Üdvözlöm !
Van egy immár lassan 14 hetes labrador kiskutyám. Kb.1 hete voltunk vele állatorvosnál az ismétlő kombinált oltáson. Azóta észrevettük hogy furcsán viselkedik. Olyan mintha tüsszenteni szeretne de közbe tüsszentésnek nyoma sincsen, csak utána egy kis billenés, mintha egy pillanatra megborulna az egyensúlya. Leellenőriztük a szaglását és azzal nincs probléma pedig arra gyanakodtunk. Gyakran hirtelen elkezd ugatni meg harap de úgy gondoltam ez nem gond mert még kölyök. Mivel az internet sok mindent tartalmaz ezért kutakodtam és minden arra utal hogy epilepsziás lehet. Nyilván nem vagyok orvos, szakvéleményt nem állapíthatok meg, de nagyon aggódok a "kis" csöppség miatt. Általában inkább az esti órákban jelentkezik gyakrabban ezek a rándulások és körülbelül 2-3 másodpercig tart, de napközben is előfordul séta közben.
Egyébként össze eddig sose esett és tudatánál volt mindig utána meg mintha mise történt volna. Párom megfigyelte hogy balra szokott dőlni a rángások után. Játékos bohókás életvidám kutya. Lehet ez az oltás mellékhatása vagy valóban komolyabb gond van (pl epilepszia)? Mindenféleképpen el megyek az állatorvoshoz, de előtte mivel már olvastam hogy sok kérdésre választ adott ezért szeretném kikérni a véleményét. Segítségképpen mellékelek Önnek egy videót egy hasonló esetről: https://www.youtube.com/watch?v=LJRFcnY5akk
Mivel fiatal kutyusról van szó, ezért egyenlőre csak a tünetek megfigyelését javasolnám, kezelést nem igényel. Állatorvosnak természetesen mutassa meg, ha azonban gyakran jelentkeznek, illetve súlyosbodnak a tünetek, akkor egy komolyabb és részletesebb kivizsgálást javasolnék (vérlaboron kívül, MR, EEG stb.)...