Kisemlősök

Patkányom farka mintha foltos lenne...

kategória Kisemlősök
Kérdező Eszter1230

Kérdés

A patkányom farkán megjelent egy kis seb, horzsolás féle, arra gondoltam esetleg a másik patkányommal való játék bunyózáskor sérülehett meg, de megnéztem a farkát, és mintha foltos lenne (fehér farkán sárgás foltok). Kell aggódnom, vagy elmúlik majd magától? A választ előre is köszönöm!

Válasz

Kedves kérdező!

Kevés patkánynak van teljesen egyszínű farka egyrészt, másrészt vannak olyan példányok, akik lusták rendesen megmosni maguknak, így idővel különböző foltok jelenhetnek meg rajta a tisztítás hiányától. A sérülések pedig jellemzően maguktól meggyógyulnak abban az esetben, ha nem mélyek és csak a felületet sértette meg, de ettől függetlenül amennyiben sérülés, seb van rajta, azt érdemes figyelni és ha nem gyógyulna, orvoshoz menni vele.

Sokkal érdekesebb kérdés, hog a két állat miért bunyózik? Stabil duóknál ez nem jellemző. Esetleg két ivaros hím? Amennyiben igen, azt a helyzetet is meg kellene oldani, hogy ne piszkálják, stresszeljék egymást. Ha nem ez a helyzet, akkor is érdemes megkeresni a konfliktus forrását. Minden jót kívánunk!

Értsd meg a patkányod!

Játékok a patkányok számára

Mit kell tudnia egy patkány gazdijának?

Vissza a kategória többi kérdéséhez »
Vissza a többi kérdéshez »