Kisemlősök

Oroszlánfejű törpenyulam furán viselkedik. Mit csináljak vele?

kategória Kisemlősök
Jelleg Viselkedés
Kérdező saci_

Kérdés

Tisztelt Doktornő!

MIelőtt belekezdenék, előtte talán tudni érdemes, hogy volt 6 évig egy tengerimalacom, ezért van valami tapasztalatom a rágcsálók terén, ám most mégis nyuszival van gondom. Két nappal ezelőtt kaptam ajándékba egy majdnem egy éves nőstény oroszlánfejű törpenyulat egy ismerősömtől. Állítólag az előző gazdinál szelíd volt és kezes, hely-és időhiány miatt kellett megválniuk tőle. Azonban amióta idekerült, roppant hullámzó a viselkedése. Először ezt a környezetváltozásnak tudtam be, mert amint benyúltam a ketrecébe, egyből támadott, nem hagyta magát kontaktusba kerülni az emberrel.

Megfogni csak úgy tudom, ha az egész ketrec tetejét lecsatolom és felülről fogom meg. Gondoltam, lehet a kevés mozgás teszi, mivel a ketrec nagyjából 50x40x30 cm-es, házikó sincs benne. Kiengedtem a szobába, letettem a ketrecet a földre nyitva hátha vissza akar menni. Futkározott nagy vígan, teljesen jól elvolt, este visszamászott a ketrecébe, nagy nehezen kapott enni, mivel ha az etetője felé nyúlok majdnem letépi a kezem. Az éjszakát átaludta, ma reggel viszont rosszabbodott a helyzet. Kivettem felülről, az ölembe raktam, vakargattam a fejét hogy szokja az érintést. Egész békésen elvolt, felmászott majdnem a nyakamba csattogtatta kicsit a fogait. Utána leraktam a padlóra hogy lófráljon, odament a lábamhoz, megkóstolta, belerágott, lefeküdt mögém teljes lelki nyugalomban de semmi más.

De ezután nem sokkal teljesen váratlanul már itt is elkezdte mutatni azt a viselkedésformát mint a ketrecében. Amint megmozdítottam a lábamat hogy kinyújtsam, gátlás nélkül rátámadt többször is, nem tudtam mit kezdeni vele. Visszatereltem a ketrecbe nagy nehezen, és kipróbáltam egy módszert: kitömtem egy tiszta vászonkesztyűt, ráhúztam egy farúdra és azzal próbáltam a ketrecébe megsimogatni. Ez a helyzet eléggé megdöbbentő volt. Ha nem szedtem ki egyből a ketrecből az ál-kezet, addig szaggatta meg karmolta hogy rossz volt nézni. Nagyjából egy órája volt ez, azóta a ketrecben van, elkezdett hisztizni meg rácsotrágni hogy ki akar jönni, de feladta és most éppen fekszik.

Amiről még szeretném ha tudna: - épp rendeltem a nyuszinak egy nagyobb ketrecet ennek hatására (97x57x46cm plusz beszerelt házikó), hátha akkor megoldódik a problémája ha elbújhat - előző gazdi nem adott neki állandóan enni, úgy értve hogy ha éhes volt kapott, de nem volt előtte állandóan. Először erre gyanakodtam, hogy az ételét védi amit én állandóra beraktam neki, de amikor a szőnyegen is támadott messze a ketrectől meg a táptól, megdőlni látszott ez az elméletem - a nyuszi teljesen egészséges, rendesen eszik, élénk, csak majd a karmait kell levágni ha végre jóba leszünk - gondoltam volna még arra hogy úgy érzi, a területét sértem meg ha a ketrecbe nyúlok, de úgy tudtam a szőnyeg még az enyém..:)

Nem tudom, ez valami viselkedési zavar (előző gazdája nem számolt be ilyenről), vagy lehet még nem szokott meg engem és idővel ez rendeződik? Szeretnék ennek a nyuszinak teljes és boldog életet biztosítani, de így nehéz ha nem enged a saját közelébe, amikor nem is akarom bántani.

Köszönettel és üdvözlettel: Gödör Sarolt

Válasz

Kedves Sarolt!

Nagyon szép a nyuszi, gratulálok hozzá.:) Sajnos ez a viselkedés előfordul a nyusziknál és több oka is lehet.

1. A nyuszitársadalomban az anyák a főnökök. Tehát nem alfa hímek, hanem alfa anyák élnek a természetben. Ezért Nálatok is ő a főnök, ezt kell benne egy kicsit visszafogni. Ha támad- és valószínű akkor ha benyúltok hozzá, vagy az ételét adjátok be, akkor erélyesen rá kell szólni, hogy nem szabad. Majd ezután ha teszel be ételt, akkor először óvatosan próbáld meg a fejét megsimogatni. Persze folyamatosan mondjad neki hogy mit csinálsz. Ha mégis támad amikor az ételt beteszed ismét jöhet az erélyes hang hogy nem szabad. Azt kell elérni, hogy ha benyúlsz a ketrecébe először hagyja magát megsimogatni, utána az ételt is el fogja fogadni, mert te leszel a főnök. Ha kijön a ketrecből és nyalogatni kezdi a kezed, akkor már Te vagy a falkavezér.:)

2. Agresszív viselkedés kialakulhat az unalomtól is. Tehát immáron sztereotíp- abnormális- viselkedésnek nevezzük. A nagyobb ketrec mindenképp jót fog tenni neki. Amit az előbb leírtam, hogy beszélj hozzá és simogassad mielőtt benyúlsz, az új ketrecnél mindenképp alkalmazzad. Hisz neki az új lesz. Így könnyebb lesz a dolgod.

A ketrecbe tegyél sok játékot, rágófát, szépiát, nyalósót stb. Ezzel a nyuszi leköti magát. A széna ha állandóan előtte van, azzal ismét tud játszani is.:) Víz, széna és akár egy kis zöldség állandóan lehet előtte- ha csak a forgácson ül attól is kialakulhat egyfajta abnormális viselkedés. Hozz majd létre egy napirendet. tehát a nyuszi szokja meg mikor futkoshat a lakásban. Ha egész nap kint van és csak estére megy vissza az is egy napirend.:) Így tud készülni rá, hogy mi vár rá.:)

Ha engedi magát simogatni, vagy ölbe veszed, akkor nagyon dicsérd meg és akár egy kis jutalom falatott is adhatsz neki- pl egy karika répát, ha szereti egy uborkát stb.:) Nemrég került fel egy cikk, hogy milyen zöldségek gyümölcsök etethetők a nyuszival.:) Ott válogathatsz.:) Most hogy jön a jó idő, akár sétálni is mehettek. A nyuszi is élvezi az új szagokat a környezetében.:)élvezni fogja a sétákat. Próbáld a pórázhoz szoktatni otthon.:) Aztán tegyetek néhány kört valami tiszta réten.:) Ez is fárasztja a nyuszit és titeket is jobban összehoz.

Nem tudni az előző gazdi mit adott át a nyuszinak. :( Lehet nem tartotta megfelelő körülmények között és ez most rajtad csattan. Kell idő a nyuszinak, hogy megszokja a jót.:)

Majd írj, hogy hogyan alakult a kapcsolat.:)

Szép Estét Gabi

Vissza a kategória többi kérdéséhez »
Vissza a többi kérdéshez »