Vissza a kategória többi kérdéséhez »
Vissza a többi kérdéshez »