A cukorbetegség (diabetes mellitus) kutyák és macskák esetében az egyik leggyakrabban előforduló endokrin megbetegedés. Az emberekhez hasonlóan négylábú kedvenceink is főleg az örökletes tényezők, vagy a nem megfelelő életmód (pl. elhízás és kevés mozgás) miatt válhatnak cukorbetegekké. A cukorbetegség gyógyítása mai tudásunk szerint még nem lehetséges, azonban sikeres kezelése szerencsére már igen. Ennek alapját a megfelelően összeállított eleség fogyasztása képezi, amely mellett a legtöbb esetben még egyéb gyógyszeres kezelés, és természetesen a hiányzó inzulin pótlására is szükség van.
A cukorbetegek szervezetében az inzulin nevű hormon termelődése teljesen hiányzik, vagy valamilyen zavart szenved. Az inzulin legfontosabb szerepe a szervezetben az, hogy a táplálkozást követően a megemelkedett vércukorszintet csökkentse, amely hatása a cukorbetegeknél természetesen elmarad. A túl magas vércukorszint huzamosabb ideig nagyon megterhelő a szervezet számára, egy idő után pedig már nagyon komoly, súlyos, akár életveszélyes szövődményeket okoz a sejtekben és egyes szervekben egyaránt.
A cukorbetegségben szenvedő állatok táplálásakor tehát a legfontosabb dolog az, hogy az eleséget olyan alapanyagokból állítsuk össze, melyek elfogyasztásukat követően nem gyorsan, hanem csak lassan és fokozatosan emelik meg a vércukorszintet, elegendő időt adva a külsőleg, injekció útján a szervezetbe juttatott inzulin hatásának kifejtéséhez.
Az ún. egyszerű szénhidrátokban bővelkedő élelmiszerek (cukor, csokoládé, édesipari termékek, gyümölcsök) az elfogyasztást követően nagyon gyorsan felszívódnak és a vérbe kerülnek, aminek következtében annak cukortartalmát gyorsan és drasztikusan megemelik. Ezzel szemben az ún. összetett szénhidrátokat (pl. a rostokat) tartalmazó alapanyagok csak lassan és fokozatosan, illetve korlátozottan szívódnak fel, így a vércukorszint emelő hatásuk is kevésbé drasztikus és elnyújtottabb.
A húsevő állatok ráadásul ezeket a rostokat nagyon rosszul emésztik, így jelenlétük ilyen esetekben még inkább kívánatos, hiszen a belekben csökkentik a cukroknak a keményítőből történő felszabadulását, azaz lassítja azok felszívódását.
Minden élelmiszer, illetve takarmány alkotóelem jellemezhető egy viszonyszámmal, az ún. glikémiás index-szel (GI), amely megmutatja, hogy elfogyasztását követően milyen gyorsan emeli meg a vér cukortartalmát. Minél kisebb ez az érték, annál alkalmasabb az adott alkotóelem a cukorbetegek táplálására.
Ebből következik, hogy kedvenceink számára a napi adagot ilyen alacsony glikémiás indexű alapanyagokból kell összekevernünk, és mindezt úgy, hogy egyúttal figyelembe kell vennünk az adott faj (fajta) egyéb táplálóanyagok iránti igényeit is.
Az előbb említettek alapján tehát a cukorbeteg kutya táplálékának ideális összetétele a következő: 30-40% fehérje (sovány izomhús, főtt tojásfehérje vagy nem túl zsíros csontos húsdarálék megfőzve), 30-40% alacsony glikémiás indexű szénhidrát (főtt rizs, főtt búza-, rozs-, zab- vagy szójapehely, durumbúzából készült tészta). A főtt krumpli cukorbeteg állatok táplálására nem alkalmas! 10-20% zöldségkeverék (pl. a "mexikói" vagy a "kertész" fantázianevű mirelit termékek). Ha a rizst vagy a tésztát választottuk, akkor javasolt a keverékbe még kb. 5% búzakorpát is belekeverni.
Az elkészített eledelt a kutyának naponta két (ritkán három) alkalommal, az inzulin beadásával összehangoltan kell felkínálni, amelynek pontos részleteit mindig meg kell beszélni a kezelő állatorvossal!
A macskáknál is az ideális takarmánykeverék a fent említett alapanyagokból összeállítható, azonban náluk a fehérjét emeljük meg 50-60%-ra, a zöldségféléket pedig csökkentsük le 5%-ra (sőt, akár el is hagyhatjuk). Mivel a cicák finnyásabbak, nekik a táplálékot naponta több alkalommal is elérhetővé kell tenni, hogy kedvük szerint akkor és annyit ehessenek, amikor és amennyit szeretnének.
Ha az inzulinadag beállítása, valamint a takarmánykeverék összeállítása megtörtént, amennyiben az állat étvágya és testsúlya megfelelő, a diéta összetételén már nem szabad változtatni, és kerülni kell mindenféle egyéb nassolnivalók és jutalomfalatok adását!
Láthatjuk, hogy a cukorbeteg kedvenceink szakszerű diétájának összeállítása nem egyszerű feladat, ezért a nevesebb tápgyártó cégek már piacra dobták azokat a tápokat, amelyeket kimondottan a cukorbeteg állatok számára, hosszas kutatómunka után készítettek el. Ezek adása nagyban megkönnyíti a cukorbeteg állatok gazdáinak az életét, hiszen a takarmányt egyrészt már nem kell elkészíteni, összetételük mindig állandó, és a legtöbbször az állatoknak is nagyon ízlik. Mindössze csak a csomagoláson feltüntetett, valamint a kezelő állatorvos által elmondott utasításokat kell betartani, nem kell naponta bevásárolni, és otthon összeállítani majd megfőzni a megfelelő kutya- vagy cicavacsorát.
Dr. Fodor Kinga
állatorvos
Magyar Állatorvosi Kamara Klinikai Dietetika Tagozata