Kedves Dr. Háziállat! Négy éves, ivartalanított, lakásban tartott kandúr cicám 4 napja súlyos műtéten esett át. Pénisz amputációt, hólyagmetszést végzett el az állatorvos rajta. A húgyköveket eltávolította. A hólyagban lévő vizelet véres volt. Itthon sokáig pihent, de ma már éber volt és mozgott is. A szőre mindig nedves, ebből arra következtetünk, hogy vizelete folyamatosan szivárog. Ennek ellenére az alomban és más helyeken is gyakran felveszi a pisilő pozíciót és eredménytelenül próbálkozik. Ezek a kísérletek látszólag nem okoznak fájdalmat neki, mint a műtét előttiek. Okozhat ez most gondot nála? Az Ön véleményét is szeretném kérni, hogy ez természetes következmény-e, és a jövőben ez változhat-e vagy így marad? A vizelet ürítése gyógyulása után lehet hasonló, mint régen volt, tudja majd tartani vizeletét? Szeretném más szakértő véleményét is hallani, nem csak az állatorvosunkét. Figyelmét és válaszát előre is köszönöm: Angéla
Kedves Angéla! Ha a műtéttel kapcsolatban kérdései lennének, akkor mindenképpen azt javasolnám, hogy elsősorban az operációt végző kollégához forduljon. Ez egy nagy műtét, a teljes gyógyuláshoz legalább két hét szükséges, úgyhogy a tünetek, amiket lát, azok normálisak. Varratszedésig antibiotikumot és fájdalomcsillapitót szoktunk adni, illetve diétás tápot a húgykőanalizis alapján. Vizeletével később nem lesz gond, azonban a homok/kőképződés megelőzése érdekében élete végéig kontrollálni kell...