Kutyák

Miért veszekednek a vizsláim?

kategória Kutyák
Jelleg Viselkedés
Kérdező hkukucs

Kérdés

Kedves Doktornő/Doktor úr! Két fiatal-egy és másfél éves- vizslánkról kérdeznélek. Nem fajtatiszták, egyik német-magyar vizsla, a másik német és még valami. Jól kijönnek egymással, ha néha rendetlenek is, nem volt velük probléma eddig soha. A hétvégén nagyot kirándultunk a családdal és ismerősökkel a Bükkbe. Nem volt könnyű túra, az Ella- Ella és Pippa a nevük- fáradékonyabb lévén ki is merült a végére, nyüszögött. Azt tudtuk, hogy ilyenkor kicsit mogorvább, nem velünk, de Pippára néha rámordul, hogy "haggyámá' ". Aznap délután viszont elég csúnyán összekaptak, alig bírtuk szétszedni őket. Klassz kis sebeket is szereztek egymásnak, majd még az este folyamán mégegyszer verekedtek.

Próbáltuk nem közel engedni őket egymáshoz, hogy lenyugodjanak, ám amikor megkíséreltük, hogy egymás mellett menjenek, megint megtörtént. Ez eddig kettő volt, éjjel az erdőben aludtunk, jó messze kötöttük ki őket, gondoltuk, vacsoráznak egy jót, és kialusszák magukat, akkor másnap nem lehet baj. Reggel amint útra keltünk, megint kipróbáltuk mit szólnak egymáshoz, hiszen 'tesók', otthon is együtt kell majd lakniuk megint. Úgy összemarakodtak, hogy Pippa pórázát fogva a földön húzott el a kutya, mire feleszméltem. A lánc fojtópórázát elszakította, úgy esett neki az Ellának. Szétszedtük őket, de egész úton hazafelé külön kellett szednünk őket, a kocsiban se mehettek együtt a csomagtartóba. Most Ella itthon van, mert az utolsó verekedésben lesántult, Pippát apukám elvitte magával a munkahelyére, ahol egy nagy füves területen kirohangálhatja magát. Fogalmunk sincs miért fújnak egymásra ilyen csúnyán, arról meg pláne semmi, mit tehetnénk ellene. Közös kennelben laknak, de most oda se lehet őket bezárni együtt. Szó se lehet arról, hogy így maradjanak vagy szétválasszuk őket, más megoldásra van szükségünk. Hálás lennék a tanácsodért, Köszönöm Hamar Flóra Ui.: A képhez: Pippa az idősebb, barna- Ella a fekete.


Válasz

Valószínűleg a stressz és a kimerülés okozta a két kutya közötti nézeteltérést, - amelynek eredménye rögzült és további konkurencia harcokban mutatkozik meg.

  • A testvér fogalma a hierarchikus falkaállatoknál más mint az embernél.
  • A nevekből jól gondolom hogy egy szuka és egy kan kutya ? Ha igen akkor az ivarérés, szexuális konkurencia további oka a kialakult helyzetnek. (nem írta hogy ivartalanítva vannak, vagy nem !)
  • Valószínűleg nincs a kutyák között a biztos és egyértelmű falkarangsor kialakítva, - ez mindig hasonló helyzetekhez vezet.

Egyébb vonatkozásokban ajánlom figyelmébe a több kutya együttes tartásáról megjelent írásomat:

http://www.4tappancs.hu/download/publ02.pdf

Üdvözlettel: Stefan Siman - okl. állat-terapeuta, kutyatréner