Kutyák

Segítségét kérném 10 éves kiskutyánk betegsége miatt.

kategória Kutyák
Jelleg Egyéb
Kérdező Csimil

Kérdés

Tisztelt Dr. Háziállat!

Segítségét kérném 10 éves kiskutyánk betegsége miatt. (közepes termetű, kevert fajtájú, lakásban tartott, folyamatosan oltott és orvos által kezelt)

A probléma és a rövid kórtörténete: Áprilisban kivették a lépét, ugyanis ciszta keletkezett rajta, ami szétdurrant, és belső vérzés lépett fel. Szerencsére időben orvoshoz került, így a műtéttel megmentették a doktorok az életét. Utána kezdett szépen javulni, majd egy idő után, rá 1-2 hónapra folyamatosan öklendezett, de nem hányt, az orvosok azt mondták, hogy gégegyulladása van, antibiotikumot kapott, végül egy endoszkópos vizsgálatot csináltak, azt mondták, hogy a gégéjén lerakódás van, gégefedő gyulladása volt. Elvégeztek rajta ultrahangot és EKG-t is. Az orvosok a létező összes antibiotikumot kipróbálták rajta, utoljára Kliont kapott. A köhögés/öklendezés csillapodott, de nem múlt el. Egy hete nem akar magától enni, nehezen nyel. Hétfőn újra megröntgenezték, de az orvos nem lát rajta elváltozást. (2-3 héttel ezelőtt hatalmas "bélkutyorgása" volt, de az emésztésén mást nem vettünk észre) Ez a gond a gégéjével 2-3 hónapja tart, orvoshoz állandóan vittük, mindig kapott valami orvosságot, injekció kúrát is 2x5 napig kapta. A kutyát vidéken kezelik, és az orvosok már tanácstalanok. Bármit megpróbálnánk, ha tudnánk, hogy segít rajta.

Segítségét előre is köszönöm! Üdvözlettel: Csima Ildikó

Válasz

Ez egy meglehetősen összetett problémának tűnik amit látatlanban a távolból biztosan nem lehet meggyógyítani.Ha valóban csupán egy gégefedő gyulladás akkor egy onnan vett minta laboratóriumi bakter-rezisztencia vizsgálatával kimutatható a kórokozó és az ellene hatásos antibiotikum. Feltételezésem szerint itt inkább ún.reflux betegség lehet amikor a gyomorszáj nem zár rendesen és a gyomortartalom egy része a nyelőcsövön keresztül visszaáramlik. Ezt persze megfelelően ki kell vizsgáltatni. Embereken viszonylag gyakran előfordul és megfelelő gyógyszerek is rendelkezésre állnak a gyógyítására.

Vissza a kategória többi kérdéséhez »
Vissza a többi kérdéshez »