Kutyák

10 éves német juhászkutyánk feje hirtelen bedagadt

kategória Kutyák
Jelleg Egyéb
Kérdező Anett.S

Kérdés

Jó napot!

A németjuhász kutyusom most lett 10 éves és 2.5 napja beteg lett, kedd este. A kutya a szokásos módon elszaladt labdájáért és mikor utána mentünk már be volt duzzadva a feje és a nyaka. Az orra teljesen ki volt szélesedve a duzzadástól, a levegőt nehezen vette, hörgött, mint aki horkol, valamint egyensúlyzavart észleltünk nála. Egész este csak feküdt és nem is evett. Másnap kihívtuk hozzá az állatorvost, aki semmilyen vizsgálatot nem hajtott végre, csak szívelégtelenséget állapított meg azzal a gyanúval, hogy a kutyának bevizesedett a feje. Adott neki két vízhajtó injekciót valamint javasolta, hogy Algopyrint és Calcium injekciót itassunk vele.

A duzzanat csökkent,de az orra még mindig nagyon széles és továbbra is nehezen veszi a levegőt és hörög. Evett és ivott is folyamatosan és mozgott, járkált. De láthatóan ki van merülve. Súlycsökkenést is észleltünk, a hasa be van esve, valamint a bordái is nagyon látszanak, annak ellenére, hogy egész jó étvágya van és folyamatosan eszik. Mire gondolhatunk?

Kérem a segítségét, mert nagyon aggódunk érte, hogy ilyen hirtelen milyen baj érhette.

Előre is köszönöm válaszát!

Válasz

A fej és a pofa előzmények nélküli beödémásodását inkább heveny allergiás reakció szokott okozni, mint szívelégtelenség. Legtöbbször rovarcsípés. Ettől függetlenül lehet szívelégtelensége is a kutyának. Érdemes lenne bevinni őt egy jól felszerelt rendelőbe, ahol tudnának szív ultrahangos vizsgálatot végezni nála a biztos diagnózis érdekében,valamint egy alapos klinikai vizsgálat sok mindenre fényt deríthet.

Ételallergia kutyáknál - Ismerd fel! >>

Vissza a kategória többi kérdéséhez »
Vissza a többi kérdéshez »