Kutyák

Nagytestű kutyának fájdalmai vannak

kategória Kutyák
Kérdező Pesta

Kérdés

Szép jó napot kívánok! Éppen egy éve fogadtunk örökbe a menhelyről egy nagytestű keverék kutyust. Akkor kb. két éves volt. A telepvezető szerint szinte az egész életét ott töltötte. Nagyon hálás és szeretetre éhes , bújós, ugyanakkor olyan " arisztokrata " jellegű viselkedése van mint, hogy kezdettől előre ad pacsit, keresztbe tett mellső lábbal fekszik stb. Már korábban is észrevettem, hogy mintha nem lenne meg benne a teljes testérzékelés ( ez lehet hogy összefügg a nagy testmérettel ), ami abban nyilvánul meg, hogy forduláskor beleüti a pofálját korlátba asztal lábába. Egyébként egy rendkívül érzékeny kutyáról van szó, ha egy kissé hangosabban rászólunk azonnal a házába megy, tőlünk verést soha nem kapott. Két hete jelentkezett először a tünet. azt gondoltam véletlenül ráléptem a lábára amit hangos vonítással jelzett. Azóta többször előfordult a dolog de nem bántotta senki, csak nekünk ütközött., vagy. kicsit magamhoz húzom és fájdalmai vannak. Ma hajnalban köszönteni akart és kijönni a házából és többször is panaszosan vonított mire kijött onnan. Egyébként is elég mélabús természetű kutyus rendkívül nyugodt. Étvágya jó, az egész kertben szabadon mozoghat. Szeretnék tanácsot kérni , lehet-e esetleg vitamin vagy nyomelem hiány ? Köszönettel: Pesta

Válasz

Mindenképpen meg kéne vizsgáltatni állatorvossal.Ha bizonyos mozdulatokra fájdalmat jelez, azt nagyon gyakran gerinc probléma okozza. Erős fájdalommal jár a nyaki porckorongsérv, a kutya nem tudja egészen lehajtani vagy oldalra fordítani a fejét. Ez csak egy tipp így látatlanban. Ha erről van szó, műtétre van szüksége!

Vissza a kategória többi kérdéséhez »
Vissza a többi kérdéshez »